Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Létay Lajos: Csak ház, csak udvar (vers)
LÉTAY LAJOS CSAK HÁZ, CSAK UDVAR Csak ház, csak udvar, semmi más maholnap a szülői ház, csak tárgy, leltári tétel, csak ennyi s ennyi négyszögöl, kerítés, pince: kő kövön, csak kert, sor ribiszkével. Csak ennyi. Hogy volt ez nekem őserdőm, tündér rejtekem, nem fogyó kincsesbányám? Az volt pedig: part, kikötő, boldog sziget — remegtető, vad évek óceánján. Mennyi mindennel rakta meg pántos ládámat, szívemet, mennyi fűszerrel, sóval! S ha fogytán volt a rakomány: — Ne bánkódj, ifjú kapitány, gyere! —szólt biztatóan. Hej, kakastejes, lágy kenyér, nem kóstollak meg többet én, nincs már, ki süssön nékem! Jövök, de nincs, mit elvigyek, jövök, de a kis kert hideg, csak a gyep nő kövéren. Csak ház, csak udvar, semmi más maholnap a szülői ház, alig több, mint az ára; eladni-megvenni lehet: ki lelke volt, oly messze ment, emlékem s találja. Be kopár is lesz a világ, ha nem többek, csak fák a fák, csak lomb a lomb, nem fészek, nem búvóhely is, nem meleg kosár, mely szökken, fellebeg, ha hágcsójára lépek. Ülök a régi küszöbön, de majdhogy meg nem köszönöm, hogy pihentet, marasztal. Itthon vagyok, de nem verem fel a házat istentelen, s nem kurjongtat az asztal. Hallgatom pontos szívemet: ver, dobog, küldi az erek csatornájába vérem. Egyformán, hogyha jön a nyár, egyformán, hogyha tovaszáll a fecske fenn az égen. 30
