Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - Kalász László: Utazás (vers)

KALÁSZ LÁSZLÓ

— Kertész Lászlónak —

UTAZÁS

az elutazóhoz: bizonyosság a hihetetlen rémült kattogó zene lopdos váltakozón hitet

s hitetlen

dühöt-dacot a dolgos agyból (a tiéd — mondják — megrepedt) mert minden: hab

és buborék volt

minden

és minden semmi lett

halott körül jelölt halottak állunk fekete fáklyaként hantjai a benső jajoknak gondok rögei ránk zuhognak sírjuk magunkat is szegényt: vállalni a legnehezebbet az életet vinni tovább sebezni sebződni s sebeknek írt lelni

odázni a halált

a végsőt

(nem a naponkéntit) s hinni emlék- s emlékezetben áltatva magunkat: megéri! s példásabban fegyelmezetten mind többet tenni

(csak-azért-is?) holmi általános jövendő s növő utódok érdekében — nekünk már ez is elegendő

rezeghet már levél a szélben e koranyárban és virág! a veled-élt füvek még élnek friss gólyák párhetes libák ügyes vetések is túléltek s hisz feküdnöd kell mozdulatlan: bojtorjánok-dudvák túlélnek kaszálatlan és gyomlálatlan

dolgok sírnak bevégezetlen mindig a te munkádra várnak torzók torzan mind élesebben sivalkodnak majd kiabálnak mert már senki őket helyetted mert már senki értük miattad magunkat sajnáljuk feletted kóválygunk eztán mint a varjak

Azért

csak minden „megy tovább” eszünk iszunk szeretkezünk az indulatok ostobák?

— bölcsekkel! — játszódhat velünk vigasz perc-létű feledés

gyáva nyugvás vagy akarat?

— a halálnál a temetés talán csak mi borzalmasabb:

micsoda motor hajt bennünket micsoda anyag?

fogyhatatlan

megújuló vére szivünknek zakatol zúg egyre vadabban s hadakozunk karddal vagy vérttel s még mosolyra is jut erőnk

világítunk felszított fénnyel emberként emberek előtt!

Hajnal

autók bogarak fények hangok ébredeznek gyökerek a föld alatt kemény koporsódba döfnek kinn az első éjszakád milyen volt a temetőben kihűlt ágyad és szobád akart hallani felőled

az is az az ember ott akivel akkor beszéltél hogy van? mintha ő is ott élne? s mintha te is élnél? gondja-bondja megmaradt?