Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - Aurel Rau: Két vers
AUREL RAU a m5kus játszik Sötét bástyák vagyunk mi a havon. A mókus játszik, mellén a fehér hol itt, hol ott villan le-fel, le-fel, s az erdő migrént mégse kap, míg ő pörög, szökell. Lucfenyőről vörösfenyőre . .. Lám, ott a nyír be lágyan hajlik át új s új alakba, milyen finoman, nem fészek s csapda se. — Mogyoróra feszül a csöpp marok, a nyest szemébe tűzmogyoró vág, a költőre egy villámló tekintet, rémület, vadság, barlangi sötét minden benne — majd egyszerre kisüt fákon és földön, mintha valahol, a napban tán, mennyegzői zene zendülne meg, oly szép, hogy szíven üt. — Az én árnyamat ő nem ismeri, a gyűrűt, mi a törzseket szorítja. Sötét bástyák vagyunk mi a havon. A mókus játszik. NEM ÉRTETTED MEG Nem értetted meg a jelet, titkon, lélegzetvisszafojtva küldtem, hogy a sok durva hang, zsíros röhej ne értse meg. LÉTAY LAJOS fordításai S be furcsa volt, mikor a kertbe értem, mit Catullus, Ovidius, Petrarca tanított nekem, be furcsa is volt, hogy te nem vagy ott. 29
