Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - Bata Imre: Veres Péter †

De időben megragadni a dolgokat, egymásutániságban, arra szívesen és mindig vállalkozik. Csakhogy ismeri az egyidejűség végtelenségét is. Veres Péter szemléletének feltűnő vonása, hogy egymás után, kauzális rendben sorolja a világot, leginkább történelemben gondolkozik, de az időtlenséget, a térbeliséget is mindig számításba veszi. Terjengős Veres Péter! — Hogy egyik szavát a másikba ne öltse, mindig erre kell vigyáznia. Mivel a jelenségek — időben nehezen leírhatók, mert a térben egymás mellett és egymáson helyezkednek el. Veres Péter történeti érzékenysége olyan, hogy nem tagadja meg z:í időtlenség-törvényt. Túlságosan is ismeri a természeti ember világfelfogását, az ismétlődés muológiai törvényét. Az ember természetesen a történelemben él, de mindig az ismétlődésben is. Nemcsak itt-most létezik, a világmindenségben is. Nemcsak történik élete, szertartás is az. Születni, felnőni, kifejlődni, elhanyatlani és meghalni, az is mind az ember. Mert nemcsak élet, lét is van, nemcsak egzisztencia, esszencia is van.

Mégis a történelem az emberi társulás első megközelítési lehetősége. Veres Péternek az ember kozmikus, térbeli determináltsága nem menekülési alkalom. Hogy nem mehet el innen soha, sehova, ebben az értelemben is érvényes. Ezért nagy érzékenységgel nyúl a történelemhez, s mindig figyelmez kifejezhetetlen bonyodalmas- ságára. Mert nemcsak az van, ami megtörtént, azt is számításba kell vonni, ami lehetőség lett volna. Veres Péter dialektikusán gondolja a történelmet, s ez azt teszi, mindig az van, ami egyedül lehet, de más is lehetett volna. Ha a Paraszti jövendő szerzőjét idézzük fel, világos Veres Péter történetfilozófiája. Tudta ő már akkor, a szöveg írása közben, ez a Paraszti jövendő sose történik meg, mert másnak kell megtörténnie, de lehetőségképpen ez is van, s ha írásba teszi, a bonyolultságot érzékelteti, s utat csinál magának a politikus Veres Péter vissza — az irodalomba, e művével. Hogy a Próbatétel novelláiban figyelemeztethessen az életre, melytől oly könnyen elszakad az ötvenes évek elejének uralkodó politikus iránya.

Magyarság-embervegetáció-történelem együtthatásában működik Veres Péter írói szemlélete. Ebben a hármas jegyben bontakozik epikája mindig tanítva, mindig figyelmeztetve, egy kollektivista életeszményen munkálva. Kevesen tettek a szocialista társadalom ideái ügyében annyit, mint éppen Veres Péter. A gyakorlattal — a szocialistával — olykor-olykor nem egyezett, bár a lényegben mindig azonos volt! —, mert olyik időben voluntaristának, másszor prakticistának tartotta a politikai törekvéseket. Történelmi érzékenysége azonban mindig megtartotta a realitások koordinátáiban. Tudvántudta, a politika lényege a fontos, s az időben minden korrigálva lesz, éppen ezért mindig bátor volt szót emelni a visszás jelenségek láttán, tapasztaltán. Nem volt parvenű, nem volt kibic, és nem volt lihegő se. Szocialista volt és forradalmár, nem tartotta szükségesnek bizonykodni. Neki ez az ország és ez a szocializmus édes otthona lett eredendően, s nem engedte magát elhajtani az ügytől. Szólhattak rá innen, rágalmazhatták onnan, csak mondta a magáét. Elevenen tartott eszméket az eszmék devalválódása idején, s kevesen tettek a szocializmus és a nemzettudat összehangolásáért annyit, mint Veres Péter.

Gondviselő társadalom, guvernamentális mentalitás, népben, nemzetben gondolkozás, mind az ő sürgetése. Az ő történelemfilozófiájának kvintesszenciája. Mert végül is történelemfilozófus volt. Történészek ily szempontból nagy haszonnal forgathatják műveit. Történetfilozófiáját a világ jelen idejére alkalmazta. Ezért mégis író volt. Neki, magának is küzdelmes dilemmája, mindnyájunknak adóssága véle szemben, hát ki is volt Veres Péter.

Ugyanaz a kérdésünk szellemi monumentuma láttán, mint Németh Lászlóval kapcsolatban, akit ugyancsak nehéz besorolni a szépírók rendjébe. Pedig mindketten az írás jegyében jöttek, jártak köztünk, s amit ránkhagynak, az is írás. Önkifejezés és