Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Hatvani Dániel: Mély homokban

Visszaemlékezem: az utcáról a ház magas terméskő-alapjára figyeltem fel. Ezt is egyedül csinálták? A kövek összedolgozását?

— így van. Négyzetméterét kétszázötven forintért vállalták volna. Sokallot- tuk. Aztán, óvatos kikérdezgetéssel, megtudtuk, milyen szerszámok kellenek, meg milyen cementkeverék. A szerszámokat beszereztük és hozzáfogtunk az alaphoz. Aki elment, nem állotta meg gúnyos pillantás nélkül, volt aki megjegyzéseket tett. Nem törődtünk velük, csináltuk. És beleraktuk mind a két vagon követ.

Végigvezetnek a lakáson. Három na^y szoba, kamra, fürdőszoba, W. C. A fürdőszobában villanyboyler, beépített kád. Es mindenütt radiátorok. Központi fűtés van. A koksztüzelésű kazán lent van a 11 méter hosszú pincében.

Komfort mindenütt, ragyogás.

De Szegediék a vályogot is maguk vetették. Életükben eddig, építkezéseik során 50 ezer vályog került ki a kezük alól. Nemcsak ahhoz volt erejük, hogy sorsukkal számot vessenek, de ahhoz is, hogy változtassanak rajta, s amint lehet, jobbra fordítsák.

— Izsákról származom — kezdi mondani az idősebb Szegedi. — Ezerkilencszáz- ötvenben nősültem. Apámnak ötven hold földje volt. Kezdték szorongatni az öreget, erre felajánlotta földjét az államnak. Az utolsó ölig. Kicsit meghökkent, amikor minden további nélkül megszabadult a földtől; maga sem gondolta komolyan, hogy csak úgy, térítés nélkül betagosítják. Erre én elmentem ipari munkásnak, előbb Sztalin- városba, akkor kezdték építeni, aztán pedig Kecskemétre. De olyan volt nekem az üzem, mint a börtön. Sehogysem tudtam megszokni. Nehezemre esett a bejárás is. Akkor már itt laktunk, az apóséknál. Ötvennégyben otthagytam a gyárat, vettünk olcsó homokföldet, tanyát építettünk, a földet egyedül forgattuk meg a szőlő alá, telepítettünk, gyümölcsfákat ültettünk, s hogy egy kis pénzre mihamarább szert tegyünk, megpróbálkoztunk a szamócával. De a rákövetkező évben a víz majdnem teljesen kiölte. Újra pótoltuk. Ötvenhétben szedtük le róla az igazán nagy termést, tizennyolcezer forintot kaptunk érte.

Nyolc éve van autójuk. Mindhármójuknak van jogosítványa, de az idősebb Szegedi félév óta nem vezethet, nagyon meggyengült a szeme.

Kinézek az ablakon, a Csabaiék háza felé, a két ház közötti térséget túl nagynak találom. Magyarázat: Szegediék egyszerre két telket vettek, amikor még olcsóbb volt. Az idén a másikra is felhúzták a ház falait — az lesz az ifjabb Szegedi Pálé. Mire nősülésre adja a fejét, legyen saját otthona. Ugyanakkora lesz az a ház is, mint az övéké, csak más beosztású.

A fiú az idén érettségizik, Kecskeméten, a mezőgazdasági szakközépiskolában.

— Nem valószínű, hogy továbbtanulok. Hogy kezdő tanárként én is kapjak majd ezer négyszázat? Inkább kitanulom a rádió- és tévé-szerelő szakmát, s lesz egy jól kereső foglalkozásom.

Némi unszolásra előveszi a hegedűjét, magyar nótába, népdalba kezd; áttetszőén, tisztán játszik.

Érvényesülni fog, az bizonyos.

— Kérem, nem kell a föld. Sem nekem, sem másnak.

— Ugyan, a Szegediék? Az különleges fajta. Úgy csak ők élhetnek . . .

— Sokszor ha hazajövünk Kecskemétről, bemegyünk vacsorázni a kocsmába. Pörköltet, ezt-azt. Találkozunk, szót váltunk, beszélgetünk. Kérdem én, melyik nagygazda jön el oda?

— Aki beköltözik, az más ember lesz, mint aki a tanyán ragad. Ahol a villany, ott a kultúra ...

68