Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Szőlő és gyümölcs a Homokhátságon (I.)
Gondolkodás és gazdálkodás Bács-Kiskunban az új birtok-, illetve földhasználati viszonyok, amelyek némi eltéréssel mindmáig jellemzők, csak 1963-ra alakultak ki. Ezek szerint a megye 1 4£8 SCO kh mezőgazdasági területéből az állami szektor 30, a szövetkezeti szektor 65,1, az egyéni gazdaság 4,9%-kal részesedett. Azt, hogy a szövetkezetszervezés döntő periódusa 4 évre húzódott el (1959—1962) egyebek között a szőlő- és gyümölcskultúra jelenléte, a mezőgazdaság területéből való magas — 6,5 százalékos — részaránya indokolta. A szőlőtörténet nagy fordulatának bemutatása előtt, annak értése végett, ismét Erdei Ferencet idézzük: ismét az ökonómia és a szellem itteni — mindenkor élénk — kapcsolatára utalunk. „Ma is (1937), akik igazgatói a város életének «népért síró bús, bocskoros nemesek» birtokos urak vagy tisztviselő népek mind hozzá vannak nőve a homokhoz. Ember ilyet nem lát másutt az országban . . . Amikor a jég elverte a kertek minden termését, egyetlen megriadt nyáj veit a város, és a vezetői voltak azok, akik a legtötb álmatlan éjszakát teltettek, és ir.aszakadtáig jártak segítség után. Az országos hagyományok nem igen kedveznek az ilyen vezetésnek...” (Futóhomok 85—86. o.) 1953-ban pedig, a Futchcmck 3. kiadása elé írt „Új fejezet”-ten ezt olvassuk: „A Bács-Kiskun megyei vezetés tiszteletreméltó igyekezettel igyekszik a gazdasági élet mélyére hatolni, és fáradhatatlanul elemzi és tanulmányozza a homoki szőlő- és gyümölcskultúra, s a zöldség- termelés problémáit, a helyi tanácsok gazcálkcdasát, az állami és szővetítzeti keresíedeltm tevékenységét. Ennek alapján terveket készit, intézkedéseket dclgcz ki, ekezten harcol és vitatkozik a központi szervekkel, s nem riad vissza attól, hegy még kitapcsatlan utakon is keresse a helyesebb megoldásokat.” (Az idézet dátumára tekintve itt is megismételhetnénk, hogy „az országos hagyományok nem igen kedveznek az ilyen vezetésnek”.) Az 1959-tcl kezdődő — és minden addiginál élénkebb — szellemi pezsgésnek két erjeszteje van. Az egyik az, hogy döntő periódusához érkezett szövetkezetszervezés. A m.ásik az, hogy a népgazdasági terv részeként lehetőség nyílott a homoki szőlő- és gyümölcskultúra nagyüzemi megalapozására és megújítására. A hagyomány kötelez: az időszak szellemi pezsgését dr. Molnár Frigyes tanulmánya jelzi. „A homoki szőlőtermesztés korszerűsítése”, (Mezőgazdasági Kiadó, 1961.), amely kézikönyv gyanánt is szolgálhatott megjelenése idején, mert tartalmazza a két, külön-külön is bonyolult feladat összefüggéseit, belátható párhuzamait; ezek mellett számos részletkérdésben ad tanácsot s javasol megoldást. „Tanulmányom — írja bevezetőjében a szerző — számos közgazda, kertészeti szakember, gyakorlati termelő, a mezőgazdaság jelen helyzetét jól ismerő párt-, állami vezető szorgos, lelkes tevékenységét összegzi." „Szerintem külön érdekessége ennek az értékes és hasznos tanulmánynak — írja Fehér Lajos az előszóban —, hogy szerzője hivatali beosztásánál fogva az elmélet és gyakorlat sajátos és szerencsésnek mondható egységét testesíti meg. A szerző ugyanis amellett, hogy könyvében a szelőtermesztés nagyüzemi megszervezésének eddigi tapasztalatait tudományosan általánosítja, s ennek alapján megoldásokat javasol elfogadásra: mint rregyebizettsági első titkár, egyeben politikai értelemben «kivitelezője» szervezője és a megyében legfőbb felelőse is a javasolt útmutatások, az életdiktálta követelményeken alapuló célszerű megoldások széles körű gyakorlati megvalósításának (kiemelés: F. L.) állami gazdaságokban, szövetkezetekben.” Kecskemét hűtlen volna önmagához (a városnév itt csupán a több irányból összefutó heroisztikus törekvések szimbóluma), ha nem keresné meg, nem politizálná vagy verekedőé ki magának a maximálisan elérhetett ez is hagyomány. A kortárs, aki nem feltétlen híve e hagyománynak, önfejére rak parazsat, amikor kibeszéli: 10 esztendővel a legnagyobb pezsgés után a „szükséges" és „lehetséges” egymás mellé rendelésével deheroizál, emlegetve hétköznapjaink keserves tapasztalatát, miszerint elfogult s egyoldalú elkötelezettségünk a szükségeshez torzító optika: megfoszt bennünket attól, hogy a valóságos helyükön lássuk a lehetőségek határát, ott, ahol anyagi és szellemi erőforrásaink szerint vannak. Konkrétan: nem vállalt-e túl sokat Bács-Kiskun, amikor a szövetkezetszervezés és a szőlő-gyümölcskultúra megőrzésének-megújításának külön-külön is bonyolult problematikáját egyszerre próbálta marokra fogni?... A kérdést egyelőre nyitva hagyjuk, de néhány — a válaszhoz tartozó s fontos — történeti momentumot kiemelünk. 1. A szövetkezetről, annak mibenlétéről való gondolkodás — a gondolkodás akkori korlátáit tekintve, s a mozgalom több alapvető elméleti, gyakorlati kérdéseinek tisztázatlansága közepette — a legmesszebbmenőkig tekintettel van az ovjektív valóságra: a megyehatárok között nagyon eltérő táji és termőhelyi adottságokra (Homokhátság, Duna mente, Eácska), a településbeli hagyományokra (kiterjedt tanyavilág), a szőlő-, és gyümölcskultúra jelenlétére, annak történetileg kialakult elhelyezésére; okulva a szövetkezeti mozgalom kezdeti tapasztalatain, a döntő periódus idején tekintettel kíván lenni — inkább, mint korábban — a földművelő nép gondolkodására is. 2. A fentiek kifejezésre jutnak a szervezési periódus elnyújtásában, a területi s a gazdálkodás színvonala szerinti súlypontozásában; a szövetkezeti formák differenciált alkalmazásában, (a tsz-ek mel53
