Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - Bata Imre: Juhász Ferenc hűsége
luma. És mikor ez a szem teljesen ura az állapotnak, elvonulnak újra a halottak előtte, a víz alatt vonulnak, de nem hívják már királyukat, nem akarják már, hogy a meditáló a vízalatti nép királya legyen, s már azt is tudják, hogy ez itt nem is a halottak királya. Ez a halott-vonulás búcsú a múlttól, megszabadulás a tragédia lehúzó emlékétől. Mert a halottak élén ott vonul a lírai hős ifjúkori énje is, az ifjú király, az ifjú költő, a gőgös és magahitt. Ott vonul a halottak élén a Piros Csikóhal-Király — a Szárnyas csikó szerzője —, vonul Szárnyas Csikóhal-Csődörön. Tűnik el a tenger mélyére a múlt, az illúziók, a hazugságok, hiúságok hada, tűnik a mese. Minden a múlté lesz, a víz alá kerül, s ott öröködik meg, oda szakad, ami volt, a vízmélyi boldog öncsalás és a vízalatti kevély lakoma. így válik el egymástól káprázat és valóság. És a király most már önmaga sír. Már nem száraz a tekintete, s nem biztatja hat Angyalait, hogy ne sírjanak, mertmostmár az ő szeméből lobban föl a könnyebbítő könnyáradás. A múlt siratása. S míg elsiratja a víz mélyén vonuló múltat, angyalait és hadait, hiteit és látomásait, már hívja őt a Part. Hívja legelébb az öntudatlan létezők jegyében, a csak jelenben és csak jelennek élők nevében, a növények és az állatok nevében. Mert idáig jutott, mert a látások és látomások meg nem mentették, mert csak lefokozódott a kínlódásban, megadta magát, föladta hitét, múltját eladta, magányát kimérte, nem segített magán, nem tudta megváltoztatni, elvarázsolni, ami történt. „Hisz ami volt: volt! Hisz ami van: van!” És most innen ,a realitásnak e kemény szintjéről gondolja el, ami történt. És ez a hatalmas csatakép, ez a rettenetes seregszemle, immár nem fönn és nem a víz alatt, de a látásban teljes plaszticitást nyerve: „így volt? így, igen! így is volt? így, igen! És mennyi árulás és Hitegetés és Közöny és mennyi Becsapás és mennyi Hazudozás és mennyi Álnokság között e sárga partra, ahol ülék, mint hibbant fiú a Lét küszöbén ...” S ezen a ponton annyira a realitásban vagyunk, hogy már nemcsak a tenger és a csónak, nemcsak a part látszik, de föltűnik a hajó, s hadik, amint jajgatva szül egy asszony. A király ím hát nincsen egyedül, mögötte a „maradék nép”, közte a most világra jött ember, a maszületett, a jövő záloga. És megszületik a döntés, a királyé. De rögtön rávág egyenes beszéddel a költő, leveti király-álcáját, megszólal egyenes beszéddel imigyen: Jaj, mi ez a csönd a szívemben? Mi ez a csönd a szívemben, jaj, mi ez a Három Csönd a szívemben ez a Három-Angyal-Csönd, tudod-e Merengő Látomás-Királyom, ez a Nagyszárnyú Múlt-Csönd, Jelen-Csönd, Jövő-Csönd, mi ez az Izzó Csönd-Három Töprengő Szívemben, te Feledhetetlen Képzelet-Csónakban ülő Képzelet-Kirányom? Mert én, aki akartalak és elképzeltelek és ülök nyolcvan napja már Kegyetlen Lángolásban nyolcvan napja már Látomás-Lángban égek és tizenegy éve lángolok Tebenned Te szakállas Múlt-idő, égek agyadban Képzelet-Király, ülök szívedben, mint a gyermek, én a költő: Juhász Ferenc a Három Csöndet hallgatom, égek a Látomás-Csönd-Lángolásban. íme, az eposz keletkezéskörülményeinek rövid foglalata, de magyarázata is. Mert a csönd végül értelmezést nyer. A Csönd-Három az a költő töprengő szívében, a Juhász Ferencében. A múlt és a jelen és a jövő hármasságában kelt életre a Múlt-idő alakjaként Béla, aki a szenvedésben — a csöndben — lett jelennek példája és jövőnek reménye. Mert véle megtörtént már a jövő is. Róla tudható, hogy a maradék néppel együtt újjászülte a puszta országot. Elvonul előttünk még egy kép. A király a partra fut s ott mámoros ölelkezésbe vegyül a földdel. Táncol és tipor és a markába földet vesz és eszi a földet, míg a maradék nézi. Nézi a földdel tusakodó és ölelkező királyt. Mert csak a part, csak aföld lehet reménye ennek a királynak —Juhász Ferencnek —, aki nem pusztulhat el, nem járhat a halottak élén, mivel neki és az ő népének hasonlóképp az a története, a pusztulás, amit átélt, átvészelt, s ezért sebei nagyok lehetnek, fájdalma végtelen, de élnie kell, mert most immár van múltja, története, jelene, hogy ezt a történetet el tudja viselni, s jövője az elviselésben termett ereje. És díszbe öltözik a király, lovára száll, vonul a ködös jövő iránt át a part cserjés és erdős zöldjén. Mennek a Köd-Jövőbe. A dráma lejátszott, a mítosz megszületett. A halottak királya az élet királyává változott. Ady küldetését átvette Juhász, a Történelem folyik tovább, s az annalesekből kimaradtak, a drága halottak így éltetik tovább a névteleneket, akikért Juhász époszi hűséggel járt mennyet és poklot. 10
