Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 1. szám - FEKETE ÉVEK - Gergely Ferenc: A világgazdasági válság hatása a bajai szegénység gyermekeinek életviszonyaira

esetben is akadályozta az a már többször hangoztatott tény, hogy „sok kisgyermeknek még ezt az egyszerű, szegényes ruhácskát és cipőt sem tudják szüleik megszerezni...” A napközi költségvetése már a nyár előtt csődbe jutott, pedig ekkor lenne nagy szükség az otthonra. Az évnek ebben a szakában nem a hideg és az éhség elleni harcnak ügyét kellett volna szolgálnia, hanem felügyeletet biztosítani, hiszen szüleik közül a legtöbb két kézzel kapott minden munka- lehetőség után. A gyerekek így teljesen felügyelet nélkül maradtak. A MANSZ meg is kísérli egy nyári napközi szervezését 1931-ben, de tudomásunk szerint eredménytelenül. Állami feladat lett volna ez.

Cipőre, ruhára volt szükség, ha a napköziben akarták elhelyezni gyermekeiket. Cipő és ruha nélkül nem juthattak el a „népkonyhákra”. Cipő, ruha nélkül nem járhattak iskolába. A legelemibb ruházati cikkek hiányában kénytelenek legtöbbször fűtetlen, ólszerű lakásokban, a mennyországot jelentő ágyba húzódva várni a reménytkeltő tavaszt. Már 1928-ban 566-án kaptak decemberben ruhasegélyt. Tanulságos a segélyezettek számának megoszlása az elemi iskolák között. Amíg a gyakorló elemi iskolában 8 tanulót kellett föltétlenül megsegíteni, addig a város legszegényebb negyedeiben lakó gyermekek iskoláztatását biztosító józsefvárosi iskolában 89-et, a kiscsávolyiban 74-et, a szállásvárosi iskolában pedig 85 iskolás gyermeket kellett ellátni a legelemibb ruházattal. Az igények kielégítésének mértékéről így írnak a lapok: „ ... ha nem is áll arányban a szükséglettel — mármint a jutalmazások száma -, feltétlenül sokat enyhített mégis a szegényebb sorsú családok gondjain.” A segélyezendő gyermekek száma a gazdasági viszonyok romlásával párhuzamosan nőtt. 1932 telén már 897 ruhaakcióban részesített gyermekről tudunk. Az 1933 őszén készített öszeírás nem kis meglepetést keltett, mert az előző évinél négyszer több segélyre szorulót jegyeztek fel az előkészítésben résztvevő nevelők. A költség- vetésben szereplő 7000 pengő viszont változatlan maradt. Ezeket az akciókat jól fel lehetett használni a város sokgyermekes kisiparosainak támogatására. Mi mindent kaptak ezek a szerencsétlen gyerekek egy-egy „akció” során? íme példának a kiosztott holmikról az 1932-ben készült jegyzék. E szerint kaptak: 774 cipőt, 126 ujjas gyapjúmellényt, 122 posztónadrágot, 20 kabátot, 118 lányruhát, 89 gyapjúkendőt. Az ajándékok kiosztása egyházi vagy politikai szempontból jelentős napokon történt. December 6-án Mikulás apó mellett nem illett megfeledkezni Öfőméltósága névnapjáról sem - ezen a kettős ünnepen nyitotta meg kapuját a népkonyha -, nem is szólva arról, hogy 1932-ben, a Magyar Nők Szentkorona Szövetsége Ottó király 20. születésnapja alkalmából lep meg 20 gyermeket „igen mutatós és jó minőségű” matrózruhával.

A kényszerű intézkedés, fiantrópia, szívből fakadó segítőkészség cseppet jelentett a nyomor sivatagjában.

E rövid áttekintés alapján is megállapítható, hogy a nagy gazdasági válság a nyomor új, eddig ismeretlen mélységeit nyitotta meg a vidéki kisváros szegényei és gyermekei előtt. Nemcsak testi, de szellemi épségük is veszélyben forgott, s rajtuk keresztül a kisvárosi társadalom további egészséges irányú fejlődése. Ez a porig sújtott szegénység alig tudta kiheverni ezeket a sebeket a II. világháború kirobbanásáig, amikor visszazuhant a kiindulási pontra. Nem lehet codálkozni azon, hogy egy részük erkölcsi nyomorékká vált, hitük megingott, s az életnek nem sok értelmét látták.

91