Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Lázár István: Jegyzetek a mai filiszterségről
óvodától az egyetemig és az öntevékeny művelődés műhelyeiig. Ez részben szemlélet kérdése. Elavult normák, formák, beidegzések elvetését jelenti, azt, hogy hajlandók és képesek leszünk-e permanens oktatási reformot végrehajtani. Részben pedig anyagi kérdés: megtermeljük-e mindehhez a fedezetet? S amiként a szakoktatásban felmerül, hogy inkább készségeket kell kialakítani, mint ismereteket betáplálni, mert utóbbiak mind gyorsabban avulnak, a nevelésben is inkább a látókör, az ítélőképesség szélesítését-mélyítését helyezném előtérbe a normák sulykolásával szemben. Nem azért, mert minden norma gyors elévülését vallom, hanem mert bő tapasztalatok szerint a mégoly hűen bevágott és megfogadni ígért ideológiai-erkölcsi lecke sem olyan hatékony, mint az a világnézet, amelyet a valósággal és az új ismeretekkel való szüntelen konfrontációban harcol ki magának, magában az ember. Egy külföldi példa Svédországba távozott ismerősöm, beszámolt, milyen lakás vásárlására nyílott módja sokévi szorgos munkája eredményeképpen, elragadtatva ismertette velem azt az elmés szemétleeresztőt, melybe ő csak bedob, s a hulladék a földszinti, beépített tartályba jut, onnan viszik el, por s szagtalanul. Nem is képzelem, vélte, micsoda vívmánya ez a civilizációnak. S csak sajnálhatok a magyar dolgozók, hogy elzárják előlük ilyen lakás, ilyen komfort megszerzésének lehetőségét. Úgy vélem, Svédországban ma is átlagban modernebb, komfortban gazdagabb lakásokat építenek, mint nálunk. A tüzelőfelhordás és a szemétvödör kihelyezése a függőfolyosóra nekem se kedvelt szórakozásom, s e dolgokat lekicsinyelni bűnnél rosszabbnak, hibának tartanám. Mégis könnyű volna ironikus tűnődésbe bocsátkozni a levélről. A sors azonban alkalmat adott, hogy ettől eltekintsek. Ismerősöm nemrég — hiába fogadkozott, hogy őt ugyan nem érdekli, ami itt történik, elege volt — hazalátogatott. A fiát hozta, s nem a nagymamának bemutatni, aki már többször volt odakünn. Hanem? Mint mondta, amióta fia szeme nyílni kezd a világra, ő egyre elviselhetetlenebbnek érzi fő információs forrásuk, a svéd televízió szemléletét. Mely szerint „élet van” 1. Svédországban; 2. valami halvány élet-utánzat Amerikában s talán Svájcban. Kaján elégtétel nekünk, hogy e beállításban Francia- ország, hazánk és Kongó egyforma sötétbe vész. El kellett hát hoznia a gyermeket, hogy az a maga szemével lássa: a világ tágasabb és színesebb, mint ami a svéd képernyőre ráfér. Az illető két évtizede, idehaza nem látszott filiszternek, s hogy egészen nem is lett azzá, mutatja e lépése. Hiszen a nyárspolgár egyik fő ismérve, hogy első mértéke mindennek: ő maga. Aki tehát tükörbe nézve — se szemszögből a svéd képernyő tükör volt, semmi kétség — hibát tud felfedezni, még nem elveszett ember. A külföldi példa Fenti esetet többeknek elmondtam már, akik valamely nálunk gazdagabb országból a teljes elragadtatás állapotában tértek haza, a kényelem és a bőség káprázatában. Volt persze, aki megkérdezte: „Savanyú a szőlő”? Nekem nem az. Hiszen tudom, hogy nálunk is elérhető majd, és nem is belátha- tatlanul sokára az az életszínvonal, melyet a fejlett tőkés országokban a népesség statisztikai többsége már ma élvez. De a pár napra vagy hétre tőlünk odalátogató ennek a sok tekintetben általunk még irigylendő jólétnek csak a színét látja. A íiliszteri gyarapodásnak kedvező prosperitást; e gyarapodás tárgyi rekvizitumait, a sok, az életet tehermentesítő berendezést, az öltözködés, az utazás, a szolid hobbyk bő lehetőségeit. S hogy emögött egyrészt kiknek a megrövidítése, másrészt az emberi kapcsolatok és az élet tartalmasságának milyen problémái rejlenek, nem vagy alig veszi észre. Megismételve, hogy nem mondhatunk le a maximális gazdasági növekedésről, az első két indokhoz — elosztás és termékbőség összefüggése; háborús fenyegetés — harmadikul a külföldi példát is odafűzném. A tömegkommunikációs eszközök és a közlekedés, az idegenforgalom által összezsugoritott Földön hiába is próbálnánk bármiféle aszkétikus, ám mélyen „áthumanizált” társadalmat teremteni. A hallatlanul nagy és izgalmas feladat éppen az, hogy a bőségnek olyan társadalmát alakítsuk ki, mely megfelel a legtöbbünkben élő kényelmi, magas fogyasztásra irányuló vágynak, de amely nem a mások rovására gazdagszik, s egyebekben is megőrzi és fejleszti új minőségét. Nemzedékek A közelmúlt néhány heves vitája nemzedékek való vagy vélt szembenállásáról zajlott. S korjellemző irodalmi alapkonfliktusnak számít az atyja i I legal ista vagy „fényes szellők” korszakbeli mozgalmi hevületével szemben a fiú individualizmusa; a mozgalomban megalapozott pozícióban bürokratává, apologetává lett atya és a tőle átvett stafétabottal most őellene is küzdő fiú ellentéte; afiliszter szülők 53
