Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám - SZEMLE - Kovács Győző: Kísérletek a csehszlovákiai magyar irodalom történetének feldolgozására
Szemle Kísérletek a csehszlovákiai magyar irodalom történetének feldolgozására Fábry Zoltán 1950-ben egyik cikkében (A „Czabán-ügy”) a következőket írta le: „Van egy megbocsáthatatlan mulasztásunk: itteni életünk első fejezete —1918—1938 — máig sincs feldolgozva. Régi, dédelgetett vágyam, hogy ezt a munkát elvégezzem . . (Kúria, kvaterka, kultúra. 1964. 248. 1.) — A munkát Fábry Zoltán — különböző okoknál fogva nem tudta elvégezni. Viszont jelentkezett két csehszlovákiai magyar irodalomtörténész, Turczel Lajos és Csanda Sándor, akik ígéretes, a szintézis körvonalati is magukban rejtő monográfiákban törekedtek arra, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom történetét, 1918—1938 közötti szakaszát felvázolják. Turczel Lajos könyve, a Két kor mezsgyéjén 1967-ben. Csanda Sándor Első nemzedék című kötete pedig 1968-ban jelent meg Pozsonyban. Nincs szándékunkban, végeredményben nem is lehet részletesen összehasonlítanunk a két kötetet. Nem is vezetne eredményre az ilyen összehasonlítás, mivel más-más célkitűzéssel, módszerrel írták meg a szerzők monográfiáikat. Turczel Lajos a Két kor mezsgyéjén -ben a magyar irodalom fejlődési feltételeit vizsgálja 1918—1938 között. Tehát azt a közeget, amelyben kialakult az ottani magyar irodalom. Ennek következtében a hangsúly inkább a társadalmi, politikai, szociális, kultúrpolitikai, s csak ezek jegyében az irodalmi kérdésekre i s esik. Csanda Sándor viszont magát az irodalmat, a műfajokat, irodalmi áramlatokat, az írói sorsokat vizsgálja — célkitűzésének megfelelően. Mindkét könyv alapvető munkának minősül a további kutatások, az egyszer majd elkészíthető szintézis számára. Az eltérő módszerek, aspektusok ellenére közös vonást is találunk a két könyvben, amely azonban inkább külső eredmény a szorosan vett irodalomtörténeti munkában: megértek a külső és belső — a politikaiak is, a tudományosak is — feltételek az ilyen jellegű könyvek megjelentetésére. Nagyon izgalmas történeti periódust kellett és kell a jövőben annak megörökítenie, ki a Duna-völgyi népek történetét, irodalmát, kultúrhistóráját tűzi ki célul. Turczel Lajos kötetének néhány fejezete, e fejezetek jellege több vonatkozásban közelébb ált az ugyancsak ezen időszakban megjelent jugoszláviai Rehák László A kisebbbségek Jugoszláviában című könyve problematikájához, semmint Csanda Sándor könyvéhez, annak tematikájához. Ezzel mindössze a kötetek célkitűzésének tendenciáit kívánjuk jelezni. Turczel Lajos imponáló tárgyismetettel és kellő bátorsággal tükröt tart korunk elé. Könyvének tárgyilagos hangja használ — visszahatva — a módszernek, s a tematikát is kellő mederben tartja. Tény, megannyi tény; szembesítés, viszonyítás újra és újra. Nem az egyéni látás prizmáján torzulok a könyv tárgyául szolgáló évtizedek. Ennek hátteréül szolgál: a nagy igényű, nagy lélegzetű műnek inkább fele, semmint egyharmada jegyzet, amely önmagában véve is Ígéretes monográfia kereteit rejti magában. Alkalmasat arra, hogy egy más alkalommal a szerző — eme gazdag anyagra építve — folytassa a megkezdett munkát, a szintézis befejezéséig. A csehszlovákiai magyarság kulturális életének első két évtizedét foglalja össze Turczel Lajos egy újberendezésű államban. Úgy gondoljuk: ennek fokozottabb hangsúlyozása nem ártott volna, vagyis az, ha élessebbé teszi a képet: ugyanabban a történeti periódusban kétféle állam létezett egymás mellett — a polgári demokratikus Csehszlovákia és a félfeudális Magyarország (az utóbbi több hátrányával együtt). Ezesetben — vagyis a plasztikusabb kép bemutatása esetén — az ellentétek hang- súlyozása sajátos eredményhez vezetne: fejlődésben mutatná be a két ország történetét, azt, hogy a második világháború végén, az után együtt léptek át egy új állam- és társadalmi rendbe. Fábry Zoltán és Balogh Edgár — több ízben — élesebben és plasztikusabban vetették fel e kérdést. E probléma és Balogh Edgár neve egy kitérőre kényszerít bennünket. Turczel Lajos alapos és gazdag filológiai anyagra támaszkodva részletesen foglalkozik a Sarló mozgalommal. Könyve 71. oldalán ezt írja az induló mozgalomról: „Ha a sarlósok aszketikusan tiszta erkölcsi idealizmusát és fanatikus igazságkeresését vesszük alapul, akkor a munkásmozgalomhoz való eljutást és az abba való bekapcsolódást természetesnek, szinte törvényszerűnek kell tartanunk. A hiba abban van, hogy a fejlődésnek ezt a hirtelenül felszökkenő ívét és kulminációját csak a Sarló szűk vezetőgárdája és kéto C •
