Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - Buda Ferenc: Török népköltészet
BUDA FERENC Török népköltészet A Balkán-félsziget és Kelet-Szibéria közötti hatalmas területen élő török népek költészete úgyszólván teljesen ismeretlen a hazai olvasók előtt. Népünk és a törökség történelmi kapcsolatai, népköltészetbeli rokonvonásai indokolják, hogy e hallatlanul gazdag és máig virágzó, költészet-erdőnek ne csupán messzi zúgását halljuk, de legalább néhány fáját közelebbről is megismerjük. Az itt következő rövid gyűjtemény egy hosszabb távra tervezett munka első, szerény lépéseiről kíván számot adni. Oszmán-török anyaggal kezdtem meg a munkálkodást: méltán, hisz ez a legszámottevőbb török nép, s a magyarsággal való múltbéli kapcsolatai sem vethetnek örökös gátat egymás elfogulatlan megismerése elé. Vallom: előbb-utóbb minden nép be fogja látni, hogy a fönnmaradás fő záloga nem az elzárkózás, hanem a közeledés. Fordításaimat eredeti török szövegek és Kúnos Ignác múlt században kiadott kétnyelvű oszmán-török népköltési gyűjteményének felhasználásával készítettem, a lehetőség szerint ragaszkodva a török versbeszédnek a magyar fül számára ismerős ritmusához, zenéjéhez. Fáradozásom értelmét abban látom, ha sikerül másokat is meggyőznöm róla: népeink költői jelzőrendszere, tömören szilárd, kifejező nyelvi formákba öntő ereje nem idegen egymástól. N ÉPBALLADÁK Türkmén leány „Apám házát szétrontottam, ötezer aranyát eloroztam, futván hátrapillantottam — föl, nyeregbe, uram-ifjam!” „Anyád, apád majd meghallja, reánk lovasait hajtja, halált hoz űző lovasa — nem mehetek, türkmén leány.” „Anyám, apám hát hadd hallja, lovasait csak hadd hajtsa, legyen bár ötszáz lovasa — helyt állok én, uram-ifjam!” „Szürke lovamnak patkója, nincsen a hátán pokróca, éjjelre sincsen abrakja — nem mehetek, türkmén leány.” „Karperecem patkó legyen, köpönyegem pokróc legyen, igazgyöngyöm abrak legyen — föl, nyeregbe, uram-ifjam! „Türkmén leány, türkmén leány, hajnalcsillagnál szebb vagy tán, mégsem megyek, türkmén leány.” „Uram-ifjam, pasám-ifjam, karom párnád, hajam paplan — föl, nyeregbe, uram-ifjam!” „Ökrömet párba befogtam, földem maggal bevetettem, én jussolt földbe születtem — menj nélkülem, türkmén leány.” „Ökrödet farkas egye meg, vetésed varjú egye meg, prédára jusson kenyered — többé már nékem nem kellesz!” Merre vagy lány? „Merre vagy lány, merre vagy?” „Ereszben én, ereszben.” „Ereszben ha lelnélek, jól megereszelnélek.” 12
