Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Őrjárat a „mellékes” körül
kisebb-nagyobb mértékben. Közülük itt csak a technológiai osztály vezetőjét exponálom (időközben főmérnök is volt) és az egyik beosztottját, (aki technológus) mert a nagy pénzeket ők keresték: számításaim szerint kb. 90—100 ezer forintot koponyánként. 1968-ban az osztályvezető 45 600, a technológus pedig 39 000 forintot vett fel a feltárt esetekben dokumentáció készítésért. Az előbbinek 3800, az utóbbinak 3250 forint a másodállásból eredő jövedelme hónapokra elosztva, a havi alapbére pedig 2800, illetve 2600 forint. Pénznek nincs szaga (?) A jövedelem közügy. A szigorú takarékosságra kényszerített, megélhetés-gondokkal naponta küszködő — tehát plebejusi indulaté — polgártársaink a fenti alapműveletek láttán bizonyára nem takarékoskodnak az erős kifejezésekkel. Szegénységük elvitathatatlan jogán nyomban megkérdezik az írótól,hogy,,vajon mit tud felhozni e nagy fosztok mentségére?” A középszinten élők is. Mert a nagy társadalmi többségnek, a nemzeti jövedelem személyekre jutó részéből mérsékelten gyarapodó tömegnek is ellenszenvesek azok, akik feltűnő gyorsasággal tollasodnak. Akik rövid néhány év alatt lakást, kocsit, vikkendházat, telket, nyaralót vásárolnak, azok akaratlanul is kiprovokálják az ingerült kérdést: „Vajon miből telik rá? ” Tömegük, súlyuk, helyzeti energiáik folytán középszinten szabják és hitelesítik a mércét, amivel a dolgok megméretnek. E viszonylagos jólét dombhátairól letekintve hallgatólagos sajnálkozással vétetik tudomásul a társadalom völgykatlanaiba rekedt szegénység: rosszat még nem illik, jót már nem lehet mondani azokról, akik ott maradtak. A csúcsokat — amelyek a mi sajátos viszonyaink között és a mi fogalmaink szerint minősülnek így — kritikusan s alig titkolt ellenszenvvel figyelik a társadalom középszintjéről. Bár a felfelé vetett rosszalló pillantások az odavezető útat is kémlelik, a „mi” újgazdagjaink és „nagymenőink” iránti ellenszenvet mégis hiba volna csak az irigységben gyökereztetni. A főgyökér az átélt forradalom eszmevilágába kapaszkodik. Kialakuló egyenlőtlenségeinknek még meg nem szilárdult közegén át — áttüremiik az egyenlőség idea, amely a javak kisajátításával, a privilégiumok eltörlésével vált valóra. Természetes, hogy egy ilyen társadalomban, mint a mienk, ahol a vagyoni egyenlőtlenséget nem védi törvénykönyv, biblia, fegyver — ellenszenvesek a gazdagok. Klasszikus védettségét elvesztette a szerencsés kezekben újra képződő pénz: szaga van neki s bűzlik amikor némely izgága tollforgató huzatot csinál körülötte. Újgazdagjaink közül kevesen tudják még új státusukat mesterkéletlen szerénységgel vagy tiszteletet parancsoló méltósággal viselni, — még akkor is, ha valóban megérdemelt s valóban méltó a tiszteletre a státus — de csak a kivételesen ostoba egyedeik vetemednek arra, hogy jólétük fitogtatásával irritálják környezetüket. Ennyire forradalom-közeiben a társadalmi nyilvánosság fölöttébb kínos újgazdagjainknak. A pénzforrások körül nem szeretik az írótollat: vakrémülettei vagy támadó dühvei merednek rá, ha már sehogyan sem lehet távoi tartani. Az osztályvezető agresszív típus. Mélyen sérti az erkölcsi elmarasztalás, amelyben a népi ellenőrzés részesítette. Indulatos válaszaiba vaskos kifejezéseket vegyít. Az elnök meg az irigy kollegák pillanatok alatt megkapják a magukét. A jói fésült irodalmi szövegekhez szokott olvasó nem mindennapi élményt kapna a pénzéért, de nincs magnószalagon a dialógus. Tollat sem hagy használni a riportalany. Félre legyinti jegyzetfüzetemet. Nem azért beszélgetünk, hogy emlékezzünk rá: ezt jelenti a karmozdulat. A konkrét esetben a körülmények adnak jó érveket a mellékjövedelem mentésére, igazolására. A szeszfőzdekampány. Nem bonyolódunk bele abba, hogy rugalmatlanok voltak-e a csatlakozó faktorok, se azon nem rágódunk, hogy beilleszthető volt-e a tervbe az alkalomszerű fejlesztési feladat. „Kell, de azonnal” — mondták a megrendelők, akik az ország legtávolabbi vidékeiről is jöttek. És nagyon az ó-mechanizmus szellemében járt volna el a ktsz, ha a fárasztó és hosszadalmas szolgálati útra tereli őket: ha azt mondja nekik, hogy menjenek a tervező intézethez, rendeljék meg a tervet, várják ki türelemmel míg elkészül, azután hozzák vissza, mi majd megnézzük, kalkulációt készítünk rá, beállítjuk a másod- vagy harmadévi tervünkbe s ha rákerül a sor, programozzuk stb.. .. Gazdasági oldalról a sürgősség, (amely minden kampánynak természete) indokolja a KTSz magatartását: beleértve ebbe a másodáilású munkaviszonyokat, az egyesek által vállalt tervezői tevékenységet is. Ha egyazon cég adja a tervet és a gyártmányt, eleve kizárul a tervező és kivitelező cég vitája (a huzavonának mindig a megrendelő látja a kárát), tehát lényegesen leegyszerűsödik a folyamat. A megoldás praktikuma: ez is mentőkörülmény. Ők, akiknek jövedelme körül nyito- gatjuk az ablakot, egy harmadik mentséggel is előhozakodnak. Égy-két mondat erejéig 26
