Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Ljubomir Levcsev: Versek
Parázna! Parázna! De a tébolyban, tudom, te azt hiszed, hogy ez a fehér lepedő: okleveled. Diáktársnőid, akik csúnyák voltak és öntudatosak nagyon, megtámadnak a varjak hangján, ciháinak és kioktatnak: kár — kár, hogy nem utaztál el idejében tanitónőnek a Rodopébe. És te sírvafakadsz. És nem térsz vissza soha .,. ÉS ÍME És íme, újra várom a nagy szerelmet. És íme, újra nézem ott fönt a nagy órát. Egy galamb száll a nagymutatójára — magányos, mint én . . . Felhők vöröse füstöl a délutáni csendben. Ó, kicsi aranyhalam! Tengerészem a holdálmok hajóján! Engem a kötelesség hív most, te pedig fejezd be szép munkádat, és azonnal feküdj le a hajófülkébe. Ereszd le a rózsaszín függönyt, Álmodj magadnak csillámokat, és csókokból három füzért. Hajónk majd úszik szépen, a tengeri szellő énekbe kezd, és ünnepien lebeg felül kimosott, fehér ingem. (Nagy László fordítása) S íme, kattan az óra mutatója — lejjebb esik a jélzés. Robban a galambszárny ijedten. Felröppen a madár, mint egyiptomi lélek. S nézem, a háztetők felett hogyan csapkod, hogy tűnik el a vesztett pillanat. .. S marad tovább szívemben a galamb riadalma. (Fodor András fordítása)
