Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Márkus István: Egy mai falukutató töprengéseiből
A másik erő: a nagygazdaság Valamikor, a termelőszövetkezeti mozgalom kibontakozása idején, úgy képzeltük, hogy a jó szövetkezet igazi kollektíva lesz. Egyenjogú és egyenrangú, egyakaratú és rokon érzületű emberek olyan társulása, amelyben — ha viták után is — az összesség (vagy a nagy többség) belátó egyetértése dönt el minden fontos gazdasági és emberi kérdést. Azt is, ki milyen munkát végez, és kinek mi jár azért. Minden vitás problémát a kollektíva bölcsessége rendez el; a közitélet működik, mint finom mérleg, igazságosan. S ha új feladatok, újszerű tennivalók elé kerül a közösség: együtt sajátítja el az ehhez szükséges új tudást, együtt veszi fel a lépést (legalábbis a tagság fiatal, tanulékony rétege) a tudomány és technika új követelményeivel. A vezetők — elnök, brigádvezető meg a többiek — úgy szerepeltek ebben az elképzelésben, mint elsők az egyenlők között. Mint olyan emberek, akiket a kollektíva bizalma állít — hosszabb-rövidebb időre — az élre, hogy a közösség érdekeit képviseljék kifelé és közakaratát hajtsák végre befelé. Ábránd volt ez — ma már látjuk. Aminthogy gyermekded — az agrártársadalom hazai fejlettségével és élettörvényeivel össze nem egyeztethető — elképzelés volt az is, hogy a szövetkezeti kollektíva mintegy felszívja, magába olvasztja a paraszt családokat, és egyik évről (vagy évtizedről) a másikra gyökeresen átgyúrja az emberek mindenféle viszonylatát, tudatát, érzés- és ambícióvilágát. A család — falun, tanyán, mezővárosban — megmaradt elemi, elsődleges társadalmi egységnek, szilárd és szoros kollektívának. A szövetkezet viszont nem kollektíva lett, hanem: szervezet. A közös tulajdonba került földön, a közösen birtokolt termelőeszközökkel folytatott termelést gyakran kollektív munkának nevezzük. Valójában, a szó szoros értelmében nem az, hanem csaknem szabályos nagyüzemi szervezetben, üzemi hierarchiában végzett és családi szervezetben vállalt munka együttese. Mivel ilyen szervezetekben folyik a termelőtevékenység és az üzemfejlesztés, a szövetkezeti tulajdon sem úgy kollektív tulajdon, ahogy valaha képzeltük. Á rendelkezési jogok és hatáskörök másképp oszlanak meg, mint egy valódi kollektívában. Habár a tagságnak több a joga, mint egy állami gazdaság munkásainak, és e jogok némelyikével — így a vezetés ellenőrzésének jogával, az elnökválasztás jogával — olykor él is, a tényleges döntési hatáskör a mindennapi munkában, de a tervezés és üzemfejlesztés, a munkamegosztás és külső kooperáció dolgaiban is az üzemi központ, az elnök és szakembervezérkar kezében van. A szociológia méltán tesz különbséget kollektíva és szervezet — társadalmi organizmus és társadalmi organizáció —• között. A kollektívában (bármi módon és bármilyen célra alakul ki) úgy él, úgy érvényesül a társult emberek közös érdeke, hogy ez — a közössé vált, közösnek is érzett érdek — dominál, és mintegy magába szívja, beolvasztja az összeállt egyének külön érdekét. A szervezet — mégha valamiféle közös érdek jegyében tömöríti is az embereket — nem összeolvaszt, hanem betagol. Nem szívja fel, hanem egyezteti a külön érdekeket. Kollektíva is lehet hierarchikus, kialakulhat benne — a célirányos működés érdekében — fölé-alá- rendeltségi kapcsolatrendszer. De hatásköri viszonyok a kollektívában a közös érdek tudatán és át- érzésén, a természetes munkamegosztás célszerűségén, spontánul kijegecesedő tekintélyén, önkéntes alárendeltségén alapulnak. A szervezet hatásköri viszonyai viszont — hogy ki irányít és ki köteles szót fogadni, ki miben engedelmeskedik — jogilag (legalábbis szokásjogilag) szabályozottak. A kollektíva: spontán, rugalmas, képlékeny társadalmi alakzat — még ha szilárd szervezettséget ölt is. A szervezet; mesterségesebb, kiformáltabb, tartósabb és merevebb. Ez nem értékkülönbség. Egyik társadalmi célra az egyik, a másik célra a másik az alkalmasabb. Nincs is éles határ köztük. Egy partizáncsapat — önként összeverődő harcosok gyülekezete — rendszerint közelebb áll a kollektívához, mint a fenti értelemben vett szervezethez; de ha taglétszáma megnő és feladatai bonyolódnak, közelítenie kell a katonai szervezet szabályos típusához. Egy reguláris hadsereg — mondjuk, békeidőben — a céltudatosan és hierarchizáltan felépített szervezet mintájának tekinthető; és szabályos szervezet ezen belül minden egysége. De háborúban, frontvonalban, a közvetlen közös cél hatására, a közös veszély és a testi-lelki egymásrautaltság szorítójában, egy század, egy ezred, a zászlóalj, egy hadosztály is kollektívává forrhat. Legalábbis megjelennek és megerősödnek bennük a valódi kollektíva jellegzetes viszonylatai és magatartásformái. A mi termelőszövetkezeteink sok helyütt kollektívaként indultak — főképp amelyeket egy-egy szegényparaszti csoport szervezett, 1949—1950 táján, a maga közös felemelkedése érdekében és a szocializmus falusi kiharcolásáért. Itt-ott valamit őriznek is a kezdeti kollektivitás spontán intézményeiből és légköréből. De már ezek is szervezetekké váltak — mondhatjuk úgy is: fejlődtek —, mióta területük, gépállományuk és létszámuk megnőtt, tagságuk pedig különféle társadalmi osztályok és rétegek köréből jött össze , és mióta a szakszerűség követelménye érvényesül az üzem vezetésben. A mai termelőszövetkezet — általában —: szabályos nagyüzem. Tagozott munkaszervezet, amely ágazatokra és alágazatokra oszlik, minden ágazatban hatásköri szintekkel, a központi irányítás, ágazati és munkahelyi operatív vezetés hierarchiájával. Kijelölt helye van mindenkinek az elnöktől a takarítóasszonyig, a főagronómustól az üzemi gépműhelyben szakmát tanuló gyerekig, a főkönyvelőtől a rizsaratásra vagy gyümölcsszedésre szerződtetett időszaki munkásig. Mennél nagyobb, mennél korszerűbben felszerelt, mennél szakszerűbben vezetett egy tsz-gazdaság, 47
