Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - JEGYZETEK - Lázár István: A túlságosan borúlátó jövőkutatókról
A túlságosan borúlátó jövőkutatókról A futurológia, a jövőkutatás, ami korábban inkább csak fantáziadús írók és agyukat tornáztató tudósok hobbyja volt, ma dinamikusan fejlődő tudomány, sőt nyugaton üzlet és divat is. Valódi és vélt eredményei minduntalan helyet kapnak a sajtóban és a magánbeszélgetésekben, s nemcsak a közvéleményt, hanem a politikusokat is foglalkoztatják: nagy költségű és hatósugarú állami és államközi programok születnek ma olyan jövőkutatók véleménye alapján, akik baljós nézeteiket korábban legfeljebb szenzációhajhászó fél-tudományos újságokban vagy pár tucat különc érdeklődő előtt fejthették ki. Ha az embert, az emberiséget fenyegető sokféle kis és nagy károsodást tekintjük, a futurológiának ez a térhódítása örvendetes és hasznos. Hogy csak egy példát említsek, egy amerikai publicista Néma tavasz című könyve például jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a hatékony, de túlságosan veszélyes DDT-típusú rovarirtó szerek betiltása és jobbakkal helyettesítése szerte a világon napirendre kerüljön. (Elégteltelül szolgálhat számunkra, hogy a tiltó határozat meghozatalában és érvényesítésében hazánk ezúttal nem a lemaradók, hanem az élenjárók között van.) De mint mindennek, ami divattá nő, a futurológia népszerűségének is van visszája, túlhajtása. Éppen mert művelése ma erős társadalmi szükségleteket elégít ki, keresni is lehet vele, hírnevet szerezni, újabban mindjobban elburjánzik a felelőtlen jósolgatás, a tudománytalan vészmadárkodás, az esetleg reális magvú aggályok túldramitizálása. Az itt következő példákat egyetlen közleményből veszem, Magyarország című hetilapunk egyik, az amerikai futurológiát informatív szándékkal bemutató cikkéből, annak is a — mily vészesen hangzik már ez is — Meghalnak az óceánok című részéből. Megjegyezném, hogy célom nem e cikk kipécézése, újságíró-nyelven: „meggiosszázása”. Egyrészt azért nem, mert a Magyarország, ha direkt nem is vitázik, érzékelteti fenntartásait a cikkében ismertetett jóslatokkal kapcsolatban. Más részt mert egy folyóirat ne keveredjen, ha nem muszáj, hetilappal vitába, lévén az sokkal gyorsabb a riposztban. A túl borúlátó jövőkutatók megnyilatkozásainak típusos példáit azonban olyan csokorban találtam itt, hogy a legegyszerűbb máshol nem is keresni, hanem ide kapcsolni polemikus mondanivalómat. 1. ,,Dr. Paul Ehrlich . . . amerikai biológus a tengerek jelenlegi szennyeződésének mértékéből kiindulva már azt állítja, hogy tíz éven belül kipusztul a tengerek halállománya. 1980-ra meghalnak aZ óceánok — mondotta. Az olajfinomítókból évente több millió tonna olaj áramlik a tengerekbe (ezt olajpestisnek nevezik), de a vegyszerek, amelyekkel ellensúlyozni akarják, mérgezőbbek magánál az olajnál is.” Kezdeném talán azzal, hogy a tengerekbe jutó, valóban súlyos károkat okozó olaj nagy része nem a finomítókból származik, hanem onnan, hogy a tartályhajók visszaútban a nyílt tengeren tengervízzel öblítik tartályaikat. Ezt be lehetne tiltani, mert bár drágábban, a tisztítás más módon is elvégezhető. Ugyanakkor ismernek már nem vagy alig mérhetően káros eljárásokat is a mégis a tengerbe (általában vízre) került olaj semlegesítésére, mégpedig olcsóbbakat, mint a mérgező ellenvegyszerek. Köztük van az ún. aktivizált perlit, amiről nemrég bőven írt a magyar sajtó is: ezzel hárították el 1970 elején a Balatont fenyegető ,.olajpestist”. Az ilyen korszerűbb védekezőszerek elterjedése csak idő kérdése. Ám vizsgáljuk meg azt is, mit jelent a világtengerek felületén több millió tonna olaj. Ha ezt megközelítő becsléssel úgy konkretizáljuk, hogy mintegy 3—4 millió tonna olaj fertőzi évente a tengereket, akkor ajánlanám elvégezni a következő kísérletet: Rendezzünk be egy 1000 négyzetméter vízfelületű akváriumot. Hogy ez mekkora? Pontosan, mint egy 20 méter széles, 50 méter hosszú versenyuszoda. S ennek víztükrére, nem egyszerre persze, hanem egész évre, 365 napra elosztva juttassunk 1, azaz egy gramm nyersolajat. S figyeljük meg, kipusztul-e az akvárium. Természetesen nem azt akarom én cáfolni, hogy ha — mint nemrég Anglia közelében — elsüllyed egy óriási tankhajó, akkor nem keletkeznek súlyos károk. A nagy hajózó útvonalak közelébe eső tengerrészek élővilága, s vele egyes halfajok ívóhelyei is nagy károkat szenvedtek már eddig is. De hogy tíz év alatt „meghalnak az óceánok”? 2. ,,A múlt év decemberében Dél-Kaliforniában egymillió erdei fenyő száradt ki eddig még tisztázatlan okok miatt . . .” Néhány éve hazánk fenyőállományát is megtizedelte egy kártevő. így hát méltányolni tudom Dél-Kalifornia veszteségét. Ez azonban, tessék utánaszámolni, együttesen — a fe- nyoállomány korától és sűrűségétől függően — néhány vagy legfeljebb néhány tucat négyzetkilométernyi erdő kiszáradását jelenti. Nagy kár ez is. De azért nem olyan nagy, hogy globális érvényű futurológiái fejtegetések érvéül szolgálhatna — amikor az Egyesült Államok összes erdőterülete 3 millió négyzetkilométer kiterjedésű. 3. ,,A hírhedt Los Angsles-i smog, a füstköd következtében gyakoribb lett a rákmegbetegedés és a levegő növekvő széndioxid tartalma miatt a tudósok veszedelmes klímaváltozásokat jósolnak.” Ellenvetésem itt két részre oszlik, a) Ami a smogot illeti, tessék követni — magunknak is mondom, Budapestnek — London példáját, ahol ezt az évszázados, és valóban ezrek életét követelő veszedelmet 79
