Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Szekér Endre: Fábry Zoltán példája
Ekkor alkot, ekkor ül le íróasztala mellé, hogy a megfelezett nagy füzetlapokon szaporodjanak a sorok, az üres lapfélre jegyzetváltoztatások, hogy formálódjanak az utánozhatatlan izzású Fábry-mondatok. Mert csak így lehet írni: igaz szenvedéllyel, a hit erejével, azzal a görcsös akarással, hogy olykor az ár ellen is küzdve — stószi őrhelyéről hírt adjon. Minden mondatában a felkiáltás feszültsége él. Minden szavában a közösség, a magyarság és az emberiség gondja lappang. Amikor mi ott jártunk Fábry Zoltánnál — megzavarva a stószi délelőtt alkotó perceit —, ismét Adyt idézte, a kéziratának akkori két utolsó mondata ez volt: ,,A magyar történelem halálos látleletek sorozata. De ez elveszejtő pontokon mindig horkanó dac, új élet kél, és fellebbező, változtató eredmény születik.” Egyedül akar küzdeni. De nincs egyedül. Különös kettőssége ez életének és munkásságának. Betegsége Stószhoz kötötte, később vállalta különös elkötelezettséggel ezt az írói életformát: odakötözve magát a félvilág árbocához, de sohasem viaszozta be fülét, sohasem zárta ki stószi szobájából a magyarság és Európa gondjait. Sőt vala- hcgy még közelebb tudott és tud lenni mindenhez és mindenkihez: Sárospatak és Kecskemét, Kolozsvár és Pozsony, Párizs és Cleveland nincs messze Stósztól. Mindenünnen könyvek, folyóiratok, levelek özönlenek: Fábry már régóta az Óceánig jutott. Az Értől az Óceánig. „Az igazi művész életeleme a nyilvános magány, a magányos nyilvánosság, és ez szellemi eredetű” — idézi Thomas Mannt Fábry. 3. „MINDEN, AMI FELFELÉ NEM HÁG, LEFELÉ SÜLLYED...” (KÖLCSEY) 1938- ban a Führerek korában Fábry Zoltán Kölcseyt idézte: 1838 Kölcseyje szembefordult a hitleri kalandorpolitika olcsó demagógiájával. Fábry sohasem tudott bármily témát leszűkítve értelmezni. Egy irodalmi évforduló neki alkalom volt ahhoz, hogy időszerű mondanivalóját kifejezze. A „hazáért és emberiségért” küzdő Kölcsey példája időszerű volt az író és a kor számára 1938-ban. Észrevette, hogyan aljasodnak le az emberek a Himnusz mellé a Horst Wessel dalt énekelve, s Fábry Kölcsey férfias tisztaságát, szellemét, felelősségérzettel teli magyarságát idézte. S amikor Knut Hamsun, a világhírű író bemocskolva önmaga író- és embervoltát szembefordult a megbélyegzett, üldözött, antifasiszta Ossietzkyvel: Fábry azonnal ítéletet mond. Az írás íme be is mocskolhat, fel is emelhet. Knut Hamsun nem érdemli meg az író nevet, a bilincses néma fogoly Ossietzky, ki szembeszállt Hitlerékkel: nyert. „Hogy a szellem emberei, hogy az írástudók példák, tiszták és állhatatosak lehessenek: az ő példáját, tisztaságát, állhatatosságát kell hirdetni és vállalni.” (Fábry Zoltán) 1939- ben a szellemerkölcsre, az értelmi lelkiismeretre hivatkozott. Nehéz vártán állt, tudta, ezt kell cselekednie. Fábry ellenállt, s a Halottak élén Adyjával együtt a „Gondolat igazából” fellebbezett. Az emberség törvényét vállalta, mely elítéli az embertelenséget. Ezen az Ady-fundamentumon élt és alkotott akkor (és most is) Fábry. Ez volt az ő „szellemi nagyhatalma”. S amikor 1940-ben nem lehetett Tolsztojra emlékezni, Fábry imát mond Tolsztojért. Ez az álnéven megjelént írás a „Hitlerrel vitázó” írót: Tolsztojt idézte. Míg Göring lapja az „erőtérről” szónokolt, Fábry Tolsztoj ürügyén a szeretetről szólt, a halála előtt menekülő idős íróra gondolt, ki „feljutott a Golgotára”. A „szellemember erkölcsi hitelének kérlelhetetlenségét” mutatta fel példának, abban az embertelen korban. S közben meg-megszólal a szépíró Fábry is. A Magyar rapszódia: 1932 című írása 62
