Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - HAZAI TÜKÖR - Zoltán Zoltán: Szőlő vagy cellulóznyár?
— Nem akarom azt mondani, hogy hol állunk mi még az egy főre jutó borfogyasztás világranglistáján — mert egyesek ezt úgy értelmezhetik, hogy ellentétes az antialkoholizmussal, és nem engedik ezt a riportot kinyomatni. Csak tárgyilagosan megjegyzem, hogy Franciaországban 121, Olaszországban 108, Portugáliában 98 liter az egy főre jutó borfogyasztás. Ez természetesen az egyik véglet! A másik pedig az, hogy Lengyelországban 3, az NDK-ban 4, a Szovjetunióban 5, Csehszlovákiában 7 liter borfogyasztás jut egy lakosra. Mi a két véglet között állunk 33 literes fogyasztásunkkal. Ha feltételezzük tehát, hogy hatmillió hektoliter borunk terem majd, akkor egy főnek nagyjából 60 litert kellene elfogyasztania. Ez még mindig középszint lenne. De ha csak annyit fogyasztunk el, mint jelenleg, vagyis a felét, a másik felére feltétlenül találhatunk piacot a tőlünk északabbra fekvő KGST- országokban, amelyek szinte korlátlan piacnak számítanak ebben a tekintetben. De ha ez se menne, akkor is marad még megoldás: a pezsgő és konyak. Nem lenne olyan istenverése, ha a konyakot legalább részben nálunk is borból párolnák és szilveszter előtt nem lenne hiánycikk a pezsgő. Én bízom benne, hogy a szövetkezeti borkombinátok mellett egyszer még konyak- és pezsgőüzemek is működnek. — Ebben meggyőztél! De ha főagronómus lennél, te is csak azt tartanád, hogy a szőlő a legkevésbé kifizetődő növény. Rengeteg munkaráfordítást igényel. A fontosabb munkák közül csak a talajművelés, a tápanyagutánpótlás és a növényvédelem gépesíthető. A metszés, a zöldmunka és a szüret viszont csak korlátozott mértékben. — Itt vannak akkor a jó kémiai szerek, például a buvinol. Láttam olyan parcellákat, amelyeket ezzel permeteztek, és nem kellett horolni. — Vigyáznunk kell ezekkel a szerekkel. A buvinolt is, a zinebbel, valamint a vitigránnal, ortociddal együtt ki kell vonnunk a használatból, mert sorozatos használatukkal a növényben káros anyagok halmozódnak fel. Ugyanúgy jártunk ezekkel is, mint a DDT-vel. Amikor kijöttek vele, mindenki esküdött rá, aztán kiderült, hogy a legyek híztak tőle, nemhogy elpusztultak volna. A kártevők bizonyos idő múlva rezisztenssé válnak a legerősebb szerekkel szemben is. Nem szabad tehát következetesen mindig csak azt használni. Váltogatni kell — adta meg erre is a szakszerű választ. — Tehát nem marad más, csak a cellulóznyár? — teszem fel újból a kiinduló kérdést. — A gyenge termelőszövetkezetek számára igen. Bármi másba fognak, az mind kockázatosabb. A nyártelepítés és a tízéves művelés költségeit ugyanis az állam olyan bőkezűen megtéríti, hogy még valamit kereshetnek is rajta. — Mi indokolja, hogy éppen a nyárfát favorizálják így? — Elsősorban az, hogy az import cellulózért súlyos összegeket fizetünk ki kemény valutában. Ennek csökkentése érdekében próbálkoztunk a szalmacellulózzal is. Az intenzív búzák elterjedése azonban a szalmatermés kétharmadát elvitte. Ami terem, még almozásra is kevés. Új anyag után kellett tehát nézni. Ez a cellulóznyár. Gyorsan fejlődik, nagy tömeget ad. Tíz év múlva vágható. Másrészt számot kell vetnünk azzal, hogy nekünk a termésátlagok növekedésével nincs szükségünk az egész földterület megművelésére. Különösen a rossz talajok művelésére és költséges talajerőpótlására. Valamikor azt tanították, hogy a rossz talajokat kell termővé tenni, pótlólagos tőkebefektetésekkel. Kiderült azonban, hogy ezeknél pótlólagos befektetés sokszor még 500 Ft többlet terméket sem ad. Ezzel szemben a jó talajokon eszközölt pótlólagos tőkebefektetések 3—4-szer jobban kamatoznak. — Igen. Erről én is hallottam. A távlati tervek a szántóterület közel 10 százalékát a művelésből való kiiktatását tervezik. Megmondom azonban, hogy én főként a piacközpontoktól távolfekvő és intenzív művelés alatt nem álló területekre gondoltam. Enyedi György Farmok és farmerek című könyvében az amerikai mezőgazdaság területi elhelyezkedésével kapcsolatban a következőket írja: „Az a rendező elv, hogy minél nagyobb a földterülethez viszonyított termelési érték, annál közelebb helyezkedhet el a termék a városokhoz.” Majd később: „Az a tény, hogy a közép-atlanti térségben a legnagyobb értékű az egész országon belül a mezőgazdasági terület, korántsem a földminőségnek, hanem egyedül a fekvésnek köszönhető. Itt minden farm potenciális háztelek vagy gyártelek.” Úgy érzem, hogy vitánkba vágó gondolatok ezek. A föld termőképessége véleményem szerint nemcsak természeti, hanem közgazdasági fogalom is. A föld termőképességén különböző időszakokban mást és mást értettek, illetve másképpen kategorizálták. Minden föld termőképességének jelentős fokmérője az, hogy mennyi tápanyagot adnak bele és mennyit vesznek ki belőle — mondottam. — Ezért mondják a homokra, hogy dupla ráfordítás és fele haszon! — vágta közbe Tamás. — Valóban, a mi homokunk nagyon igényli a tápanyagutánpótlást, de ha ezt megkapja, akkor elég gazdagon fizet. — Mondasz ezzel valamit. A mi tsz-ünk földjeinek a legkisebb az aranykorona értéke. Átlagosan: 6,72. Mégis az elmúlt évi kedvezőtlen időjárás ellenére is az egy tagra jutó napi jövedelem 93 Ft lett, vagyis a város tsz-ei közül a legmagasabb. Én azonban tavaly is kiszórtam holdanként a 240 kilogram műtrágyát. Az idén pedig még ennél is többet szeretnék. Persze éppen most közölték, hogy az igényelt 50 vagon helyett csak 30-at adnak, de én addig úgysem nyugszom, míg meg nem szerzem az egészet! — Ha már rátértünk a ti tsz-etekre, áruld el, mit csináltok a kisparcelJás szőlőkkel, hiszen úgy 45 \
