Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - NÉP, TÁJ, HAGYOMÁNY - Sütő József: Kun nyomoka Kiskunságban
kecske, kobak, koboz, komondor, köd mön, kökörcsi n, ku n stb. Egy még a kunoktól átvett és még a XIX. században is megőrzött rideg állattartással foglalkozó, szilaj pásztorkodást űző vidék és nép körvonalai bontakoznak ki e mindennapi életében előforduló állatok, természeti vagy általa készített tárgyak neveiből. Csak kettőt ragadunk ki belőlük. A komondor-kutyafajtát Magyar- országon a kunok honosították meg. A komondor jelentése ’kun, kunokhoz tartozó’. Valószínűleg a „komondorkutya” kifejezésből rövidült meg. Ez a kutyafaj a múlt században még jobban el lehetett terjedve az Alfőldön, mint manapság. A halasi pásztorok is ilyeneket tartottak ekkor a barom körül, mert ezek a farkas szagát már messziről megérezték, és vele legtöbbször harcba is szálltak (vö. Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon. 1959, 60.). E hatalmas kutyafajta a Kiskunság jellegéhez ekkor még nagyon is hozzátartozott, mert Petőfi is felhasználja Kis-Kunság c. versében a táj hangulatának érzékeltetésére: „Nagy sokára egy-egy | Tanya tünedez fel, boglyák és kazalok | Rajtok varjú károg, itt-ott egy mogorva | komondor csavarog . . A másik, a köznyelvben nem igen ismert árkány tájszó. Nagyon érdekes, hogy ez az egészen szűk talajú kun szót éppen és egyedül csak Halason jegyezték fel, amely településnek — mint láttuk — kun hagyományát meglehetősen kétségbe vonták. Kenderből és lószőrből font hurkos pányvakötelet jelent, amellyel a szilaj csikót elfogták. (Rajzát és használatának módját I. Nagy Cz. L. i. m-ben, 46, 156.) Az ún. kunkötéssel együtt (pár mozdulattal megköthető és eloldozható csomó a jószág kikötésére, de csak az tudja eloldozni, aki ismeri a nyitját) az árkány használata a halasi pásztoroknál még olyan fontos volt a múlt század közepén is, hogy az ún. „pásztorregulák” közt szerepelt (vö. Nagy Czirok L.: Pásztortörvények és szabályok . . . Népr. Értés. 1955, 259), és ha a ménesnél jelentkezett valaki pásztori szolgálatra, valóságos felvételi vizsgát kellett neki tennie árkányvetésből. Igen nagy szégyen volt a csikósra, ha árkányvetése nem sikerült (vö. Nagy Cz. L.: Pásztorélet 46.). Az árkány szó azért is érdekes, mert vele a lótenyésztő kunokat jellemző tárgy is maradt ránk. Tárgyi hagyomány is. Vegyük a lótenyésztéshez tartozó csődör és csökönyös szóhoz ugyancsak Halas nyelvi és néprajzi jellegzetességeiből, hogy Bodoglár pusztáján van Csődörhegy (helyrajzilag szinte biztosan azonos a kun kori, 1423-ban szereplő Chederhamoká-val), határát mindig pusztacsőszök, szoléit szölőcsőszök őrizték, pásztorainak holmijai között nemcsak csanak és boroskabak (amelyben igen gyakran csak csiger kotyogott), hanem paprikáskabak is szerepel. A pusztai emberek „keze- beli”-je gyakran bikacsök, juhbőrből készült ködmönben jártak, s nagyon szerették a „birkates- töt” a bográcsból „bicsakhegyezve” enni. (Vö. Nagy Cz. L. i. m.) Nem nehéz a kun hagyomány akármilyen halvány, de észrevehető nyomait felfedeznünk. De nemcsak egyes tárgyaknak, állatoknak, növényeknek a nevét kaptuk a kunoktól, a Kiskunság nem egy földrajzi nevében is az ő emlékeikre bukkanunk. E kun nyomok számát különösen megnövelték Rásonyi László kutatásai (főleg Les noms toponymiques Comans du Kiskunság. 1957.). Eredményei szerint a kunoktól kapták neveiket a következő települések, földrajzi helyek (zárójelben a kun alapszó magyar jelentése): Bodoglár (’ágak’), Bugac (’torok, kijárat’), Csengele, Csengőd (’erdő, kökénybokor’), Kargala (Pesty Fr. szerint a múlt sz.-ban még Orgovány határában szerepelt e helynév;’holló, varjú’), Kas kan tyú (’aki fut’), Köm pöc (’kupola,sír feletti építmény’), Kecel (’vörös’), Köncsög (’nadrág’), Kötöny (’ülep’), Szánk (’madárszemét'), Tázlár (’csupaszok’), Dong-ér (’fagy’) és még minden valószínűség szerint Bösztör, Kelebia, Orgovány, Öttömös és Törtei is. E helynevek kun mivolta megmaradt a török pusztítások, a lakosságcserék és vegyülések ellenére is. A betelepülő lakosság átvette s úgy adta ő is tovább. Még bizonyára volt kitől átvennie, akármennyire megfogyatkozott számú is ez az őslakosság, őrizte hagyományát helyneveiben is. Hogy aránylag ennyi kun eredetű földrajzi név megmaradt a Kiskunságban, arra mutat, hogy az őslakók ha el-elhagyták is régi lakhelyeiket, a kontinuitás nem szűnt meg, visszatértek, s többen maradtak, mint feltételezzük. A betelepülő nép ugyanis általában csak olyan határrészeknek (dűlőknek) szokott nevet adni, amelyeknek még az őslakosság nem adott. Halason pl. az említett 1699-i összeírás szerinti Baranyából (Ormány- ság) betelepített háromnegyed lakosság alig néhány pusztarészt nevezett el az Ormányságból hozott nevekkel. Az ősi lakosság által adottakat mind megtartotta. Mindezeket a kun nyomokat: a kun eredetű földrajzi neveket, a jövevényszavakat (tájszavakat), pár tárgyi hagyományt, a kunság különnyelvűségének a hagyományát s vele együtt a kun miatyánknak mint nyelvemléknek meglepő bizonyságát egybevetve azt kell hinnünk, hogy a Kiskunság s benne az éppen kétségbe vont Halas kun hagyománya is nem volt mesterséges, hanem eredetibb és ősibb lehetett, s a terület turanid etnikuma is meglevőbb valóság, mint azt történészeink gondolták. 75
