Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - Fábry Zoltán: Tegnapi jegyzetek

nem bélyegezhette, ahogy Jézus kínhalála sem igazolta a jeruzsálemi vérbíróság igazát. Júdások, Pilátusok és vérbíróságok dacára, mindennek az ellenkezője igazolódott. Aki el akarja hitetni, hogy Kroppot a német munkások jelentették fel, az a Judás-tett általánosításával a „munkásság” fogalmát akarja kisemmizni. „CAVARA” a neve és 25 000 líra a sápja annak az újságíró-díjnak, mellyel Ciano gróf minden évben a legérdemesebb olasz zsurnalisztákat jutalmazza. Ezt a díjat eddig kizárólag az abesszí­niái kaland determinálta. 1936-ban stílszerűen a négy ieghazafiasabb haditudósítást jutalmazták vele, 1937-ben pedig a Lavoro Fascista, Giornale d’ltalia és a Popolo di Roma genfi levelezői kapták meg. Miért? Mert ők azok a hírhedt zsurnaliszták, akik a Nép- szövetség emlékezetes ülésén kifütyülték a négust.Indokolás:,.Ezzel a tettel a mi bátor újságíróink nemcsak az újságíró-rend, de Itália és az egész nyugati kultúra becsületét is megmentették”. Ha a fasizmus becsületre és kultúrvédelemre hivatkozik, akkor az mindig így néz ki. Fütty, bunkó, záptojás és könyvmáglya. És a világ viszontszívességgel szolgál: elhiszi, hogy ez becsület és rábólintja, hogy ennyi a kultúra. Az Egon Erwin Kischek helyét így észrevétlenül és minden különösebb emóció nélkül foglalhatták el a füttyművészek és záptojásbajnokok. A Nobel-díjat is így készül kiszorítani a Hitler-parancsolta ellen-Nobel-díj. A Cavara most Ízelítőt ad belőle. íme egy újságíró­díj, egy „kultúrtett”, melynek nincs köze tollhoz, intellektushoz, gondolatteremtés­hez, humánumhoz, tehát kultúrához. És ez így is van rendjén. Abesszínia gengszterei és a könyvmáglya parancsurai csak záptojás-argumentálókat, utcakölyök-ambíciókat és gyújtogatókat léptethetnek elő tündöklő példaképpé. A láng- és vérkeret nem tűr más jutalmazottakat. PETŐFI budapesti szobráról, melyet ma már a Kémeri Nagy Imrék koszorúznak, majd tíz év előtt rendőri segédlettel távolították el a Sarló Petőfinek szóló hódolatát. A Sarlónak az összes dunai nemzetek színeivel ékesített koszorúja — ez a régvolt naiv, de becsü­letes kísérleti demonstráció —, mely akkoriban parlamenti vihart idézett elő, ma a történelmi lomtár kelléke. A dunai népek testvérisége nem szökhetett virágjába, a gyűlölet vetését ma mindenütt a német fasizmus aratja. A mai magyar ifjúság nem ismeri közvetlen szomszédait, házatáját, a kötelező realitást, messzebb néz és légüres térben társalog. De ez a messzenézés, mely a közvetlen szomszédok feje fölött, messzi távoli vizeken vél horgonyt vetni: vétkes könnyelműség és gőgös vakság. Az Országos Középiskolai Tanáregyesület kezdeményezésére a magyar diákok különböző országok diákjaival leveleznek. A lapjelentések szerint „levelezésben állnak diákjaink 608 német diákkal, 51 ausztráliai diákkal, 12 belgiumival, 132 észtországival, 608 egyesültállambeli­vel, 530 finnel, 774 franciával, 123 angollal, 477 olasszal, 207 hollanddal, 26 lengyellel és 56 svájcival”. Tehát levelezésben az egész világgal, csak a környező dunai szomszéd népekkel nem. A levelezés nem terjed ki a csehekre, szlovákokra, ruszinokra, romá­nokra, szerbekre és horvátokra, tehát azokra a népekre, amelyeknek szalagai valamikor a Sarló koszorúját díszítették. A levelezés nem terjed ki a gyűlöletpropaganda által elsőszámú ellenségnek deklarált és szuggerált — szomszédokra! Rossz szomszédság, örök átok. Ha a közmondás igaz, akkor az átok is igaz és megakadályozására mégsem történik semmi. Aki szólni mer és tenni mer, az a Sarlótól a Márciusi Frontig: haza­31

Next

/
Oldalképek
Tartalom