Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Illés Endre: Szakadékok

gen átsugárzik az egyetemes, az egyénin az általános, a pillanatban megjelenik az örök. Az anyag és a jelkép egymásban él, egymást erősíti, az ábrázolt világ egyszerre valóság és szimbólum. Santiago halálos biztonsággal megformált alakja nem egyszerű öregember pusztán, hanem túlutal önmagán: az emberi sors jelképe lesz. Hemingway nagy távlatba állítja hőseit, mint az ég boltozódik föléjük az élet látomása. Az önmagukban érdekteleneknek látszó figurákban s történeteikben az élet testesül meg. Alakjai az emberi sors inkarnációi. Az író nem kommentál, nem esz- széizál, hanem szituációba, magatartásba formálva jeleníti meg az életet, a teljességet. Sorolhatnók a remekmű-novellák garmadáját, amelyek bizonyítják írójuk világirodalmi rangját, de legyen elég példának a Francis Macomber vagy az „Akiért a harang szól” c. regény egy részlete, El Sordo és társai halála. Ez az epizód méltán említhető egyenrangúként az olyan „nagy jelenettel” is, mint a „Háború és béké”-ből Andrej az auster- litzi csatamezőn. Ahogy Sükösd mondja: „A múlandó történet eseményeibe, a jelen idejű cselekmény perceibe a múltat és a jövőt, az örökkévalóságot sikerül belesűrítenie”. A hivatkozott művek, és a többiek java is, mutatják az író egyik tulajdonságát, ami oly ritka századunk irodalmában: a cselekvés pátoszát. Művészetének legjellemzőbb és legvonzóbb sajátossága az emberi tartás, a helytállás és hősiesség érhossza, a felelős erőfeszítés értelmének vállalása, az emberért elkötelezett humanizmus.

Az életműnek, a dolog természete szerint, vannak gyengébben sikerült részletei is. A következetes világszemlélet hiánya olykor bizonytalanná teszi a művészi hatást. Hemingway szerkesztőkészsége a regényekben alatta marad megjelenítő— és ábrázoló erejének. A naturalizmus időnkénti térnyerése nem hitelesíti a valóság megjelenítését, hanem esetlegessé torzítja. Egyes művekben kiábrándultság, pesszimizmusba ko- moruló élet-érzés kap hangot. Naturalisztikus tendenciákat hordoznak az ember testi, biológiai funkcióinak, szükségeinek túlhangsúlyozott, öncélú részletezései: az ivás, a szeretkezés központi ábrázolása. Az írásokban néhol az irracionalizmus eszméi ködlenek fel, s az érzelmek érzelgősséggé korcsosulnak. A szerelemről nem csupán a metafizikát csupaszította le (ez érthető visszahatás volt a századforduló fülledt, dekadens szerelemkultuszára, beteges erotomániájára, és a freudizmus szexuálpatológia-misztikájára), hanem sokszor csak testi funkcióját ábrázolta. Bár ma is érvényes Reményi József egykorú észrevétele: „Az erotikum kedvessége, korlátokat nem ismerő közlékenysége úgy hat, mint a lélek nyájassága”. — Ha azonban az életmű egészét, példás egységét tartjuk szemünk előtt, akkor az olvasói rokonszenven túl is nyilvánvalóvá válik, hogy korunk egyik legjelentősebb alkotója volt Ernest Hemingway, munkássága hiteles és maradandó értékű emberi-művészi dokumentum.

Sükösd Mihály avatott ismerője Hemingway

emberi és művészi világának, munkája jó eligazítást ad a vitatott, sokféleképpen értelmezett és értékelt életműben. Az esztétikai sajátosságok a művészi módszer, a technikai eszközök elemzése mellett szuggesztív, hiteles képet ad Hemingway életéről, emberi magatartásától is. Ez különösen fontos, hiszen művészetének szinte kizárólagos anyaga, építőköve saját élete volt. Nagyon kevesen vannak, akiknél ennyire eggyé vált volna az élet és művészet. Életműve kikezdhetetlen, a legnagyobbak közül való. Élete is művé, a küzdő, nem alkuvó jellem és magatartás gyémánt keménységű alkotásává lett, a feladatát holtig vállaló humanizmus sugárzó jelképévé. Mint Robert Jordáné, El Sordóé, Santiagóé, akiket nem lehetett legyőzni.

SIMON ZOÁRD

Illés Endre

Szakadékok

A gellérthegyi éjszakák csendjében immár évtizedek óta remekmívű irodalmi alkotások születnek. Illés Endre egyik esszékötetének bevezetőjében bevallotta, hogy általában az éjszaka csendjét választja a hétköznapok nappalainak kavargása után a műhelymunka időpontjául — ahogy Németh László a „sajkodi estéket”, Fábry Zoltán a,,stószi délelőttöket.” Miért? — kérdezhetnénk. Az író pontos választ ad: „Nappal mindenre figyelni kell, de éjszaka egyetlen szóra, egyetlen villanásra is ügyelhetünk már. Az éjszaka az igazibb érzékelés, a megértés ideje.”

Az éjszaka látszólag a „sötét”, a „homály” időszaka, de Illés Endre amikor éjjel ír: csak a lényegre figyel, „teljes világításba” helyezi hőseit, irodalmi közhellyel élve „röntgenfelvételt” készít műveinek szereplőiről a volt orvostanhallgató író, Korányi Sándor növendéke. Az alkotói szemlélet valóban sokszor hasonlítható az orvos analitikus, lényegre koncentráló, a látszaton, a felületen túllépő, mélyebbre hatoló megfigyeléseihez. „Olyan szenvedélyesnek és igaznak lenni, olyan pontosnak és hűnek, annyira tudnunk kell, mi a lényeg, hogy valóságunk valóság maradjon akkor is, ha új elemek lépnek az ismert elemek közé ... a sót sohasem kell mesterségesen sóízzel erősíteni. A sónak kell sósnak lennie.” (Emlék, 1927.)

Az Élet és Irodalom munkatársa egyszer 1965- ben felkereste az írót, hogy valljon magáról, műveiről, s ő így kezdte: „Olyan évtizedekben éltem, amikor elég gyakran és elég sokféle hazugsággal találkoztam. Meg kellett gyűlölnöm a hazugságot . . .” Igen, Illés Endre gyűlölte és gyűlöli a „hamisjátékosokat”, a „hazugokat”, a „festett egeket”, mert tudta és tudja, hogy mindenkit és mindent megfertőz a hazugság. Az író pályájának jelentős részét a hazugsággal való küzdelem töltötte ki.

86