Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Vasvári István: Versek
VASVÁRI ISTVÁN ELYSIUM Merő-holdfény a templomtető — suhogok a széllel; lent, hideg kőkockákra fekszem, s az udvarokban füvek illatával takarózom, a gyermekkor folyóiból holdtallérokat halászom kifizetni halott-vivőket s hollóit volt heves havaknak, de a nehéz egyedüllét porából már nem menthettek szegény porladóim, nem szólalhatnak ajkaink, mert a porló pokol szelében holdfény vagytok templomtetőn, hideg kőkockák, melyen jegenyeszép suhanc-lányok lépnek rúl az életünkön, túl, fel, új dombperemek mögé, készülő lombja-nyílt napoknak. BÍZTAM HÁT FÁKRA... Mint minden magány, az én magányom se volt olyan, hogy másnak fájjon, bíztam hát fákra, szélre s vizekre; őket határnak megteremtve, s mint ki fegyverét hordja sebesülten, menekültem mindig-hevülten. Ugyan ki kérdi?. . . Egyre mondom — bánom-nem-bánom?. . . míg a sorsom . .. Álmodtam volna, ha van igézet, álmodtam volna, hogy így ne féljek! Ugyan mit tegyek? . . . Egy ösvényen van csak útra esillagnyi fényem: Ugyan mit tegyek?. . . Mindent szeretve kellett botlanom vas-gyűlöletbe — szabad vagyok, s kötődöm szakadva, mint rívó barom, mit nem vár gazda.
