Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Ankét - tanulságokkal
hát tőle meghatódva. A jövő oldaláról nézve a tudat kulturáltsága az érdekes, az izgalmas. Mit adnak ehhez hozzá a kommunikációs eszközök, de főleg: mit ad hozzá a szövetkezet? A termelőtevékenység közben milyen minőségek súlykolódnak a paraszti tudatba: a mának élés szelleme? Az önzésé? A kis és nagy közösség dolgaiban egyaránt felelősséggel gondolkodó emberi szellem? ... A falu népének a gondolkozása olyan lesz hol.nap, amilyenné ma formáljuk. (Az értelmiség felelőssége után én is „millió kérdőjelet” tennék.) AZ ÉRTELMSIÉG. Az hiszem nagy érdeklődést és nem kisebb vitát váltana ki egy olyan szociográfia, amelyik a falusi értelmiség mai karakterét és társadalmi kapcsolatait vizsgálná. Ezt a munkát előbb- utóbb el kell végezni (illetve: kísérletet kell tenni rá, a kudarcát is vállalva ennek a kísérletnek), mert az értelmiséggel szemben növekszenek az „elvárások”. Ez a tendencia a gazdaság és társadalomformálást összetettebben kezelő politika lényegéből következik. Mégis roppant feladat lesz egy ilyen szociográfiának a megírása, mert a szerző nem kerülheti meg azt az alapkérdést, hogy az értelmiség számbeli tömege és társadalmi hatékonysága miért nem aránylik egymáshoz eléggé kedvezően. Közelebbről pedig a falusi értelmiség lecsökkent hatékonyságát kell indokolni. A. paraszt anyagi felemelkedése, megváltozott életvitele, a várossal való intenzív kapcsolatai, szellemi látóhatárának tágulása is okozza, hogy a falu „kinőtt” az értelmiség keze alól. A falu népe nem szorul rá a gyámolításra: papjával, tanítójával, orvosával való régebbi együttélése — amelyhez innen a rászorultság, onnan az elhivatottság tudata volt a kapocs, széthullt, mert az új viszonyok közt elvesztette az értelmét. Tehát egyoldalúnak és viszonzatlannak tűnik a mai falusi, vidéki értelmiség kis töredékében lobogó messianizmus. Ha a nyugdíjkorhatár körül járó értelmiségiekben lobog a láng, akik az ántivilág „képez- déiben” és „tanodáiban” szívták fel a spirituszt, akkor a mában élő, a kor változásaira fogékony ember arra gondol, hogy eszmék is vannak, attitűdök is vannak, amelyek túlélik önmagukat. így kerek a világ. A meglepetés ott kezdődik, hogy erejük teljében levő sőt alig iskolahagyott entellektüelek közt is találkozunk „izgágákkal”, „békétlenkedőkkel”, akik messianisztikus hévvel nyugtalanítják nyugodtabb vérmérsékletű társaikat: szegezik nekik a konformizmust, pumpálják beléjük a hivatástudatot, keresik a nép és értelmiség kapcsolatának korszerű formáit. Józanul szembe kell nézni a szellemi arisztokratizmusból táplálkozó, felsőbbségtudatos különállással is, s a legteljesebb szellemi igénytelenséggel, ahol a képesítéshez vagy diplomához kötött munkakör betöltése az értelmiséghez való tartozás egyetlen ismérve. „Idegent nehezen fogad be a falu” — mondták az ankéton. Tehát meg kellene írni az „idegenek” szívós, de váltakozó sikerű kísérleteit a beilleszkedésre; a mindenkivel iszogató, minden mulatságban jópofáskodó agrármérnököt; azt, aki csak a saját körében esetleg a községi vezetőkkel pertusodik; aki a tsz tekintélyesebb tagjaival is vegyül; aki egyetlen lakodalmas menetben sincs ott, de a temetőbe mindenkit kikísér; aki három faluval odébb él társasági életet... Ha a hivatástudatot az értelmiséghez való tartozás fontos ismérvének tekintjük, akkor azt sokkal többet kell emlegetnünk az agrárértelmiséggel kapcsolatban. A pozíció őket is kötelezi a szerepre. És órájuk nagyon „odafigyel” a nép. A JÓLÉT KÉRDŐJELEI, ORIENTÁCIÓK. Szülőfalumban régen csak a nagygazdák építettek kukorica- górét. Csak ők kerítették a házukat kőlábas, otromba vaskerítésekkel. Igazi nagy lakodalmakat is csak a nagygazdák csaptak. Ma a Gyepszéli házak udvarán is ott áll a góré, (nem feltétlenül van rá szükség) a házaknak vaskerítése van, s e házak lakói is nagy lakodalmakat csapnak . . . A tisztességes munkával szerzett pénzt természetesen a parasztnak is joga van arra költeni, amire akarja. Nem sérthet senkit, hogy az emberek „lakodalomba járnak, búcsúba járnak” meg stb. Elgondolkoztató azonban, hogy a szocializmusban felemelkedett paraszti rétegek ma, 1970-ben, a negyedszázada letűnt osztálytársadalom nagygazdáit, a régi falu irigyelt (vagy éppen gyűlölt) paraszt-elítéltjét utánozzák. Nincs kész élet-recept a tarsolyunkban, amelyet nyugodt lelkiismeretteí ajánlhatnánk ehelyett, de tanácstalanságunk nem ok arra, hogy hozsánázzunk e látványnak. Se arra nem ok, hogy elfelejtsük: a szocializmus embercentrikus társadalom, ahol a jólét nem cél, csak eszköz a műveltség magasabb stúdiumaihoz, a kultúra kincseinek társadalmasításához, a szellemi látóhatár kitágításához, az emelkedet- tebb szellemű kollektivitáshoz, a jobb emberi minőségek társadalmi méretű eléréséhez. Ezeket növeli, neveli a jólét az emberekben? Vagy a gőg, az úrhatnámság, a kapzsiság, a pöffeszkedés, a szellemi tunyaság a haladás-ellenesség hízik rajta?... El ne feledjük, hogy a szövetkezeti parasztság új képződménye a társadalomfejlődésnek, amely azonban sokat megőrzött múltjának magánparaszti eszmevilágából. Ha az önmegvalósulás új és értékesebb módjait nem ismeri fel, (itt újból emlegethetnénk az értelmiség felelősségét) anyagi ereje birtokában ösztönösen a régi ideálok megvalósítására törekszik. A HANGNEM. A vitában felszólaló értelmiségiek — akiket fentebb kommentár nélkül idéztem — elfogadták a riportot. Bírálva helyeselték, politikailag hasznosnak tartották és ezt jó érvekkel bizonyították is. A hangnemet illetően azonban ők is eltérő véleményen voltak. „Én az írást, mint írást, jónak tartom. Ez abból is egyértelműen kivillan, ahogyan bele tudott mászni az emberek életébe . . . s fel tudta őket kavarni, mind az írás jó jellege mellett bizonyít.” A kontra: „Kétségtelen, hogy fel kell rázni a falut, minden falut, mondjam azt, hogy minden várost? Magyarország minden települését. De ez a felrázás ne olyan legyen, hogy fejbe verjük a falu népét, mert nem szerencsés, véleményem szerint.” A munkás, a paraszt, a kisiparos, a tanácsi vezetők sértőnek, bántónak ítélték a „tálalást”. A tanács titkárnőt idézem: „Ezek az emberek, akik összerakták a kultúrházat, ma is itt élnek a faluban .. . ezeke 60
