Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - SZEMLE - Somogyi György: Vadász Ferenc: Tenyérnyi ég
nyékhez való igazítás volt. Aki ettől kicsit is eltért — márpedig az igazi íróegyéniségekkel e kötet tanúsága szerint is ez gyakran megesett —, már nem felelhetett meg műve a dogmatikusan értelmezett szocialista-realista alkotás ismérveinek. Csak azok az alkotások számíthattak ebben az időben a klasszikus jelzőre, amelyekből „a dolgozó néppel, a munkásosztállyal való mindvégig szoros kapcsolat” a szó szoros értelmében kimutatható volt. Fordításirodalmunk is jobbára ezeket a műveket mutatta be, egyéb — ugyancsak haladó, értékes írásaikat legfeljebb megemlítették a jegyzetek között. Az írók, költők életéről csak annyit közöltek, amennyit egy öntudatos kommunista költőről tudni illik. Néha azért a különböző „csatornákon” több is kiszivárgott. Hogy például nem egy közülük „hosszabb-rövidebb ideig elhallgatott” (Vszevolod), mások „száműzetésükből tértek meg” (Zabolockij). így csak a legenda nőtt körülöttük, ám ezek is ködbe veszejtőek voltak, semmint a valóságos kép kontúrjai. Az írók — sorsok írásai ködoszlatóak is. Azt a kíváncsiságot elégítik ki, amivel az olvasó fordul az író-költő élete felé. Kortársaikról, barátaikról mesélnek a szerzők. Csodálattal, ahogy a nagy egyéniségnek kijár; szeretettel, ahogy a barátról, a hozzánk közelállóról szoktunk. így lesz az olvasónak a költői siker ellenére is a hányatott életű, a fiatalságát tragikusan eljátszó Jeszenyin szánnivaló és szeretetreméltó embertársa, és nem csupán a Majakovszkij szidta „daloló gála-lovag”. így lesz képes az olvasó is sétára indulni Blokkal, hogy felfedezzék Leningrád szépségeit, s közben hosszas beszélgetést folytasson vele, s elhiggye neki: nincs emberibb az őszinteségnél, az igazmondásnál. így tárul föl előtte, hogy a politikai elfogultságból származó meg nem értettség mint csinált „fő“ klasszikust Vszevolodból, aki mintha ezzel mit sem törődne, járja az orosz hont, a konok kitartással gyűjti ki nem adható műveihez a „valódi, az objektív igazságot”. így lát bele az olvasó Babel alkotói módszerébe, melynek alapelve a „pontosság és a tömörség”, a lényege a sokszori újraírás (Kozák Ljubka c. elbeszélését 26-szor írta át!). E visszaemlékezések segítségével érti meg az olvasó, hogy a szatíraíró, a humort állandóan tálcán kínáló Zoscsenko komor, szinte dühödt má- niákussággal üldözi a bürokratát, a zavarosban halászót, és kétségbeesetten keresi azt a pillanatot, amikor egyszer ő is felszabadultan nevethet. S talán „emberközelbe” került Fagyejev is, a pontos és szigorú békeharcos írószövetségi titkár is, aki senkivel, önmagával és a sokáig bálványozott Sztálinnal sem tudott megalkudni. Amikor minden kiderült, mikor ártatlanok sorát rehabilitálták, amikor rádöbbent, hogy tudta nélkül ugyan, de nem mindig az igazságért állt ki, akkor, ahogy Ehrenburg írja: ........akkor akadozni kezdett a motor.” Jól sikerült válogatás a kötet. Nem túlzó áhítat szülte emlékezéscsokrot gyűjtöttek össze a szerkesztők, hanem a méltatott író gondolat- és érzésvilágának a mélyeit is felvillantó őszinte írásokat. Három mégis kiemelkedik közülük. K. Csukovszkij két finom elemzése Biokról és Zos- csenkoról, valamint Ehrenburg sokszínű jellemzése Fagyejevről, az emberről. SOMOGYI GYÖRGY VADÁSZ FERENC: TENYÉRNYI ÉG Azt a törekvésünket, hogy új eszményképeinket ismertté tegyük ország-világ, elsősorban ifjúságunk előtt, jól szolgálja a Kossuth Könyvkiadó életrajzsorozata. Mi ugyanis a szükségszerűen lerombolt hamis eszmények, bálványok helyére nem egyszerűen újakat akarunk helyezni, hanem mindenekelőtt valóságosabbakat, emberibbeket. Olyanokat, akik szilárdan állják-állhat- ják a múló idő viharait, mert életük, egész lényük, harcaik, tévedéseik és felismeréseik a nép szolgálatát vállaló, a nemzetéért, osztályáért küzdő humanista-kommunista embert példázzák. Nem tagadható, és nem is akarjuk tagadni, hogy a magyarságért századunkban sem csak a kommunisták harcoltak. A Kossuth Könyvkiadó életrajzsorozata e szempontból is figyelemre méltó. Schőnherz Zoltán tragikus végű élete az illegalitásban ezernyi veszély közepette dolgozó kommunista sorsát példázza. A szerző őt „támasztotta fel” Tenyérnyi ég című művében. De nem csupán a hőst, aki mindenkinél különb volt, hanem az embert is megidézte alakjában, azt, aki nagyon szeretett élni, azt, aki szépen akart élni, mégpedig a proletárok kormányozta Magyarországon; azt, aki rajongott a muzsikáért, Heinéért, Thomas Mannért, Móriczért, József Attiláért, de aki jól látta, hogy a „szépen élni” szándéknak nem jó talaj az ellenforradalmi Magyarország. A megpróbáltatás, a bújkálás, a saját érdekek háttérbe szorítása, a személyes érzelmek titkolása, elfojtása kényszerű része az illegális munkának. Vadász Ferenc meggyőzően, nagy érzelmi erővel képes az illegalitás világát, színtereit, veszélyeit felidézni. S mindezt úgy, hogy tudatosan kerüli a romantikus ábrázolás hatásos mozzanatait. S ha a ma emberének néhány jelenet romantikusnak is hat, azokat valóban az illegalitás körülményei teremtették, mert az ügyességre, ravaszságra, lélekjelenlétre a szervezettségnek, az egymás segítésének olyan remekül megszervezett módjai között is nagy szükség volt, mint amit a földalatti pártmunka feltételei megköveteltek. Egy meggondolatlan lépés már börtönt, kínzást, halált jelenthetett. Nem szokványos életrajz Vadász Ferenc Tenyérnyi ég című műve. Az események nem az időrendi sorrendet követik, hanem ahogy az utolsó óráit élő Schőnherz emlékezetében megvillannak. Látszólagos azonban az összevisszaság, 92
