Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - SZEMLE - Szakolczay Lajos: Juhász Ferenc: Anyám
az „eposz-dóm” mindent befogadó és mindent magábaszervítő biztos alapján nyugszik. Versbeszédben is a teljességre törést, nyelvi jelekben is az öntörvényűséget próbálva. Képlékeny lávaként indulva, és karcsú, keményre faragott oszlopként megérkezve. Kupolájának szilárd statikájában a befejezettség látszatát keltve, de valójában az ősanyag kerekded formáit, íveinek és homorulatainak égre-nyiló szökését, s szabadság levegőstágasságát hirdetve. Sokan Juhász lírájában az egymást szülő és szaporító költői képek túlzsúfoltságát, az olvasó idegrendszerét borzoló költőfantázia kórus elváltozását látják. Mások a meseszálak felismerhetőségét, a cselekmény nyomon követhető világosságát hiányolják. Különösen sok támadás érte — még a szakma részéről is — az eposzhevületű Szent Tűzözön regéit, de legfőképpen a tizenkétezer soros Gyermekdalokat. Nagy hiba lenne a mű esztétikumához a,,tetszik-nem tetszik” olvasóiízlés felől közeledni. Aki a Gyermekdalok világát nem értette, tartalmi-formai mélységének és bámulatos kifejezőerejének nem került hatalmába, az az Anyám-at is nehezen fogja megérteni. Felfedheti a tisztán kivehető, egymástól elkülönülő öt fejezet cselekményét, megtalálhatja a tényleges történés valósághoz közelebb eső részét, benne sejtve a mű mondanivalóját, a műalkotás esztétikumát. De valójában nagyot téved. Ami csak a váz, azt helyezte az értékelő-érzékelő pólus — műalkotásban esztétikai élvezetet kereső — fókuszába. Aminél mi sem könnyebb, hiszen a Gyermekdaloknál jóval világosabban-egyszerűbben nyomon követhető a cselekményváz. Pl. az Éhség c. fejezet népmese! szimbolikát rejtő lírájában. A népmese világának falait keményen keresztül törő valóság, egy nyomorúságos család napjait felidézve, csak annyiban kötődik a mű egészéhez, amennyiben az eposz látomásaiból kibomló Mindenség-Anya végighallgatja a családjával megtörténteket. Ez a látszólagos különállás jóval kevesebb és jóval több annál, amit a mű szerves egészében betöltött helye első olvasásra láttatni enged. Kevesebb, mert a mellékszálon futó események több rétegű átfedéssel takarják az eposzhősként szereplő anya alakját, és több, mert a felületes nézőpontból tetsző különállóság valójában a kompozíció középpontjában álló asszonylélek sokirányú megközelítése, részárnyalatainak és részigazságainak a mű teljes igazságát felerősítő-tudatosító harmonikus egysége. A valóságban megtörtént-átélt események a lélek viharaiban már mint megtisztult magok, mint az egészet kristályaiban meghatározó esszencia jelentkeznek. Ezért a cselekményvázra rárakódott anyag — a Lét milliárd változását megkísérlő és a Világegyetem emberközpontúságát magáénak valló, kiteljesedő látomás — felismerése adja a költői mű élvezetét. Éz adja az igazi költészetet, a Lét szeretete, a szent-titkos összességű Világ- egyetem, „amely az anyagban mondja ki teljes -önmagát ...” Az Anya ennek a Létimádatnak csak egy kis része, de belőle törnek föl a makrokozmoszig ívelő sejtelmes galaktikák, része az Egésznek, de valójában maga is Egész, anyag és világ változását és a Mindenség-teremtést vérében hordozó Asszony. Megnevezve is: te, Élet-szülő Nemesség, te örök Dicsőség, Élet, te, Halál-szülő Kegyesség, Örök-élet úrasszonya, te szülöd a Mindenséget, Szent-Mindenség-szülő Anya. Benne a halálból való kiéneklés-megmenekítés bibliai csodákat felidéző péjdája, a költői teremtésvágy mindenséget sokszorozó, látomásos mítoszokból embert-varázsló gyönyörűséges vajúdása. Kit anya szült, mind ráfigyel, de nemcsak ember, ki belőle kiszakad és a természetben folytatódik, hanem ő a Lét igazi kiterjedése, az egyszemélyű-anyag változásaiban is világmindenséget sugalló Látomás-erejű Törvény, Tengerek, Hegyek, Vizek megszelidítője és megszólaltatója, a költői képzeletnek minden teremtményt fölülmúló Tündérasszonya. SZAKOLCZAY LAJOS 91
