Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Jókai Anna: A labda (regényrészlet)
— Micsoda élet... — Ugyan — mondta Gertrudis, kicsit rájátszott, széles mozdulattal —, most legalább meleg van, és a vécé működik. — Én azt hittem, romantikus. Vidéken a színészt szörnyen megbecsülik ... sokkal népszerűbb. És kap mindenfélét. . . — Azt kap — mondta Gertrudis drámai hangon. Királyi mozdulattal leseperte a morzsát. — De az ötödik sorban, nézze csak meg, meg tudnám zabálni azt a kiskatonát. Hogy ül ott, a zubbonyában, ekkora szemekkel, amíg a többi a sört vedeli. Kiválasztottam magamnak, és annak játszom, meg annak a néhány mókusnak, akik ezt az estét Katona Józsefért szenvedik végig. — ... de a technikai berendezés, én, mint gondnok, igazán mindent . . . Az ügyelő rekedt hangja megszólalt a megafonban. — A technika elsőrendű — mondta az asszony. Igazított a festéken. — Annál szomorúbb. Melinda ivott egy narancsszörpöt a büfében. Többen voltak kint, mint a nézőtéren. „Ha akarnék se tehetnék semmit? — gondolta dühösen —, csak tétlenül bámulni!” Beállt az oldalajtóhoz. „Mit térdepelsz? Az isten nincsen itt—” „Ölj meg engemet, Bánk, ölj meg engemet —” „S egy semmi asszonyt?” „Ó Istenem! De én nem az vagyok.” Szegény Melinda. Bánk átlép rajtad. Keservesen fizetsz a kábító füvekért. Sándor kivitte a nőt a fürdőszobába, ott találták a vasalódeszkán őket, az egész társaság röhögött, és Sándor azt a nőt kísérte haza, hagyta, hogy a felesége kutyaként sompolyogjon ki az ajtón . . . Lóránt nem tette volna, soha, de az idegei nem bírták a kötöttséget, Károly rafináltabb, a Palatínusra vitte a tyúkokat, fabódéba . . . Megcsípte a karját. „Ébresztő!” Bágyadtabban közlekedtek a katonák. Patkó igazat beszél, most már békén hagyják a színpadot, némelyik gombolgatja a zubbonyát, vár azalhadnagyra. Patkó észrevette az ajtóban, lábujjhegyen odasietett. — Iszunk valamit — suttogta —, megúsztuk, nem lesz riadókocsi. — Én soha nem iszom — mondta Melinda, de azért követte. Vaslábú, piros borszékekre telepedtek a büféklubban, még szőnyeg is volt, összetaposott csikkekkel. A katonák tisztelettudóan arrébb vonultak, kurjantottak egyet-kettőt, zavaros szemmel rázták a meleg sört a zöld üvegekben. Patkó barackot ivott, büdös szaga csavarta Melinda orrát. — Utálom az italt —, mondta Patkó — csak a hatását szeretem. Erre a legolcsóbb is jó. — Várja meg az alhadnagyot — mondta hirtelen Melinda —, . . . vagy jelentse a parancsnoknak. — Gondolkozzon — Patkó gyengéden Melinda kezére ejtette a kezét. Melinda nem vonta el, nézte a karcsú, barna ujjakat. — Bepanaszolni őket? Hetenként egyszer kapnak kimenőt a szegény nyomorultak. Akkor is sorba állítják mind, és irány a színház. Mit akar tőlük? Hogy a felét fogdába dugják? Az alhadnagynak meg itt a felesége, másfél napra. Szarvastőről. — Valahol csak el kell kezdeni. — ... és ha szólunk, legközelebb nem hozzák el őket. Tanyai gyerekek, városi vagányok, becsődítve, a Bánk bán közepébe . . . Ugye, hogy inkább a Hawai rózsája? — Lehet — mondta Melinda vontatottan—, nekem végül mindegy. Csak ne kelljen ezt a cirkuszt végignéznem. — Tényleg nem iszik? — Nem is szabad — mond.a Melinda —, a májam miatt, kedves Béla . . . Még csak az hiányzik, hogy kiteregesse a lelkét szárítani. Fél éve sincs, ott állt a konyak a fehérneműtartóban, a paplan mögött. Reggelenként kinyitotta a szemét, Károly már gyűrt, sértett arccal nyito- gatta az ajtót, a lágytojást reklamálta, felsorolta a listát az „asszony” kötelességeiről. Ő meg csak nyúlt a lécek közé, belekortyolt az üvegbe, köhögött, és jobb lett minden egyszeriben. Délután is ivott, ahányszor csak Károly telefonált, hogy késik, megint késik, és ő találgathatta, ki az megint. Sándor bezzeg csűrte-csavarta, azt mondta, az a baj, hogy gyerek nélkül nem élet az élet, erre hivatkozott a válóperen is. „Kispolgári duma, ne dőlj be” — intette Károly, amikor elvette, nagy hercehurca után —, „majd én beleviszlek a sodrásba” . . . Lóránt, meg az az egy-két hónap. Ha Lóránt nem lett volna beteg, szegény, skizofrén alkat, talán már nem is él, megölte a hőség, ott, Afrikában . . . 1T
