Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Szekér Endre: Arcképvázlat Illés Endréről
SZEKÉR ENDRE Arcképvázlaf Illés Endréről Igényesség Illés Endre igényes alkotó. Igényes önmagával szemben, írótársaival és műveinek szereplőivel szemben is. Egy fiatalkori olvasmányélményére így emlékezik: „Akkor éreztem először egyensúlyom szabályozóját, a kisagyvelőmet.” Babits — a soha-meg- nem-elégedés költője — lett Illés Endre mértéke, példája. Tolsztoj és Stendhal, Flaubert és Bartók mellett a szeretett pályatárs, a kitűnő esszéíró, Halász Gábor ízlését, magas mérce-követelését sohasem felejtette. Magasra teszi a mércét, ha írótársai teljesítményét méri. Örley Istvánról írva megjegyzi: „Megértettem: alább nem lehet adni, csakugyan nem lehet!” Nadányi Zoltánt Csokonaihoz méri, így a „bihari trubadúr” versei csak kis „„kézitükrök” kritikus szemüvegén át nézve. Amikor Révész Béla portréját rajzolja meg, észreveszi, hogy „amihez nyúl, az mázsás súllyá változik kezében”. Az is, ami könnyű. Kegyetlen igazmondással mutatja be Révész stílusának kudarcát: az izzó hő elolvasztja a vezetéket, így Révész képei elvakítanak, de el is lobbannak hamar. A „romlandó anyagot” veszi észre Szomory Dezső műveiben is: a felesleges pózt, az üres nekifutást, az olcsó külsőlegességet. „Csak elragadó artistának” nevezi. „Szomory Dezső magasra csavarta lángját, hogy az nagyon fényes legyen; s ez a magasra csavart káprázat kormozott.” Illés Endre az igazi lángot, a valódi fényt hiányolja Szomory műveiben. Novellisztikusan feldolgozott írói portréiban mindig benne van önmaga egyénisége, állandó igényessége. A szeretett Ambrus Zoltánt is leleplezi mint színházigazgatót. A pillanatkép végtelenül árulkodó: Ambrus színházi látcsővel nézi az előadást a Nemzeti Színházban. S bár megbukott mint színházigazgató, megbukott mint színházi kritikus, mert vértelen ellenfelekre pazarolta kritikáit, Illés Endre nem fosztja meg rokonszenvétől Ambrus Zoltánt. Igényességet tanult tőle, hogy irtózzon az olcsóságtól .. . A hamisjátékosok ellen Ez az olcsóságtól, hazugságtól való irtózás Illés Endre írásaiban visszatérő motívum. A Hamisjátékosok című kisregényében egy hazug nőt állít a középpontba, aki minden pillanatban csak álérzelmet tud mutatni, csak pózt tud felvenni. Viola nem tud őszinte lenni, nem tud „nyíltan élni”. Illés Endre elutasítja ezt a pózt, idegen tőle a „túlcukrozott” érzelem. Nászutuk „égszínkék, krumplicukor édességű”, Viola ruhája „pasztellkék”, bőre „narancsillatú”. A sziget, mint egy „operai díszlet”. Viola örök hazugságban él. Ezért házassága is tarthatatlan. így jut el a halálig, egyetlen igazi tettéig. Illés Endrét nyugtalanítja a sznob magatartása. Ahogy Szomoryt jellemezte, úgy mutatja be a sznobot is: a sznob is túlzottan felfelé törő, mint a túlmagasra csavart petróleumlámpa lángja. Csak „nyújtózkodni” tud, de erőfeszítésre képtelen. Az igazi érzések, a valóságos élethelyzetek vonzzák az írót. Ezért idegen tőle az ettől eltérő. Ilyenkor a pillanat rosszízű lesz, „émelyítő”. Például a szerelmes fiú úgy érzi, hogy „valami keserű lepedék szorítja a gégéjét”. A hazug érzés „iszapos” lesz. Az 39
