Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - SZEMLE - Illésy István: Szécsi Margit: A nagy virágváró gép - Ocsovszky László: Jókai Anna: Tartozik és követel
SZÉCSI MARGIT A NAGY VIRÁGVÁRÓ GÉP Szécsi Margit mai líránk egyik legvonzóbb, legszínesebb alakja. Lényében van valami párdu- cos, vibráló elektromossággal telített szobor- szerűség, az időben megjelent időtlen plaszti- citás. Jellemző vonása a klasszikus alkotókban újra és újra felbukkanó, szüntelen regenerálódó örök érték: a gyermeki. Számos alakban villan elénk ez a lehetetlent is lebíró szép emberi realitás, az ébrenlétben és az ihlet álmaiban egyformán friss erővel, dacos rugalmassággal ható, elpusztíthatatlan. Lírája a tiszta emberi személyiség, a szépre áhítozó és azt az alkotásban megformáló emberiköltői magatartás szépmívű pillérein nyugszik. Innen lendül az élet történései, ritmusa, törvényei irányába. Költői világa, formakincse az igazi alkotókra jellemzően táguló. A'sajátos ízek egyre érettebbé, teltebb zamatúakká válnak. Új verskötete összefoglalása mondanivalóinak és megjelenítése sokszínű költői alkatának. Epikai köntösben vall önmagáról, gyermekkoráról, vágyairól, a sokarcú élet részvalóságairól, az atomkorban bátran lépkedő ember problémáiról. Birkózik a sorssal, az allegorikus szörnyekbe sűrített rettenetekkel, a lét szorongásaival az ember és a kozmosz dialógusában. Intelléktuális költészet az övé. Babits költői kategóriája alkalmazható rá. Versvilágának magasfokú és tiszta hevületű izzása mögött rejtőzik ,,a Gazda”, a vezérlő gondolat. A lélek „mész- sugarú” szerkezetében dühvei lobogó megvetés lázad a ,,Szürke Szörnyeteg” „angolkóros”, „vízfejű népe”, ellen. Elutasítja a közönyösöket, a megalkuvókat, küzd a világot és az élet vad szépségét szürke és szűk mércékbe kényszerítő „Nagy Virágváró Gép”-pel. Baudelaire-i erejű színverés ragyog a lélek mélyéről fakadó lírában. A gondolatok fegyelmezetten száguldanak a költői szó varázsfuvolás világában, a „jelképek erdején” át. A bűvölő ige, a létezésre való rá- döbbenés és az időben való tudatos kiteljesedés az alfája, egyben ómegája is a kötetnek. A lét és a költő drámai birkózásának vagyunk tanúi a kötetben. A hat részből álló mű világos definíciókat ad az élet értelméből, a fáradhatatlanul, sőt megszállottan építő emberi tevékenységről, a költői ige teremtő voltáról. Népünkhöz való tartozását, az életet formáló és nemes- bíteni akaró költő-emberi elszánást tükrözi a csöpp-tenger szintézisében. Az élmények, vívódások, eszményei és művészi törekvései szükségszerűen vezették el idáig. A fiatal Szécsi Margit lázas, kamaszosan borzongó világa közösségközpontúvá teljesedett. Tudatosan vállalja, megéli a változtató-alakító szerepet, s a kozmoszba kilépő embert etikai-esztétikai énje megőrzésére szólítja fel. Birtokba veszi a vajúdó anyagot, föléje emelkedik, és meglovagolja a „Sárkányt” az ének bűvös hatalmával. A létezésnek győznie kell az „évelő halállal” szemben. A mozdulatlanság maga a pusztulás, „jaj annak, aki az idő ellenére megáll”. Ódái erő, himnuszos lelkesedés röpíti fel az olvasót a vers csillagvilágában, melynek centruma mindig a „való világ”, formálója a humánum. Ezért nem felelőtlen, testetlen a lebegés, hanem hősiesen drámai: „Ilyen a mi rózsánk! tövises násfa a gondolkodó homlokok körül!” — Világító napja az állandó készenlét a számadásra, az „íté- let”-re. A mű formavilága már megjelent versei valamennyi színét megragyogtatja. ILLÉSY ISTVÁN JÓKAI ANNA TARTOZIK ÉS KÖVETEL A fiatalok mindig messziről jönnek és nagyon messzire akarnak eljutni. Sietnek vagy lassan mennek. Futásukkal versenyben állnak az idővel, egymással, önmagukkal, mindennel a megszerkeszt- hetőség kijelölt pályáján. Lomhaságukkal, tunyaságukkal elszalasztják a lehetőségeket, de élvezik a pillanatnyi vant. Lassúságukkal visszatartják, akadályozzák a rohanókat. Petyhüdt, laza izmokkal lépkednek és nehezen válnak meg a kopott cipőktől, meleg lakásoktól, hideg lakásoktól. Soha nem lazuló izmokkal előre megfontolt, megtervezett pályán száguldanak elsodorva mindent, ami az úton föltűnhet. A cél határozott. A cél megközelíthető. Kíméletlenül. Elégedetlenül. A cél: minden, ami elérhető. Két szélsőség. Egyforma távolságról, de ellenkező irányból indult figurák egymáshoz közelítése, távolítása a regény kérdőjelei és felkiáltójelei. Környezeti indításuk tudtukon kívül — később tudatosan, különösen Ildikónál — meghatározta mozgásukat, törekvéseiket, élettempójukat. És hogy két ellentétes életvitelű fiatal egymás közelébe került, azt Miklós mondata fejezi ki legjobban — jellemző rá, hogy nem saját érzése: „A test örvényei sohasem zavarosak. A lélek, az, ami bennünk mérges, mondja az én Öreg- miklósom.” Igen, a testiség egyszerű és közös. Talán egyetlen igazi kapcsolat, amikor hangos kondulással, visszariadnak és újra próbálkoznak, mint harang és harang-nyelv. Ildikó szigorú, meghatározott terv szerint él és szeretné, ha mindenki így élne és akire csak lehet, rákényszeríti akaratát. Anyagiassága nem a pénzszerzés pénzért való harca, hanem új és új cél szolgálatába állított kegyetlen küzdelme. Túlzásai önmagára is terhesek, de elkeseredetten, keményen, önkívületi akarattal — a józanságon belül — hiszi, hogy csak így érhető el minden. „Amit akarok, az van” — mondja egy alkalommal. 92
