Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - Bata Imre: Szabó Pál (1893-1970)
3. Nem sokkal az Emberek megjelenése után két regényt is a nyakába zuhint a kiadónak. A Békalencse az álom könyve, noha csápok tucatjával tapad az életvalóságba. De Hajdú Sanyi Barna Berci álmodott párja. Az öröködik megalakjában, amit Szabó Pál suhancfővel álmodhatott. Hogyha ő valaha négylovas gazdalegény lehetne. Vágyképből lett regényhős a.Békalencse tanítónőt körüludvarló daliás legénye, de Szabó Pált mégse hagyja el a realitás iránti érzék. Nem megy hozzá az özvegy úriasszony tanítóvá lecsúszott lánya a paraszthoz, mire csak annyit enged meg magának az író, hogy megbosszulja ezt a kosarat. A segédjegyző Kecskés is inkább parasztlányt vesz maga mellé társnak, s marad a tanítónő fony- nyadó vénlánynak. Mint a Békalencsét, a Papok, vasárnapokat is legénykedve vágta ki magából Szabó Pál. A Dunántúlon, Nagy Ferenc falujában időzve, szedte össze az anyagot, vette észre a témát, a falu lehullását; nyomát; az egykét, okát: a földtelenséget. De se a Békalencsét, se a Papok, vasárnapokat nem lelkendezi úgy a kritika, mint tette volt az Emberekkel. Nem is teheti. Ahogy az író kilépni próbál az életrajzi tapasztalás köréből, elbizonytalanodik. A falu most is falu. A történet azonban kicsit affektált. A hang mutál. Szabó Pál azonban nem az az ember, aki könnyen belenyugodna a vereségbe. Jó ösztönnel lép vissza az önéletrajz körére. 1934-ben meg is jelenik az Anyaföld. Kéziratáért már nem igen kapkodott kiadó. Míg aztán kerül egy, a kassai Kazinczy, s az adja ki a folytatást is, a Csodavárást, 1937-ben. Ezeket a regényeket nem igen méltatja az eddig való Szabó Pál-filológia. Pedig nagy művek, az Őszi vetés és a Harangoznak meg a Lakodalom, keresztelő, bölcső előzményei. A Papok, vasárnapokért megorrolt a református egyház. Szabó Pálnak nem igen van hő lelkét hol megnyugtatnia az irodalomban sem. Az Anyaföld-del a maga módján próbálkozik fölé kerülni a bajnak. Ha az Emberek az önéletrajz fonalát a süvölvény Barna Berci életállapotával kezdi gombolyítani, az Anyaföld hátrább lép az időben. Szabó Pál emlékezete messzi visszanyúlik a XIX. századba. A XIX. századi falu pedig maga az időtlenség, a változhatatlanság. Hát még az urasági tanyák világa! A cselédek élete. Nem pusztán szociológiai értelemben kezdetleges. És Szabó Pál nem is puszta szociológiát elevenít föl. Életegyetemet, teljes világképet. Ahogy elmondták az öregek, és ahogy a gyermeki képzeletben megragadt. „Az ökrök homlokát a felhők közé emelte a délibáb, és a béresek olyanok lettek, mint megannyi király, akik kényeskedve lépegetnek fénylő fogatuk után. Mindannyiszor vakító villanás villant keresztül a pusztán, valahányszor kivillantak a földből a dűlőn az ekék. A fény hátára vette ezt a villanást, az égre dobta, és ezer darabra tépve szórta vissza. Távoli kutak, fák, faluk megemelgették vállaikat, és ilyenkor alighogy érte a földet némelyiknek a lába ujja. Kezdtek elszakadni a földtől valók. . . . Ezüst folyóba merültek az ökrök, a fák, és minden úgy volt, hogy sohasem tér vissza a való földre, hanem mesébe fullad minden, ami volt . . Nem fullad a mesébe, csak fönn lebeg annak varázsos közegében e két pólusú világ. Az egyik pólust, a gyermeki emlékezet tartja, a másik leragad a nyers nyomorúságban. E kettős kötésben tart egyensúlyt képzelet és valódi élet. Béresek szolgasorsa, cselédházak zsúfolt veszekvő nyomorúsága, intézők, kulcsárok, béresgazdák kegyetlensége, cselédsunyiság nézi a kastélyt, a közelit, de mégis elérhetetlenül távolit, ahová csak a szép lány jut bé, vagy az úrnői szeszély enged egy-egy gyermeket, olykor egy jólszabott legényt, hogy aztán magasra csapjon a legenda szárnya. Kicsi, de mégis teljes világ a tanyasi. Nagy nyomorúsága van, de örülni is tud. Kicsi örömök, nagy nevetések is akadnak gyakran, s a nótára is rágyújt az életkedv. Rendje van a pusztának. Kimért és szigorú. Más a juhász, mint a béres. Különösen a számadó, a pusztai fejedelem, akinek az úr is mértékkel parancsol, ha érti a pusztai szellemet. Ha nem érti, nézhet kárára. A Barbárokban Móricz is a puszta e félvad népét írja, de Szabó Pál tud valamit, amit Móricz se tudott. Kiss Etelkát ő számadóapától kérte feleségül. S hogy kaphatta, a rangja lett neki. Egész világ az Anyaföld pusztai életköre. Tragédiák, komédiák, sírások és nagy, fölszabadult nevetések. Emberi kis pimaszságokkal tarkázott, de jelentéktelen mivoltukban is szívszoritó sorsok. Asszonyok, akik összetörtek az embertelenségben. Kis semmi emberek, akik nagy keresztet hordanak láthatatlan. Hangtalan és roskadtan hordják. Telve titkokkal a világ. Elkendőzött bűnök, fogcsikorgatások és fölszabadult nevetések. Mert csak nevetve lehet kibírni. A nagy veszekedéseket a közös tűzhelyekre szorított asszonyok között, mikor kipattannak a titkok. Csontánéra is ráolvassa a szomszédasszonya a kulcsárt, de Csonta János sunyin hallgat, mert ha szólna, csak baj lenne belőle; így meg, az asszony révén, hátha közelebb jön a reményből az a szerelmes föld. A maga földje. Fontosabb ez, mint a feletársi hűség. Vétkek, bíborban. Sok út viszen a tanyából, de csak egy vezet a boldogságba. De csak egynek a végén van bizonyosság. Ha be lehet költözni végleg a faluba. Csak akkor, ha földhöz jut az ember. A Csodavárás Csonta Jánosa már odajut. Ez a változás azonban a csodával egyenlő, nem mindenkinek jut ki. Más utak is visznek a tanyáról,de azok a bizonytalanságba szakadnak. S nem igen tudni, jobb is nem tudni, hogy mi van a hori5
