Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - NÉP, TÁJ, HAGYOMÁNY - Benedek Péter: Vallomás az életemről

szedő lány”-t. Megmosolyogták azt a képemet, hogy „Baromfiudvar”, még a W.C. is rajta volt, lát­szott, hogy pisil az ember. Több képem is elkelt. Mayer János földművelésügyi miniszter 2 képet vett. Mikor vége volt a kiállításnak, elmentem Bálint Jenőhöz, hogy elszámoljunk. Mire mindent fölszá­molt, alig maradt valami. 650 pengőt tettünk be a bankba az én részemre. Rendelt nálam egy képet a fogorvos, adott is előleget, de nem festettem meg, mert Bálint Jenővel volt a szerződésem, törvénybe is kellett mennem. A pert én nyertem meg. Aztán új kiállításra készültünk. 1929-ben Bécsben rendeztünk kiállítást a Künstler Hausban. Óriási sikere volt. Rengeteg sok nép gyűlt össze. Beszéltek hozzám németül, de én nem értettem semmit belőle. Csak egy napig voltam ott. Akkor összekülönböztem Bálint Jenővel, mert azt kérdeztem tőle, hogy mennyiért kérték az egyik képem. Erre ő mérges lett, és azt mondta, hogy csak nem akarom őt elszámoltatni. Utána ki­mentem a Burgba, a múzeumba. Nézegettem a király ruháját, fegyverét, és eszembe jutott az aradi 13. Akkor feltámadt bennem a harag, mint a puskapor. Csak úgy forrott bennem a harag. Aztán kiültem a kertbe. Nem győztem várni a Lengyelnét, és elindultam gyalog, magam a Künstler Hausba. Úgy ke­restek aztán autóval. Bálint Jenő talált meg. Kötözködött már velem, hogy most akarom otthagyni, mikor híres embert csinált belőlem, igen ám, ő engem tett híressé, én meg ötét. Ezzel jöttem haza másnap. Azokat a képeket, amiket nem vásároltak meg, azt Bálint Jenő megvette magának. Nagy siker volt Bécsben. De én nem voltam részese, mert Bálint Jenő hazaküldött. Hogy híres ember lehessek, a vágyam teljesült. Egyszer magam maradtam otthon, nagyon el voltam szomorodva, hogy lenéznek, semmibe sem vesznek, sírtam nagyon. Nagyot sóhajtottam, hogy mért nem vagyok híres ember, mint Munkácsy Mihály. Nagyrészt sikerült idáig. Világlexikonban, képzőművészeti könyvekben benne van a nevem. Bécsből egyenest Úszódra mentem haza. Sokáig nem leveleztünk Bálint Jenővel. Lejárt a szerződésünk. Jó ideig megszűnt a vele való kapcsolat. Ő akart másik szerződést kötni, de mindenki lebeszélt, hogy ne írjam alá, mert becsap, kihasznál. Nem is írtam alá. Aztán még rosszabb lett. Feste- gettem tovább, nem gondoltam, hogy megveszik-e vagy nem, csak festettem, gyűjtöttem a képeket. Fönn akartam tartani a kapcsolatot a pesti ismerősökkel, de nem volt pénzem, hogy fölutazzak Pestre. Egyszer Pesten voltam. Fölszálltam a hajóra, mikor Pesten kiszálltam, megláttam két lányt. Unokanő- nővérem meg a barátnője volt. Összejöttünk. Aztán leveleztem a Bözsivel. Veszprém megyei volt. Levélben ismerkedtünk jobban össze, még a kezét is levélben kértem meg. Elhatároztuk, hogy össze­házasodunk. Akkor írtam Bálint Jenőnek. Ez 1931-ben volt. Megírtam neki, hogy megnősülök. A lány balatonborsodi volt. Szeretett rajzolni. Gondoltam, ha elveszem, majd sokszor lerajzolom, de ebben az egyben csalódtam, mert nem engedte magát, csak egyszer lefesteni. Bálint Jenő cikket írt rólam az újságba, hogy megnősülök. Elmentünk Pestre a Bözsivel, elmentünk Bálint Jenőhöz, és kibékültünk. Vett nekem egy öltöző ruhát. Aztán megesküdtünk. Bálint Jenővel leveleztünk, de már nem olyan sű­rűn, mint azelőtt. Az újságok hatása alatt még keltek el képeim. Rendelések is voltak. Úszódon lak­tunk. Feleségem is dolgozott, meg én is jártam napszámba. 1934-ben volt az őstehetségek kiállítása. Odaküldtem 3—4 képet. 1934-től is úgy éltem, mint előtte, festettem portrékat, meg napszámba jártam. 1941-ben nagy árvíz volt. A mi házunk úgy megrepedezett, hogy ki kellett jönni belőle lakni. Kalo­csára mentünk. Ha volt rendelés, akkor festettem, de a helyzet egyre rosszabbodott a háborúval. Mindig kevesebb, kevesebb rendelés volt. Trágyát hordtam, söprögettem a Grubernak. Annak söprő­kötő műhelye volt. Feleségem is ott dolgozott nála. Ott laktunk a Gruber-házban. Volt neki kertje, káposztát termelt benne, itt volt a ház, ahol laktunk. Gruber is akart velem szerződést kötni, olyan­formát mint Bálint Jenő. Akkor dicsért égre-földre. Kiállítást akart rendezni, hasznot akart belőlem húzni az is. A szerződést nem írtuk meg, mert egyoldalú volt. Mink lettünk volna a károsultak. Mutatta a feleségem egy volt rendőrnek, az is mondta, hogy alá ne írjuk. Meg is haragudott a Gruber, és azt mondta, hogy levonta rólunk a konzekvenciát. Mi meg őróla. így hát mondtuk egymásnak az áldást. Sokáig haragudott ránk. Aztán úgy lett, hogy a Hargittaiék megvették a Gruber házát, Gruber elment onnét lakni, de mi ottmaradtunk. Nagyon jóravaló emberek voltak. Feleségem segített főzni, mosni nekik. így dolgozta le a lakbért. Én festettem itt is. Volly István is vett tőlem képet. Meg rendelt is. Küldtem neki képet. Ő elajánlotta. Ortutay Gyula vette meg. „Az uszódi vásár” volt a címe. Mi 250 pengőre tartottuk, de saját maguktól 500 pengőt küldtek. Mi ismeretségbe voltunk Paizs Ödönné- vel, mert járt Kalocsára nyaralni. Ez a Paizs Ödönné látta, hogy rajzolom a Jagicáék lányát, és nagyon szép volt a kép. Látta, hogy nincs lakásunk, azt mondta, írjuk meg neki, milyen helyzetben vagyunk. Meg is írta a feleségem. El is küldtük. Paizs Ödönné megmutatta a levelet a Képzőművészeti Tanácsnak, akinek az elnöke engem ismert. A „Bál” című képet az vette meg. Ezzel javaslatot terjesztett elő a minisztériumhoz, hogy házat adjanak nekünk, mert nincs rendes lakásunk. Ezt a javaslatot el is fogadták. Először Kecelen akartak adni, de ez nem sikerült. Aztán 1949. szeptember 1-én költöztünk ide Ceglédre, Örkényi út 7. szám alá. A köl­tözés költségét a kalocsai tanácstól kaptuk. 100 forint szociális segélyt minden hónapban. így költöz­tünk Ceglédre. Itten elcsodálkoztunk, mikor ide értünk, a tanya sem bekerítve,a W. C.- ajtót ellopták, úgy volt, hogy a szoba is padlós lesz, de elhordták vissza a padlónak valót. A lakás vizes, nehéz volt megszokni itt. A lányaim mindig sírtak. Én örültem, mert úgy vélekedtem magamban, hogy ez kitün­tetés. De később megismertem az itteni népet, és már nem örültem. Itt is vannak művelt emberek, 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom