Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - JEGYZETEK - Ablonczy László: A színházkritika dolgáról
Akik naponként gyakorolják a színházítész mesterséget, nem tudják kötetté érlelni az aktuálison túli mondandójukat. Az ok jobbára tetten érhető: nincs szempont, nincs egységes, következetes dramaturgia, amely kötetbe ragaszthatná az írásokat. Mert legtöbbje esetleges, alkalomhoz, mellékes szempontokhoz és nem magához a magyar színház ügyéhez kötött. A kritikus ismeri-e egyáltalán a magyar drámairodalmat? Alig hiszem. Mert akkor következetesen, makacsul számonkérte volna és kérné a tartozásokat, a régi magyar dráma szolgálatát, és a XX. századiakat is: Remenyiket, Tamásit, Kodolányit, Illyést, Weörest. De minek folytatni a sort? Az is dolga volna, hogy újakat fedezzen fel, lássa meg az írókban, akik netán még csak prózát írnak, a drámaírói alkatot. Szorgalmazza-e eléggé, hogy a romániai, jugoszláviai, szlovákiai magyar írók jelentős darabjait az itthoni magyar színházak is bemutassák? De ismeri-e egyáltalán őket? Például Páskándi Géza Dávid Ferenc-drámáját? Ha már a színházi ember tájékoztalan, a kritikus hallassa szavát a mulasztásokban! Sokszor elvéti az arányokat. A fővárosi színház produkciójáról, lett légyen bármelyik, szívesen ír, aztán színházi levelet küld Londonból, Rómából, Moszkvából vagy New Yorkból, de Veszprém, Szeged, Debrecen és a többi magyar vidéki színház munkáját vagy akár a kassai, szabadkai, nagyváradi bemutatókat nem ismeri, legfeljebb illendőségből emlegeti. És okvetetlenkedett-e eleget azért, hogy amíg a nyugati bulvár-darabokat igen sűrűén és lelkiismeretesen játsszák színházaink, még Miller darabjai is gyorsan színpadot kapnak, addig kitűnő cseh, szlovák, szovjet, román, szerb, horvát drámák évek óta magyarra fordítva várják a színpadot. A színházkritikának nagy munkája lenne megteremteni végre a helyes és pontos arányokat. Az egész építményt, s magyar Thália templomát belátva beszélhet csak hitelesen. Mérték, eligazító legyen kétfelé is: színháznak és közönségnek egyaránt. Beszéljen mindig szenvedéllyel, őszintén, a színházért való elfogultsággal, ha kell: kegyetlenül. Arkangyali haraggal. A színházkritikus nem reklámember, nem kegyekért eseng, hanem közvetít, a látottat összeveti az alapanyaggal, interpretálja. Kimutatja a színház életteremtő erejét és a megvalósítás döccenőit. És dramaturg is, a magyar színház dramaturgja. Feszítse magát, s ne adja alább: az egyetemes összefüggésekbe illesztve újra és újra rajzolja meg a színház, s magyar teátrum karakterét! 78
