Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - Ószabó István: Versek
ÓSZABÓ ISTVÁN NOHA NINCS IS SENKIM SE Noha nincs is senkim se, hálái porából fölveszlek magamhoz. Fölveszlek, fölveszlek szívedbe szögezett koporsószögekből, halál porából magam mellé veszlek. Fölnyitom szívedet. Torkodba kiáltok. Kunhalom szemeid fölrakom, fölrakom, azokon ott őrködni, őrségben azokon; onnan fölül látni ingatózó tengert. Fölveszlek, fölveszlek halál porából, fölveszlek magamhoz. Noha nincs is senkim se, tégy meg engem, aj, hadd legyek én a Te apródod. Mostan Föld hasad meg. Abból föltárulkozik kápolnavirág. Abból föltárulkozik földmélyi nagy erdő. Onnan is kirajzik ezer vadréce. Nyomban utána meg kirajzik százezer dongóraj. Mind kitódul a sok kánya. A sok fajdkakas is fölrian utána. Földmélyi nagy erdő, engedj be. Nyílj meg, ne állj utamba. Nyílj meg! Harangos csend küldeték. Engedj utamra. Mennyei csillagokat kíséretembe adj. Mennyei gyönge csillag legyen világító lámpám. Futamodjék előttem, utamon vezessen engem, utamon futamodjék ravatal-csillagtörvény. Szüless, szüless meg, uram, ne engedj elveszni, Ne engedj elveszni. Ne engedj elveszni. 28
