Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Márkus István: Egy mai falukutató töprengéseiből

a család nagy pajzsa. Mezővárosban, tanyavilágban egy-egy kisebb területi egység (városrész, utcasor, tanyakörzet) tölti be ezt a szerepet; de a tágabb, még érvényesnek elismert települési közösség szeme előtt, igazoló védelme alatt.

A vidéki család minden más szervezetet és intézményt igazodásra késztet. Az iskolát is. Nemcsak a helyi általános iskolát, hanem valamelyest azokat a középfokú iskolákat is — alulról befolyásolva követelményeiket, a minősítés szintjét, a tanárok munkáját, az igazgató és a felügyeleti szervek „szempontjait” —, ahová túlnyomórészt vidéki gyerekek járnak. A családok életformájához, igényeihez, készségeihez kell igazodnia a tanácsnak, az igazgatás elveinek és módszereinek, a községfejlesztés terveinek és mindennapi gyakorlatának is. De a termelőszövetkezetnek is. A népgazdaság más szektorai is módosulni kényszerülnek. Úgyis mint munkaerőt faluról szívó szervezetek. Úgy is mint ellátó, a fogyasztást szolgáló szervezetek. A családhoz kell igazodnia — ha tud — a népművelődés, a köz- művelődés intézményrendszerének és módszerének is; korábban elképzelt működése jórészt épp azon hiúsult meg, hogy nem a családot, hanem az egyes embert és az egyes fiatalt célozta meg.

Keveset érthetünk meg a mai vidéki élet tömeges folyamataiból és tipikus konfliktusaiból, ha nem ebből indulunk ki: a család stabilitásából és önstabilizáló törekvéséből, a száz- és százezer erős gyökerű társadalmi „alapszervezet” autonóm élettörvényeiből. A család mai életformájának és lassú szívós átalakulásának megfigyelése nélkül azt sem magyarázhatjuk meg, miért sorvad országosan a háztáji állattenyésztés, különösen a tehéntartás. Vagy hogy miért nem jártak el a művelődési ház mozijába százezrek, akik minden filmet megnéznek, mióta otthonukba hozta a mozit a televízió.

Miért erős?

Sok oka van. Csak néhányat a fontosabbak közül.

A legtöbb vidéki család ma is gazdálkodik. Ha szűkebb földön és más módon is, mint azelőtt. (Ám az, akinek régen semmije se volt — egykori parasztságunknak legalább egynegyede — ma nagyobb területen gazdálkodik családilag, mint akkor; ez is fontos tény.)

Hogy a ma is tanyán élő kétszázezer család gazdálkodik is — ott, a tanya körül meghagyott fél holdon, a kis gyöpön, a tágas tanyaudvarban, az istállók, ólak táján —, nem kell bizonyítani. Azért máradnak ott, hogy tehenet, borjút, malacot, baromfit neveljenek, libát hizlaljanak, gyöngytyúkok, pulykák hadát vigyék piacra, meghizlalják azt a jónéhány sertést (hasznát véve a közös földnek is, hiszen ott terül el az éjjel-nappal, a tanya körül, hiába a többé-kevésbé szigorú vigyázat). Ha a férfi el is jár a közeli tsz-be, a nagyfiú a városi munkahelyre, az asszony fő foglalatossága tanyán a jószágtartás; besegítenek a kintélő öregek is, a gyerekek is, hajnalban, este, vasárnap a családfő is. A részibe felvállalt kapásföldön és takarmányföldön megtermelik a jószágnak valót.

Mi ez, ha nem családi gazdálkodás, adott keretek között? Homoki tanyán, ahol szőlő, gyümölcs díszük, paprika, paradicsom terem, még több a családi munkaszervezetben végzett egyéni munka. Tanyás tájakon a tsz-ek is úgy működnek többnyire, hogy a kapálnivalót — kukoricát, répát, burgonyát, hagymát, szőlőt, zöldségfélét — kiosztják családi művelésre. Egy-egy tanyasi család, létszámától, erejétől függően elvállal három vagy hat holdat; a szövetkezet gépei megszántják, vontatói, fogatai kihordják a trágyát, teherautói elviszik a leszedett terményt. A közbeeső műveleteket a család végzi el, a családfő vagy az asszony szoros irányítása alatt. Világos, hogy az ilyen család, (noha nagyüzemi keretek közt,) félig önálló munkaszervezetként működik. Nem is csak a tanya körüli darabkán, a háztájin, hanem azon a neki művelésre kiadott másik négy vagy hat holdon is.

De nemcsak tanyán van Így, hanem számtalan faluban is. Főképp a kisebb, eldugottabb községekben, de jó pár száz nagyobb helyen is. Mindenütt, ahol a háztáji termelés, a háztáji jószágtartás még fontos, és emellett a szövetkezeti föld egy részének családi művelése, részesművelése is meghonosodott. A fejlett, jól gépesített, szakszerűen vezetett tsz-ek zöme is erősen támaszkodik a családi munka- szervezetre.

A sok kézi munkát, intenzív törődést kívánó növényeket évről évre családi művelésre adják ki, olykor a részesbérletre emlékeztető formában — másutt (például bizonyos szőlőterületeket) szabályos bérletbe ad— a tsz saját tagjainak. Egyrészt, hogy tagjainak ilyen módon is kedvezzen. Másrészt, mert ezeknek a kényes növényeknek — míg művelésük komplex technizálása meg nem valósul, amíg tehát sok és figyelmes kézi munkát igényelnek — leginkább csak az a család viseli gondját, amely tudja, hogy a termésben részarányban osztozik és (például a szőlő esetében) az idei munkának jövő évben is maga veszi hasznát.

Nem igaz az a gyakran hangoztatott tétel, miszerint a falusi család a nagyüzemi átszervezés óta teljesen, vagy lényegileg elveszítette termelő funkcióját és csupán fogyasztókollektíva. A vidéki család termelőfunkicójatávolról sem szűnt meg. Ennélfogva — ha kisebb térre szorult is — megmaradt a családon belüli termelő munkamegosztás, s — ha gyengült is — még sok tekintetben érvényesül a családi munkamegosztást és munkavégzést szabályozó családfői hatáskör.

Tömérdek vidéki családban megmaradt az együttes teendőkhöz fűződő közös érdek és a család kollektív anyagi függése attól, hogy ki-ki elvégezze a reá eső feladatot. Az egymásra támaszkodás, a tervszerű együttműködés érdeke és önkéntes kényszere.

45