Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - VALLOMÁS - Járitz Józsa: Egy művész útja
is és egy szép napon ráébred, hogy még ebből sem lehet megélni, és nyugdíj ide, nyugdíj oda, megint csak ott tartok, mint ahol régi „kapitalista" koromban. A művészeti aréna megtisztelő ellenállást fejt ki személyemmel szemben. Ezt mutatja, hogy komolyan vesznek, férfiszámban. Semmi gyönge nőknek kijáró előzékenység, vagy ósdi, idejét múlta lovagiasság. Ha már nem átallja férfiak erejét felhasználni, ám lássa következményét. Hát látom, bennem viszont van ebből a lovagiasságból nagy adag. Én átengedem az egész arénát, vigyék! Amit ők a legtermészetesebben el is fogadnak, mint nekik kijáró évezredes kiváltságot. Bár az a benyomásom, hogy Lenin ezt nem egészen így gondolta el. De hát ő sem gondolhatott mindenre. Pedig már egy bizonyos dicsőséget sikerült hoznom a magyar férfiakra, mégpedig nemzetközit. Ugyanis Párizsban kiállítván, francia festők egy csoportja megállapította, hogy nem létezik, hogy azokat nő festette. Hogy más festi és én csak szignálom őket. Márpedig nehezen képzelhető el, hogy egy soviniszta francia feltételezze részemről azt a haza- fiatlanságot, hogyha már ezt teszem, ne hazám fiával tegyem. Ha úgy elgondolom, hogy én úgy strapálom magam, mikor pedig mással is festethetném képeimet, csak azért nem teszem, mert útálok szignálni, akkor már még inkább festek is. Nagy feminista voltam. Családom számos női tagja ezt maradék nélkül átvette tőlem, kimagasló elveimet alkalmazva, tartózkodtak minden aljas női munkától. A vége ennek az lett, hogy miután alaptermészetem a rend és tisztaság, ha rákerült a sor, magam takaríthattam. Ezért kell nagyon vigyázni a nagy forradalmasítással. A bohémek ők voltak, a könnyebb részt választották. A nagy képességek és nagy terhek viselése bizonyos kiváltságokra jogosítanak. Amilyen veszedelmes,visszás és igazságtalan a kiváltság érdem nélkül, ugyanolyan igazságtalan, helytelen és káros az érdem minden kiváltság nélkül, Mert akkor ott tartunk, hogy Michelangelo utcát fog söpörni, s az istenadtának még az a kiváltsága sem lesz, hogy ezt saját kedvére tegye, mert még azt is elő fogják neki írni, hogy hogyan söpörjön. Anyám azzal vádolt, hogy tönkreteszem családomat. És sok tekintetben igaza volt: mindent, amit tettem, olyan intenzíven tettem, hogy a lőtávolságban egyszerűen nem lehetett mást tenni. Pedig az a 6 gyerek, aki voltunk, mind külön egyéniség volt. A Járitz-dinasztia nem mindennapi alakulata volt a világnak. Valóságos állam az államban. Ha lesz időm, megírom történetét. Nem vagyok olyan, akit kizárólagosan festőnek tekinthetnek, mert legalább éppen annyira vagyok rajzoló, szobrász, építész, mint festő. Valahogy úgy tudnám összefoglalni, hogy képzőművész vagyok. Innen származnak nehézségeim is, mert ez az össze- egyezhetetlennek az összeegyezhetőségét jelenti. Ezért mindenhova tartozom, de egyúttal sehova. Ezért tartozom nehezen bárhova is. Tulajdonképpen új utakon járkálok, nem mintha ezt különleges eltökéltségből tenném, hanem mert egyszerűen nem tudok a járt utakon járni. Az emberek pedig gyanakodva és rossz szemmel nézik az ilyen új utakon csavargókat. Mindaddig, míg utána nem csinálják. Sokszor az a benyomásom, hogy a kozmikus közlekedésnek valami katasztrofális kisiklása következtében kerültem ide tévedésből, és mikor észrevették a felelősök, már késő volt, nem lehetett rajta segíteni. Ezen erőszak ellen kapálózhattam, amikor egész kis gyermekkoromban dührohamokat kaptam, amint mesélik, beledobtam magam a pocsolyába szép fehér ruhámban, és nem lehetett velem bírni. Állítólag volt rá eset, amikor rendőrt kellett segítségül hívni, hogy hazacipeljenek. Ezért én gyerekkoromban rossz gyereknek számítottam, biztosan beleláttam ilyenkor a jövőbe és tehetetlenségemben lázadtam ellene. De ez talán nem is volt erőszak, hanem elrendelés, aminek nehézsége ellen vakon lázadt a gyermek, de vállalt végül is az ember. Gyermekkoromban megállapítottam, hogy a gyermekeknek a felnőttel szemben kiváltságos sorsa van. A felnőttek számomra ketrecekben, nagy könyvek előtt görnyedő 118
