Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - Kunszabó Ferenc: Kiskaland (novella)

volt. S kezdjek el magyarázkodni? Hány ilyen kiskalandra tettek már pontot azokban a hetekben ... A rendőrségen ugyanilyen stílusban. A vizsgáló tiszt füle hamarosan vörös lett, de csak a cigarettát csapta a hamutartóba, és lekísértetett.

Egy hétig a kutya se szólt hozzám. Tudtam, mit csinálnak: nem hisznek nagyon is készséges, egykedvű magyarázatomnak, és most maguk próbálnak utánajárni, merre is ténferegtem öt napig. Ezen jókat tudtam derülni, s megköszöntem volna, ha engem is felvilágosítanak.

Egy hét múlva, éjjel, vagy heten nyitottak be hozzám, egyikkel másikkal ismertük egymást. Felkeltem, nyúltam a ruhám után. „Jó lesz így is” — mondta egyikük, és átvittek pár zárkával arrább. Egy ember állt ott a prices fejénél, arccal a falnak.

„Hajoljon le!” — mondták neki. Lehajolt. „Fogja meg a cipője orrát!” Megfogta. Akkor nekem kezembe adtak egy gumibotot: „Vágjon oda!” Körülnéztem. Hét egyforma sapka, hét egyforma csizma — hét egyforma arc. A hátam lúdbőrözni kezdett, a tenyerem elvizesedett, és azt hiszem, jól odacsaptam ... Ezt abból is gondolom, hogy a hetek némelyike megcsavargatta a fejét.

„Álljon föl!” Az ember fölállt, és szembefordították velem, Erdei vendéglátóm volt. Nyilván ő is fölismert, de ennek semmi jelét nem adta. „Vágja pofon!” — mondták neki. Nem mozdult. „Vágja pofon!!” Rámnézett mégegyszer, rezzenéstelen tekintettel, aztán szabályos hátraarcot csinált.

„Na, tanár úr — mondták gúnyosan —, ha maga ember lenne, maga se vágott volna oda neki!” Kijöttünk onnan, visszavittek a zárkámba.

Alig csukták rám az ajtót, hányni kezdtem.

Másnap reggel a vizsgáló tiszt hozta a papírjaimat. Mentünk kifelé. Elhaladtunk az előtt az ajtó előtt, s kísérőm odaintett: „Ő a mi lúgkőspecialistánk. Kemény gyerek. Régen tudtunk róla, de csak most adta kezünkbe maga azzal, hogy mindent olyan szépen elpöntyögött az öt napos kódorgásáról”. Megálltam, nekitámolyodtam a falnak: „Ez a büntetés, hogy most közli velem?” Elnevette magát: „Ahogy gondolja. Maga, az értelmiségi nyammogásaival sokkal több munkát adott nekünk, mint ez a hétpróbás csempész!”

Kiléptem a kapun. Fél nyolc múlott, és akkor hirtelen eszembe jutott, hogy hétfő van, és nekem a ll/b-ben az első órám történelem . . .

Csak legalább pofonvágott volna!

27