Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - ÉLŐ MÚLT - Gál István: Az első angol lexikon-cikk Petőfiről
kerültek először kisebbségbe Kossuth pártjával szemben. Petőfi, aki csak pár hónappal azelőtt szeretete és nagyrabecsülése jeléül dedikálta verseinek összegyűjtött kiadását Vörösmartynak, ez alkalomból költői szózatot intézett hozzá visszavonva barátságát; ennek minden egyes versszaka így végződött: „Nem én tépem le homlokodról, Magad tépted le a babért”; közös barátaik figyelmeztetése ellenére közzétette az Életképekben, abban a folyóiratban, amit akkor Jókaival együtt adott ki. Ezután hamarosan a tollat a karddal cserélte föl, és Bem tábornok hadosztályához csatlakozott, aki őt hadsegédévé nevezte ki. Mészáros tábornokkal való vitája, aki a költő fegyelemsértését hibájának minősítette, arra indította 1849. májusában, hogy kinevezését visszaadja és a katonai szolgálatot föladja; ellenségei ezt azzal a megjegyzéssel kísérték, hogy ez a vita egy Mészáros és egy mészáros fia között folyik. Az oroszok közeledése ismét bevonulásra késztette; újra Eem hadsegéde lett, és ilyenként vett részt a tábornok utolsó szörnyű erdélyi hadjáratában. Az akkori idők egyik íegkétségbeesettebb csatája után többé sohasem látták, s általában azt hitték, hogy a csatában iekaszabclták. Egyik legmeghatóbb költeménye fő vágyát fejezi ki, hogy csatatéren érje a halál. Holttestét sohasem találták meg. 1852-ben a londoni magyar menekültek között és másfelé is olyan hírek terjedtek el, hogy Petőfi még életben és hadifogságban van. Öt év telt el azóta anélkül, hogy bármit is hallani lehetett volna róla; neje már régebben újra férjhez ment; úgy látszik kevés a valószínűsége, hogy a költő még mindig az élők között lenne. Művei első gyűjteményének utolsó költeményében, az „Egy gondolat bánt engemet”-ben kifejezi borzadályát afölött, hogy ágyban haljon meg, és forró imát mond azért, hogy csatatéren essék el. Van Petőfinek 1846-ig írt verseiből egy gyűjteményes kiadása két kis kötetben, ennek első kiadása Pesten jelent meg 1847-ben, a második pedig 1848-ban. Két további kötetét később írt munkáival az osztrák kormány a magyar forradalom leverése után lefoglalta és elkobozta. Ezekből nem egy megtalálható a „Hangok a múltból” c. kötetben, amely 185 l-ben Lipcsében jelent meg, ennek német fordítása Vasfi és Benkő által érdekes jegyzetekkel Brunswickben került kiadásra 1852-ben „Nationallieder der Magyaren” címmel. Petőfi verseinek legfőbb vonzerejét nyelvének csodálatos idiomatikus ékesszólásában látják, így az idegen olvasótól alig lehet elvárni, hogy úgy tudja értékelni azt, mint egy magyar ember; de dalainak olyan fénye és légköre van, amely könnyen megérteti azt a hatást, amit azok a magyar olvasóra gyakorolnak. Érdemes megjegyezni, hogy bár Petőfiről gyakran beszélnek úgy, mirt a természet vadvirágáról, ahogy láttuk, elég alkalma volt az önképzésre; s a valóságban elég jártas is volt a német, a francia és az angol nyelvben és irodalomban. Gyulai, akinek az Új Múzeum-ban megjelent életrajzi cikkéből merítettük főként adatainkat, közli, hogy kedvenc angol szerzői Shakespeare, Byron, Moore és Dickens voltak; Dickenst pedig írásainak bűbájáért az emberiség jótevőjének szerette nevezni. Mint dalköltőre jellemző, hogy Bérangert tekintette a világ legnagyobb költőjének. Saját hosszabb versei jóval alatta állnak a rövidebbeknek; prózában pedig, azt lehet mondani, csak az Életképekbe írt rövid történeteivel és cikkeivel tűnt ki.” A Petőfiről szóló cikk két hasáb terjedelmű. Ahhoz képest, hogy rendkívül nehéz lehetett halála után mindössze hét évvel ennyi életrajzi adatot és irodalomtörténeti tényt összehozni, és összehasonlítva a lexikonban előforduló többi magyar irodalmi és történelmi címszóval, Thomas Watts cikke figyelemreméltó vívmány. Rajta kívüi a következő magyar írók szerepelnek még: Csokonai, Czuczor, Döbrentei, Eötvös, Kazinczy, Kisfaludy Károly és Sándor, Kölcsey és Vörösmarty. Egyedül Kazinczy címszava hosszabb: két és fél hasáb. Eötvös, aki akkor már angol és német fordításai révén is ismert volt Nyugaton, Petőfivel hasonló terjedelmet, két hasábot kapott. Másfél hasáb jutott Kisfaludy Sándornak, egy és negyed Kisfaludy Károlynak, egy-egy hasáb Vörösmartynak, Czuczornak és Döbrentei- nek, háromnegyed Kölcseynek és egyharmad Csokonainak. Watts a címszavak írása idején a londoni filológiai társaságban összefoglaló előadást tartott a magyar fölvilágcsodás és nyelvújítás történetéről; ezek az arcképek mintegy folytatásának kínálkoznak. A kiemelt magyar klasszikusok mellett csak Czuczor és Döbrentei túlértékelése látszik tévedésnek. Döbrentei azonban nagy aktivitása, és nem utolsósorban angol nyelvtudása révén a nemzetközi írói és kiadói világ ismert figurája volt. Czuczor pedig valószínűleg Watts egyik magyar emigráns barátja, Rónay Jácint bencés kollegialitásának köszönheti terjedelmes helyét. Érdemes a Petőfi-cikket összevetni a régi magyar történelem, a magyar szabadság- harc és a magyar tudományosság képviselőinek bemutatásával. Árpád fejedelem, Szent István, Báthory István és Bethlen Gábor mellett Batthyány Kázmér és Lajos, Bem apó, Klapka, Kmetty, Kossuth és Pulszky szerepel, a tudósok közül Fejér György, Katona István és Körösi Csorna Sándor. Közülük Kossuth egy és háromnegyed, Körösi Csorna másfél, Szent István és Báthory' egy és egynegyed hasáb terjedelemben. Petőfi tehát a három legterjedelmesebb magyar címszó között kerül bemutatásra. A szerző megnevezi forrásait; Gyulai Pál híres tanulmányát, azonkívül egy német for 42
