Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Kunszabó Ferenc: Sárpilis, 1970

jezésnek van egy állandó tartalma is: az élet kisszerű felfogása, az összes elérhető anyagiak megragadása, azok görcsös tartása anélkül, hogy igazán élvezni mernék; az egyhangú hétköznapok és a szürke ünnepnapok Szabállyá, Törvénnyé emelése; s elítélése mindenkinek, aki mást szeretne tenni. Itt és most azonban a kispolgáriságnak egy másik vonatkozásáról lesz szó. A magyar kispolgár mintegy évszázada gazdagabbnak (nem gazdagnak, csak gazdagabbnak!) akar látszani, mint amilyen, modernebb­nek, mint amilyen, műveltebbnek és „finomabbnak”, mint amilyen. A dán, a francia, az amerikai, a svéd nem föltétlenül, de például az angol, a német, a spanyol, az olasz már megintcsak igen. — Ennek történelmi okai vannak: a magyar kispolgárság már nagyon hosszú ideje olyan középosztályról vett példát, amelyik egy feudális és farizeus felső tízezertől tanulta a módit. Minden grádiccsal lejjebb jutva, az egyedek, a csoportok annál görcsösebben ragaszkodnak a külsőségekhez, minél kevésbé tudják azo­kat tartalommal megtölteni — úgyhogy végül majdnem csak a formák maradnak. Közben persze eze­ket a formákat is egyre kisebb méretűvé teszik, míg azok végül olyan kalitkákká válnak, melyek ké­nyelmetlensége és alkalmassága már ordít, s egyedül csak a kispolgár tudja elviselni. Néhány példát: A felső tízezer forró nyarakon vastagfalú, tágas kastélyok, paloták hűvösében ünnepelt, étkezett, így minden kényelmetlenség nélkül is ölthetett júliusban frakkot, nyakkendőt. — Ma az emberek túlnyomó többsége vékonyfalú, apró helyiségekben él, izzad, de a kispolgár nem engedheti meg magá­nak, hogy egy-egy ünnepélyesebb alkalommal ne kabátban, nyakkendőben jelenjen meg! . . A felső tízezer eljárt színházba, operába, mert ott találkozott a magafajtájúakkal, és előadás után kellemesen, kényelmesen megvacsorázott valahol, mert reggel akkor kelt, amikor akart. — A mai ember, ha szín­házba megy, feleségén kívül rendszerint senkit sem ismer, s előadás után rohan haza, hogy lefeküdjön, mert reggel csörög a vekker! . . A felső tízezer tagjai ritkán káromkodtak az alsóbb néprétegek előtt (de amikor igen, akkor igazán!), ám ők ezt meg tudták tenni: hatalmas vagyonok urai voltak, miniszte­reket tartottak a markukban és alispánokat a zsebükben, de ha mégis dühöngeni támadt kedvük, akkor szétverhették a bútort, nekieshettek a parkjuknak, felpofozhatták a cselédeiket, és a többi. — A mai embernek többnyire nincsenek cselédei, legfeljebb felesége és gyermekei, a parkok közösek (és ott fűre lépni tilos), ha pedig csak öt percig derekasan irtja a bútorát, akkor tizennyolc hónapig nyögheti a részleteket. Teljesen világos tehát, hogy a mai kisember úgy öntheti ki a bosszúját, ahogy a tegnapi szegény: ordít és káromkodik; van aki nem teszi,vagy egészen ritkán teszi,mert rájött, hogy mik az ő lehetőségei és korlátái, ennélfogva kiegyensúlyozott, ezért nem lepik meg dührohamok. A kispolgár viszont azért nem „randalíroz”, mert azt tiltja az ETIKETT! Akispolgári beállítottságú ember ezért vagy egyre nervózusabb lesz, vagy zugdühöngővé és zugkáromkodóvá válik ... A felső tízezer szép, nyugodalmas családi életet élt. Legalábbis ezt szeretné hinni róla a kispolgár. Feleségükkel nem ordí­toztak, nem pofozták azokat, hanem gálánsul udvariasak voltak velük, és általában fergetegesen elő­zékenyek a gyengébb nemmel szemben. — A hiányos társadalmi kommunikációtól félrevezetve a kis­polgár nem azért igyekszik kultúrált házaséletet élni, mert így tartja emberinek, hanem azért, mert ILLŐNEK TARTJA! Eszünk ágában sincs azt állítani, hogy a kispolgári képmutatás és kényszerkultúra rámerevül Pilisre, mindenesetre vannak jelek, melyek azt mutatják, hogy a ma középkorúak és különösen afiatalok kezdik odahagyni az évszázadok, évezredek alatt kialakult és kikristályosodott sárközi kulturált magatartást, szabályokat és viselkedési normákat, s mivel mindegyiket hirtelen nincs mivel helyettesíteni, előkap­ják a kéznél levő (mert egyes regényekből, filmekből és tévéadásokból feléjük áramló) kispolgári men­talitást. Idősebbek, fiatalok általában mindentől meg akarnak szabadulni, ami falusi, s ha valami nem az, rög­tön igézőnek tűnik a szemükben. A falunak el kell tűnnie ebből az országból, így kívánják lakói. És minden bizonnyal el is fog tűnni, s helyébe valami más lép — az út azonban hosszú még odáig. Hosszú és keserves. 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom