Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - Ördögh Szilveszter: A csikó (novella)
Öedöq,h SeiLaeietei A csikó „A parasztember megkönnyezte a deres kanca vajúdását hátul az istállóban akkor télen, a ló ingatta zokogva fehér foltos homlokát, mellette remegett csukott szemmel, szánalmas szépséggel csikaja. A parasztember aztán mosolygott és átordított a konyhába: megvan! A pára ráült a pókhálós ablakra, a férfi mutatta szöghajú fiának: látod-e, fiú csikó e’!” „Anyámék bútort vettek, karosszéket és nekem konfekcióruhát. Apám eleget keres, anyám szombatonként maniküröztet a fodrásznál. Húgom csellózni tanul különórában. Én hetente ötvenest kapok. Mióta az eszemet tudom, így van. Hát nem panaszkodhatunk. Anya csak új könyveket vesz, mert az mutat a polcon, meg nippet madarakkal — és a kredencfiók aljára tette a feszületet meg a templomi esküvőjükről készült képet. Apám azt mondta, hogy végezzem el a felsőfokút, ő elintézi és majd kezdetnek ezernyolcat kapok. Én visszapofáztam, erre ő lehordott mindennek. Hogy hálátlan, bitang, csavargó meg ilyesmi. Megnövesztettem a hajam és későn jártam haza — egyik éjjel selyempizsamában, rikácsolva elzavart az apám, igazán komikus volt. Persze másnap anyám zokogva ölelgetett. En unom az ilyesmit, de hagytam, mert sajnálom az anyámat. Tegnap ismét elolvastam Az ember tragédiáját, nem tudom pontosan, hogy mért, de azt tudom, hogy kedvem lenne filmet csinálni belőle. Ma délután kölcsönkértem a srácoktól egy húszast, mindig szegény vagyok, pedig nem szórom a pénzt. A bulin szemügyre vettem a szőkének a lábát, fenekét, mellét — aztán ittunk két konyakot és kéglit kerestünk. Persze nem találtunk, csak a parkban mókáztunk. Még koratavasz van. Tegnap fürödtem a folyóban. A parton senki sem nézett, pedig azt hittem, megfagyok. így nem is ért semmit az egész. Hja ... az apámmal ma beszéltem telefonon, Úgy akart társalogni végre velem, mint férfi a férfival. Röhejes. Az ő életük folyik előzékeny karcsúsággal a történelembe vályódott mederben, ez a folyam nem jéghideg, nem is meleg, nem is bővizű, igazán hajózni sem lehet, csak csurogni az árral, arra, amerre visz. Az anyámat sajnálom, apám őszülő hajára sokszor emlékszem lelkiismeret-furda- lással a parton a csalánok és szúnyogok között, de úgy döntöttem: inkább itt maradok! Itt a lápos, mocsaras, vén-fú'zes, szúró-bokros, néhol homokos, másutt meredek és agyagos parton majd keresek gilisztát, pecabotot — valahogy csak megélek!” „Mosolyog a szélben a csikó, fehér zoknis lába kecses és patkótlanul könnyű. Fut anyja mellett és nem írigyli a fagylaltot majszoló kisgyerekeket. Anyja zsákokat húz reggel négy óta, gazdája lekeféli bögöly-csípte, izzadt testét. A csikónak csillag vigyorog homlokán, nevet az aprónép, a bácsitól a hátára kéredzkednek.” „Tompa, fehér, taszító szag. Nők sorban az ágyakon. A fiú megdöbben s leül az egyik ágy szélére. Szőke haj ivódik a párnába. Halkan beszélnek a teremben férjekről, gyerekekről, dauerról és olasz terlyster szövetről. Az arcok fekete ceruzával öregítettek. A Nap betöri az ablakot és szél fú a hasadékon. — Rég láttalak. — A harmadik hónapban voltam. — ... Nagyon fájt? A lány görcsösen sírni kezd, fogja a fiú kezét, föl szeretne ülni, nem bír. 3* 35
