Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Temesi Ferenc: Pont Pál megiratlan búcsúlevelei (novella)
TEMESI FERENC Pont Pál megíratlan búcsúlevelei Különös műfaj a búcsúlevél, az élet szorításának ez a pregnáns és jellegénél fogva ritka emberi dokumentuma. Talán a legfurcsább benne kettőssége. Minden pózol egy kissé, hiszen kiszolgáltatott az emberek alantas kíváncsiságának, de kegyetlenül őszinte is, mert az ember utolsó s megválaszolatlan üzenete a világhoz. Mindnyájunknak vannak olyan búcsúlevelei, melyeket csak a gondolat könnyen sárguló papírosára jegyeztünk fel. Kinek több, kinek kevesebb, kora—sorsa—lelke szerint. Megíratlan búcsúleveleinket a legkönnyebb letagadni, önmagunk előtt is. Túléltük őket — hát elfelejtjük. Az alábbiakban bátorkodom elkövetni azt az indiszkréciót, hogy a kegyes olvasók előtárjam Pont Pál embertársunk megíratlan búcsúleveleit. Fogadják halk tisztelettel és feszengve, mint a sajátjukat. Anyu, Apu és Lacika Bizonyisten nem akartam ami történt de ti észt nem akartátok elhinni. Elmegyek most világá és visszásé jövök többet és kérlek beneteket hogy a Gusztinak a csákót adjátok vissza azt csak kölcsönbe adta és naponta ne felejtsetek el enniadni a Pajtinak háromszor mert ő nem jöhet velem. A katonáimat meg a naggyceruzát a Lacikának adom úgyis régóta akarta. Csókolok mindenkit Palkó Annának Számomra Te voltál az első, és most már az Egyetlen maradsz. Mert most meghalok. Itt küldöm Hozzád írott verseimet, hogy megtudd, kit dobtál Te el! Megtaposhatod őket, úgy mint engem. Kegyetlen voltál, de most megbocsátok Neked és mindenkinek. Kívánom, hogy bánat sohase felhőzze a tekinteted, légy boldog és szeressenek — ne úgy, mint engem. Szépséged vágyva, Te drága kincs, Eldoblak Élet, cifra bilincs. Pali Emberek! Korcs állatok vagytok, beszennyezitek a Föld testét! Itt kellett élnem, és látnom a mocskot, amit ti életnek hívtok. Egy percig se bírom tovább közöttetek. Elég volt!!! Ha valaki, én Ember voltam közületek, de ti hátat fordítotok és kicsinyes ügyeitekbe temetkeztek. Hát maradjatok is ott! Vakok vagytok és bénák, nem láthatjátok meg sosem a Világ arcát, sohasem lehettek szabadok! Most, hogy már elmegyek, csak sajnálni tudlak benneteket ostobaságotokért. Én megalkottam a Harmóniát, de elviszem magammal. Messze visz utam, az egyetlen, az örök Szabadsághoz, amit ti sosem fogtok megismerni. Közületek való voltam, de nem közétek való! Majd egyszer megtudjátok: Az egyetlen lény aki Ember tudott maradni 14
