Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - Orbán Ottó: Foghíjas száj (vers) - Balla Gyula: Elárult évszak (vers) - Benedek András: Két vers
'5! * < ““I < >0 ü új >iH LL LU < N (/) V) < I Ü 0 LL Foghíjas száj, lefittyedő ajak, zengd azt a zöld és éretlen fejet, a pattanás dicsét, kamasz-Apollót, a két kovács tojást, eleven üllőt; pislákoló szem, petyhüdő izom, zengd hülye és nyomorult tavaszom, Hamlet tahó-korát, lódenkabátom, és Ofélia kéjét a vaságyon: ők voltam én, veszély és élvezet, ők megmaradnak, ha én elveszek, butaságok, gyönyörük halhatatlan, föltámadnak majd száz és egy alakban, ágyban, pádon, füvön és sírkövön rázza őket az őskori öröm, öl és öl közt a kétfázisú áram; zengd őket, föld, ők folytatják a vérem, ők nyögdelik, hogy leégett a menny, és megváltás, ha van, csak idelenn, csak általuk, bennük, a pillanat, mint légypapírhoz, csókjukhoz ragadt, örömükben vereségem ragyog, halálomban is életük vagyok, vér a vérükből, kéjükkel rokon, lihegésük süt át a csontomon. Oialla, Qijiila ELÁRULT ÉVSZAK Tegnap még virágok illatoztak gondolataink körül, napsugarakkal mértük vágyainkat, s orkánkabátok suhogása szolgáltatta a zenét ünnepélyes kinyilatkozásainkhoz. Mára hó hullt, zöld hó, s még szánalmasabbak lettek az utcasarki kikericsek. Koravén ibolyákként, elázva kékülnek a lánymosolyok. (Benedek dinárai Naphosszat a rozzant palánkon ültem. Néztem: a járda kopott futószalagán, két gond közt, hogy siklanak tova az emberek. Felnéztek rám, ahogy rájukköszöntem, s szájukon a válasz ki virágzott. Gyermekkorom kerítésoszlopain ülve, ezért a mosolyért énekelek. * A moziplakátok utcanőin szétmázolódik a festék a hírdetőoszlopok hazug mosolya is elmosódik Viszi a víz a por fakó puderrétegét Arcunk önámító kis csalásait is lemossa
