Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Ószabó István: Hogy páromhoz ne menjek már (vers)
HA FORGÓSZÉL KEREKEDIK Ha forgószél kerekedik, levél lehullik, üveg törik, mézgarázda zöngő darázs pörög-forog, berzenkedik. Van kapkodás, szörnyű blamás: szúr a darázs, fut a bagázs, rettenetes furdancsával földet tép a fullánkozás. Harmadnapra eső támad, borogatja hú's vizekkel, harmadnapon a viszketés benő ezerjófüvekkel. ÓSZABÓ ISTVÁN Hogy páromhoz ne menjek már, fogva tart fürge folyondár. Tavon locska békatutaj int, hogy páromhoz ne menjek már. Ki lettem tubugalamb: kínba kitagadott, halállal gyakorta mért is sáfárkodtam? Magánydúcban ki lakoztam, meg miért is nem haltam? Most itt megkötözve futókaindával, ÜGYES SZAKÁCS Kenyeret főzök, gombócot sütök, anyám tanított, anyámra ütök. Vizet aprítok, rántom a tejet — én anyámnál is jobb szakács leszek! itt fogságba esve folyondárcsapdában: mi lesz velem? Szőlőkacskaloda, ó, csak elengedne. Csipkefa tövise csak meg ne szegezne — jaj, istenem. Ni, szél akar lenni az én halálom: szememre, szemeimre rézfillért fitet. Ni, fénysugár fog lenni az én halálom: halálom halálporába levitet. S csak voltam tubu-galamb, kínba kitagadott virágnyílta madár: kit a párja vár. HOGY PÁROMHOZ NE MENJEK MÁR
