Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - SZEMLE - Halász Géza Ferenc: Gulyás János első könyvéről
De mi vajon mivel fejezzük be sorainkat? Azzal talán, hog/ a költőnek igaza van? De ki mondja meg nekünk, hogy hogyan tovább? A harcot szeressük mi is? A tanulság valóban ez. Ladányi nem rejti el kétségbeesését, de puskát ragad, hogy legyűrhesse az igazság, a jóság, a becsület, a szabadság ellenségeit. Költészete nemcsak letisztult, nemcsak egyszerűsödött és nemesedett, hanem egyre többrétűvé válva nem egy versében olyan magaslatokra emelkedett, ahonnan már igen messze láthat. S ha itt-ott pózol is még, nagy távlatok nyílhatnak előtte. SERES JÓZSEF Gulyás János első könyvéről Tizenegy elbeszélés. Akár ennyi is lehetne a leltár. Az újkori magyar prózairodalom inkább a feszes, tömör novellákkal dicsekedhet. Jelen esetben erőtlen elbeszéléseket bocsátott közre a Magvető Kiadó. Gulyás János „Séta az időben” címet adta első elbeszélésfűzérének. Idő. Avatott felhasználása csaknem olyan fontos az irodalomban, mint a zenében. Az elvet kifejti már Fielding is a Tom Jones második könyvében. Az írás nagy mágusai mesterien élnek vele. Akár abból a szempontból, hogy megbontják a szigorú kronológiai sorrendet, s ezzel a szerkesztéssel valami lényegit éreztetnek; akár pedig úgy, hogy a szubjektíve hosszabbnak tűnő mozzanatok leírásánál — várakozás, felfokozott izgalom, veszély — valóban tovább időznek. Olyan — kegyeletsértés ne essék — kevésbé időtálló író, mint Sipkay Barna is így érzékeltet egy életet a Gyűlölet, éjszaka, szerelem című kötetében: „Az öreg tanító bólintott. Mindegy. Az idő egybefolyt már előtte évek óta. Éjszaka? Nappal? Nyár? Szünet? Mindegy.” Az időérzet kifejezése, illetve ezzel az olvasó műélvezetének az irányítása elemi műveletté vált a 20. századi alkotók műhelyében. Gulyás János — a cím szerint — sétál az időben. Ez viszont azzal a látszattal ajándékozza meg, mintha mentesülhetne az ábrázolástól, többnyire csupán elmond valamit. Igaz, ő is fellazítja a történések sorrendjét. Végtelenül szubjektív tehát, ami stílusát a költészet kifejezőeszközei felé közelíti. Nem ez az első kísérlet a poézis és a próza nyelvének az egyesítésére. Mindenesetre a sikertelen vállalkozások közé tartozik. Gulyás mesél az első szerelemről. Azokról a fájdalmas távolodásokról és felfedező közeledésekről, amelyek az érzelem fejlődésével és elhalásával párosulnak. Meg-megjelenő motívuma az elhagyott anyához való visszatérés, és a,.marna” elvesztése. ír a házasságról. A részletek józan-kegyetlen megfigyeléseket tartalmaznak, bár ezek a felismerések szinte kivétel nélkül alkoholmámoros állapothoz kötődnek. A „hős” ugyanis iszik, lehetőleg válogatás nélkül és sokat, mivel a választásai és döntései mindig végzetesnek bizonyulnak. Alkalmi kapcsolatok alakulnak ki, amelyek rendszerint azzal járnak, hogy „Szó nélkül inni kezdtünk”. A férfiak — akik egyébként értenek ahhoz, amit hivatásként vagy szakmaként csinálnak — következésképpen mélyen megbántottak, nagyvonalúan és következetesen sértődöttek, mintha valamelyik 20 évvel ezelőtt készült, sikeres-szentimentális hollywoodi filmben szerepelnének. Mégpedig azért, mert többet akarásuk valahol egy asszony ágyában megfeneklett. Ennek ellenére mindig készek a megilletődésre; utazni, magasba repülni vágynak; s kamasz vagy ifjú korukban illetve a férfiévekben — amikor végre találkoznak az igazival — egyaránt sírva fakadnak. Az utolsó. Szövetségesek című elbeszélésben egykori-mai társadalmi problémák is tükröződnek. Ugyancsak itt található a legsikerültebb jellemzés. Az elnökhelyettes cselekvőképességére, tenniakarására olyan finom mondat utal, mint a következő; „Letette a telefont, de utána sem vette le róla a kezét, mintha a kézfeje változott volna át telefonkagylóvá”. Az írói magatartásra utal az önvallomásos forma. („Villámgyorsan kezdenek peregni bennem a képek, mint a fuldoklóban” . . . „Emlékeim élnek helyettem” stb.) Az elbeszélések részleteit sokkal inkább a szabadjára eresztett képzelet adja, mint a valóság. A legsikerültebb telitalálatok látomásokká teljesednek. („A nehéz, sűrű eső verte a főidet, néha világosodott csak meg a táj, és ilyenkor, mintha nagy, öreg pásztor állt volna a rét fölött, botjára, a megvillanó, görcsös villámra támaszkodva.”) A leírások festőiek. Néha impresszionista a stílus: sárgák a házak, a napernyők és a lányok. Máskor síkokkal jelenít egy egy figurát. („Nagy, szögletes ember volt, falakból rakták össze”. „Sarának hívták. Négyszögletes, táblás arcú gyerek volt...”) Halmozódnak az úgynevezett költői jelzők, amelyek semmi újat nem közölnek a tárgyukról, egyedüli szerepük a hangulatteremtés: „... még mindig omlott a furcsa, sűrű, fehér fény.” A tájak s az éjszakák már-már elvarázsoltak. A szubjektivitást, a különös, felnagyított és kimerevített hangulatok leírását egy lelki vagy fizikai állapot próbálja hitelesíteni. Ilyen a részegség, valamint a félig alvás, félig ébrenlét ködös tudata. Például: „Részegen mindig gyermekkorom tájait látom, Biztos elaludtam. Nem nyitom fel egészen a szemem . . .” A poéta vénára valló metaforák, jelzőhalmozások mégsem mentesíthetik a prózaírót’bizonyos elvárások teljesítésétől. Azt hiszem, nem egy megkövesedett ízlés mondatja velem, hogy Gulyás János elbeszélései — a föllelhető stílusbeli bravúrok ellenére — unalmasak. Ismétlődnek a helyzetek. Egy-egy 141
