Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám - Weöres Sándor: A jegyespár és a farkas (vers)

3 szólt a farkas: „Te kedves, te kedves”

; felelt a lány: „örömkönnytől nedves

két szemem, ládd.” — Az erdő dorombolt.

Hipp-hopp, felérnek a tar hegytetőre, mindent belepve úgy nyüzsög a pőre

sok boszorkány ott, mint féreg a fában.

7

10

ászéit a farkas: „Mikor betakartál elketébe-vert krisztusi igébe, i^gypántek gyásza, halott feketéje ;ngem, a holtat, új életre keltett.

krisztus igéje cink-ízű aranytál,

íekem az étel abból sose kellett,

nőst: csak miattad, elhagyott menyasszony.

Ládd, háromszor vagyon most meggyalázva: rád s rám borult Ne-Érints-Úr palástja,

kivetettjének hogy életet adjon.

Se fa, se cserje, még moha se volt ott, de boszorkány, az annyi, mint a polyva, táncoltak egy nagy körbe összefolyva szerelmes ördög-gavallérjaikkal,

nyílt szerelemmel egy a másba rontott. Közülük orra hat-hétnek alig van, legtöbbnek csápja, vagy hat pók-kaszája.

Egyiknek hátán nyálkás csigaház volt, és keze-lába és mindene száz volt

s nótára leffent valamennyi szája.

8

11

''lert nem szeretnek: bárány teste, vére íz étkem s nem az oltár asztalánál -j- mi lenne, hogyha ott egy farkast látnál? — jijzony oda sem engednének engem,

ísj kevés lenne énnekem ebédre,

írnit ott kapnék — az nekem nem ingem —

seténként forgó viliik karavánja,

dsz engem föl a kopaszfejű hegyre, íol boszorkányok ropnak sisteregve —

tí

éji lesnek tüzes gyilka várna.”

hevüket hallván, megjöttek a viliik nzitölcsérként kavarogva, bőgtek,

: a vén sűrűben fának sem ütődtek, szédült a farkas és a szeretője.

Aztán a tölcsér szája nagyra nyílik . . . ís már repülnek a víg levegőbe, egymáshoz bújva a tölcsér hasában.

Ahogy a bíbor menyasszony közelgett, kinek két keze és két lába volt csak, szeméből szelíd sugarak locsoltak: mind üvöltöztek: „ki ez itt? — hegy csúfja?

le vele innen!” — és mind söprűt ellett, beomlott volna az élete kútja, ezren is mentek söprűvel feléje,

ámde a csiga-hátú közbetámadt és száz kezével szórta a banyákat,

mind a száz szája a menyasszonyt védte.

12

„Ne bántsátok” — szólott a csigaházas — „nekem a fény ő és a csillagos bolt, valaha régen a menyasszonyom volt, szeretem most is és mindig szerettem.”

Feléje fordult: „Távozz! Sose láthass, mert én minden jót immár levetettem,

11