Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - Fodor András: A hárs, a jázmin és galamb (vers) - Goór Imre: Versek
FODOR ANDRÁS A HÁRS, A JÁZMIN ÉS GALAMB A hárs, a jázmin és galamb, a visszasajgó tiszta hang, a szín, a szag, a fény, a pára jelenti, épül, újra megnyílt érzékeink szűk tartománya. Megyek hát, ünneplős gyerek, fényesítem jókedvemet, szigorú szám mosolyra vonva. Lekanyarítja hajam a szél, arcon legyint a jegenye bolyha. És mint az ág, és mint az ég, kínálja minden érdemét, bódék, padok, ruhák kacatja, a ház, a kert, az út, a fű tarkáll hivalkodón a napba. Bazaltkockáim róva épp a suta láb nem tudja még, barázdáit hogy írja az elme a táruló kék boltozatra, nyilallva áramló vizekre. GOÓR IMRE HOGY SZENTTÉ VÁLJÉK JÉGKORI SZIKLÁK Tölgyekben, bivalyokban, gleccserben, viharokban, boltozódásban, suvadásban, soha nem szűnő hóhullásban hisznek, kiket a jégpadkáról az idő éle lesíkárol: a teknővölgyi koponyák. — Élnek. Üreges szemüket zúduló lavinák felett szálló sasokra villogtatják. Fogai helyett ínye rág, szemei keveset szólnak, bőrei ráncbaszedettek, inai megszaggatottak. Látván víztől dagadt hasát irigyelnék a szentek. Szeme tükrén lassú csapással kínok csapatja evez átal. — Koronát fejére, koronát! Bőre alá sókat temetnek, vénái tűkkel átveretnek, hogy szentté váljék a halál háztáji földjén Banna Pál. 8
