Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - HORIZONT - Pomogáts Béla: Magyar költők nyugaton

— panaszolja Bakucz (Rockaway Beach, 1957. Karácsony); „már nincsen jelentése a szavaknak a legkomorabbak is | színtelen keverékké válnak ...” — mondja Siklós István (Már nincs jelentése...). Igaz, e panaszok termékenyek: hiszen a veszély felismerése hozza az orvosságot, a tragédia átélése a katharzist. A Nyugaton élő magyar költők is nyelvük védelmét tartják az egyik legfontosabb feladatuknak. Ahogy Nyéki Lajos Oda a nyelvhez című versében olvasható: „Teremtsd magad hát, amíg teheted, | szakítva, ami összenő, | zúzva, ami mered, | megkövesítve, ami illanó, | ne hagyd magad: kapálózz az idő | pára markában, hisz azért való | a halál is, mivel megnevezed.”

A tragédia lehetősége tehát adott: a nyelv őrzésének, gondozásának személyiség-védő hivatása van, pusztulása az emberi személyiséget veszélyezteti. Az Új égtájak költői érzik ezt a tragikus lehetőséget, s — becsületükre válik! — meg is akarnak vele küzdeni. Számunkra öröm, s a magyar költészet számára nyereség, hogy ezt a küzdelmet humanisztikus és költői terepen folytatják; vagyis nem válnak politikai érdekek szócsöveivé, nem lesznek a kombattáns emigráció karcosai. (Ezért is nevezhetjük őket „emigráns költők” helyett „Nyugaton élő magyar kö!tők”-nek!) Emberi eredmények kiküzdésére vállalkoznak, a versben a személyiség őrzésének és építésének eszközét keresik.

S ezért nemcsak szorongásaikról, tragikus küzdelmeikről adnak hírt, hanem eredményeikről is: arról az illetékességről, otthonosságról, amit idegen kultúrákban, városokban és országokban szereztek, s arról az otthonosságról, amivel — éppen ezért — birtokba vehették a létezés örömét, emberi méltóságát is. Bakucz József verse, a Nagy számok törvénye erről a „birtokbavételről” beszél:

gombák papucsállat emberhalak állat űringerkalauzai daganatvirág rák kereszttel jelzett sor rovat rovar amőba zodiák diák! kő kőhimnusz papír papirusz posta felsőoktatás

rakétakor galaktikatitok gravitás urai neutronkatonás hatalmak hordák most figyeljetek szalma Szalmanasszár szélmalom szerettem élni és e szeretet nagy számotoknál nagyobb hatalom.

Az otthonkeresés-otthontalálás biztató esélyeiről pedig Horváth Elemér Egyre simoga- tóbban című verse vall:

Feledékeny szívemben már egybeesik homályos születésemmel ez a szökés mely vándorrá vetett váratlanul és semmibe véve legmélyebb vágyamat bizonytalan csillagú kontinenseken kitárja századom tűzvészi szépségét s bakkhánsi közönyét elmúló örökkévalóságommal szemben de mintha ébrednék árnyékaiban is hajnalaiban is egyre mélyebben ismerős s elszorítva dobogó torkomat térképekből egyre simogatóbban változik zöld rétté és szelíd porrá talpam alatt.

Ugyanezt a derűsebb szólamot önti szavakba Vitéz György Ahol ja is:

Ahol egy pillanattal még zöldebb a fű oda leülni is érdemes ahol csak kő van, jégcsiszolta gránit ott feltűnés nélkül lehet meghalni ahol föld van, jó korhadásszagú ott szilvafának lenni jobb s ahol a víz fátylát a partra dobja ott házat kell építeni gerendamozdító csodálkozással hogy többek között értünk is lehet az ember nélkül kezdődött világ.

Ezekkel a versekkel — úgy tetszik — egy filozófiai dilemma megoldása veszi kezdetét. Az emberi létezés értelmének vitájában foglalnak állást a költők, általában az élet humanisztikus kiteljesítése mellett emelve fel szavukat, S ezért felelniük kell — a filozófia

57