Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - BÁB - Szilágyi Dezső: A plasztikai elem szerepe a bábszínházban
SZILÁGYI DEZSŐ BAB A plasztikai elem szerepe a bábszínházban Több nemzetközi konferencia foglalkozott már korunk bábszínháza arculatának maghatározásával, de nem sok eredménnyel. Ezek az elméleti tisztázási kísérletek a bábművészek, a teoretikusok, a kritikusok — sőt ma már a nagyközönség — egyre gyakrabban hangoztatott olyan Igényét próbálták kielégíteni, amely a bábműfaj belső megismerésére, a korszerű bábesztétika megteremtésére irányul. A tradicionális bábjáték szemléletéből-élvezésébol fakadó múlt századbeli eszmefuttatások ma használhatatlanok. De nagy merészség is lenne műalkotási törvényeket magállapítani egy olyan korban, amely szédületes gazdasággal termeli minden művészeti ágban — így a bábjátékban is — a sokszínű és változó kifejezési formákat. Ami ma revelációnak hat, holnap már klasszikus, holnapután esetleg elavult. A legkülönbözőbb művészi kísérletek buja virágzásának időszakában minden általánosítás elsietett; csak részigazságokat tartalmazó szubjektív vélemény lehet. A modern bábszínházaknak — elsősorban az európaiaknak — jóformán csak egy közös jellemzőjük állapítható meg. Rengeteg bábjáték-irányzat, számtalan bábszínháztípus él ma egymás mellett. Ezek úgy is felfoghatók, mint a hagyományosokat elvető és az új kifejezési formák megteremtésére irányuló törekvések egyes fázisai és területei. Összefoglaló jellemzőjük, hogy mind fontosabb szerepet kap bennük a 20. század képzőművészete, amelynek forradalmi felfedezései — átalakulva bábszínpadi plasztikává — döntő változást hoztak a műfaj életében. A sorvadó népi hagyományok, a mutatványos-vásári népszórakoztatás bábszínházának örökébe, éppúgy mint az irodalmi inspiráció;ú, vagy az emberutánzó nvniatürizált színházakéba egyre inkább a művész-bábszínházak lépnek, teljesen új szemiáletm ódot képviselve. Míg régebben a művészek köréből inkább íróknak, költőknek, zenészeknek volt ho'aby-ja a bábszínház, a század elejétől kezdve főleg festők, szobrászok, iparművészek, építészek fedezték fel a maguk számára a bábuk világát. Teschnertől Legerig, Picassóig ér azoknak a képzőművészeknek a sora, akik — ha csak alkalmi kirándulókként is — foglalkozni kezdtek a bábszínházzal, mert a bábok groteszk és lírai, fantasztikus és szimbolikus világában jobban érezték magukat, mint a kortársak áoorodott szellemi légkörében. A bábműfaj európai reneszánszát gyakorlatilag a képzőművészek beáramlása indította el. (A fellendülés második fázisa a II. világháború után következett be, annak az új felismerésnek következtében, hogy a bábjáték kiválóan alkalmas népművelési és főleg ifjúságnevelési feladatok ellátására. Az új társadalmi rendszerekben ezért váltak a bábszínházak a hivatalos művelődéspolitika szerves részévé — de ennek a folyamatnak a bemutatása most nem tartozik a témánkhoz.) A képzőművészek kísérletei, a különböző stílusirányzatú festői és plasztikai alkotások bábszínpadi adaptációi rakták le a különböző bábszínházfajták alapjait, és inspirálták a műfaj masterembereit is a különböző bábtechnikák megteremtésére vagy újrafelfedezésére. A képi kifejezés gazdagodásaival együttjárt a témabővülés is; a bábjáték, az új látványosságok művészete, amőba módra kinyújtózva, bekebelezte a színpad — és általában a vizuális művészetek — majd minden műfaját. A mai kor bábszínháza már olyan határtalan tematikai, formai, technikai tarkaságot matat (operától kabaréig, népmesétől science fictionig minden műfajt, kesztyűs bábutól a fekete színházig mindenféle technikával, a népi díszítőművészettől a tasizmusig mindenfajta stílusban játszanak a bábszínházak), hogy valóban nagy fejtörést okoz a bábszínház általános érvényű műfaji jellemzőit maghatározni. A mai bábjáték sokrétű képi kifejezési eszközeinek láttán születnek aztán az ilyen definíciós próbálkozások: „A bábszínház a mozgó plasztika, illetve az adaptált képzőművészeti alkotások bemutatási tere”. Vagy pedig: „Minden olyan színpadi előadás, amelyet a színész játéka helyett a képzőművész határoz meg, a bábszínház körébe tartozik”. Mindegyik meghatározás szűk is, tág is — tehát semmitmondó —, de arra figyelmeztet, hogy a tradicionális bábszínházzal szemben az újkoriban milyen döntő szerepet kapott a képzőművészet. Pedig ennek a művészetnek is megvannak a pontos műfaji határai, sajátosságai. Ezek felderítésére ne 66
