Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - HORIZONT - Schalk Gyula: A dimenziók változása
az ellentmondásoknak is mily szédítő szakadékait nyitotta meg, hogy mennyi még a tudatok alján az ütközőpont, hogy hányán és hányán élnek még ma is a Galileit is megelőző korok világszemléletében, akik bolygónk gömb alakjának felfogásáig sem jutottak el. Félelmek és mítoszok szövik át milliók és milliók viszonyát az égbolthoz, és századunk természettudósaira vár a feladat: rádöbbenteni az embert a Földhöz, az éghez, a kozmoszhoz való valódi viszonyára, megmutatni a társadalomnak és ezen belül az egyednek, hogy meddig terjed, és mit tartalmaz ma az ember világa. A dimenziók változása A Tigris és az Eufrátesz mentén mintegy háromezer évig virágzott mezopotámiai kultúrában ringott a csillagászat bölcsője. Mezopotámiában, ahol pontosan annyi idővel időszámításunk kezdete előtt, mint amennyivel mi magunk mögött hagytuk azt, már ismerték a Nap és Hold fogyatkozási jelenségeit, sőt némelyiket előre is jelezték. Ahol ismerték a csillagképeket, kialakították az ekliptikái koordináta rendszert, Holdalapú naptárt szerkesztettek, tizenkét részre osztották a napot, és a hatvanas szám- rendszerrel számoltak. De a „humán műveltséggel” sem maradtak adósak, amint ezt a N i ni véből előkerült 22 000 és a Nippurból származó mintegy 50 000 ékírásos agyagtábla bizonyítja. Mezopotámiát joggal nevezték az „emberi kultúra bölcsőjének”. És ebben a kultúrában — amint azt Marx György írja — csak száz egymást követő generáció tapasztalhatott annyi változást, mint amennyit ma egy átlagéletkort megélt ember tapasztal az élete folyamán! A csillagász számára kevés olyan szemléletes kifejezés akad századunk változásainak átélésére és az emberi lemaradás szemléltetésére, mint ez a kijelentés. Miért? Azért, mert annyit jelent ez a megállapítás, hogy az egész mezopotámiai kultúra háromezer éves fennállása alatt nem történt annyi változás, mint amennyit ma egy hatvan-hetven éves ember az élete folyamán átél! Hetvenév körüli nagyapáink és apáink a megélt változások tekintetében Mezopotámiában háromezer éveseknek számítottak volna! Tulajdonképpen itt keresendő a ma átlagegyede és az emberiség Holdra lépő követei közé ékelődő szakadék oka. A dimenziók szédítő változása az ok. Világunknak az a mérhetetlen ütemű tágulása, amelyről az ember akarva-akaratlanul lemarad, és amelyről tulajdonképpen nem is tehet. Hogy mit jelent a dimenziók változása itt a Földön, azt mindenki érzi. Külön tanulmányt igényelne a puszta felsorolása is azoknak a tényezőknek, amelyek e változásokat jelzik. A társadalom szempontjából az első szputnyik felemelkedésétől, 1957-től számíthatjuk a fizikai világ legutóbbi expanzióját, amelynek nyomán az élet egyre több területén bomlik meg az automóm nemzeti társadalom, hogy meginduljon egy komplex, kölcsönösen egymástól függő és egymást segítő világközösség felé. (A kozmikus társadalom első körvonalai.) Erre utal a különböző világszervezetek egyre szaporodó száma, a nemzetköziség megerősödése, és az internacionalizmus roppant ereje. Ez utóbbi egyben a koncepció jogosultságát is igazolja! Ebből a szempontból igen kifejező a nemzetközi konferenciák számának alakulását mutató grafikon tanulmányozása. Az egyén szempontjából a dimenziók változását leginkább a Föld méretbeli zsugorodása, a földrajzilag távolfekvő helyek gyors elérhetősége, a távollevő emberekkel való csaknem azonnali kapcsolatba lépés lehetősége, a távoli eseményekbe való egyidejű bekapcsolódás (TV, rádió) lehetősége, a fénysebességgel történő értesülések lehetősége, a mindennapi élet technikai elkényelmesedése jelzi. A felsorolás távolról sem teljes. De mindezek ellenére az ismeretterjesztő csillagász előtt naponta magasodnak fel 56
