Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - Simonyi Imre: Se ég, se föld (vers)
Az öregember nem mozdult, lélegzése egyenletesen, a szokott ritmusban sípolt ki-be, ki-be. Az asszony megkönnyebbült. Vén csacsi — gondolta — mi más? Tulajdonképpen mindketten azok. S már a franciasaláta jutott eszébe ... a Márika ajánlása szerint készült franciasaláta. Vigyáznia kell Károlyra, este már nem ehet bármit, s holnap Márika a rakott karfiolt segíti megfőzni, vajban, petrezselyemmel párolva. Aranygallyacska ... ostobaság. Hálátlan, szeretetlen, — vagy csak az ura nem engedi haza. Az a bolond féltékeny ura! Jolika, a Kicsi soha nem lenne képes elfelejteni őket. Ilus inkább, de Jolika .. . Jolika soha. Az öregember csak akkor mozdult, amikor az asszony betette már az ajtót maga mögött. Előre dőlt, fejét féloldalra hajtva, hallgatta a tányér és az evőeszköz tompán idáig csörrenő neszét, szimatolt, de semmi illatot nem érzett. Méltósága pedig nem engedte, hogy csak egy résnyire is, kinyissa az ajtót. Húnyt szemmel dőlt hátra s várta, hogy az asszony megcsendesedve, s a minden alkalommal ismétlődő szorongásos izgalommal — az igazi háziasszonyok hamisítatlan izgalmával — terített asztalhoz invitálja őt. SIMONYI IMRE SE ÉG, SE FÖLD Négy fal között állok — ím zobám négy fala a börtön. Szabadító vágyaim pányvát óidnak a mezőkön. Állok ím a mezőben. Szűk karámot zár az égboit. Tornyosuló erővel nyájat terelek rád félhold ... Lebegek szép akasztott ég s föld közé kifeszítve. Általatok elhagyott. Általam körülkerítve. 7
