Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - ÉLŐ MÚLT - Sebestyén Erzsébet: Petőfi István kiadatlan levelei
Az emlékezet arany-fonalán tett látogatását viszonzom. Jó, nemes szívének vonzalmát örömmel fogadom s kérem az enyémet is teljes értékében elvállalni. írtak „nagybirtokossá lettemről”. — Ez a nagyság éppen ötszörte kisebb a hír-kürt rival ló szavánál. 21 évig gyűjtött garasaimat egy birtok vételére fordítottam, melybe’ talán nem vész fáradságom gyümölcse. Ha ezt 15 évvel előbb tehetem, nagyobb örömet érezék vala e szerzemény felett. Most már: „Alkonyfelé hajlik napom, Életemnek árnya nő; Gyengülnek az erős izmok ’S azzal együtt: — tetterő”. Azonban, mit itt rímbe mondtam, ne vegye úgy — mintha furulyámból „vissza vonulót” fújnék. A’ világért se’! — Nem adom meg magamat olyan könnyen, — zászlómat nem akarom kiadni kezemből, míg csak a halált hozó golyó nem ér. Szóval: el- puhultan, tétlen én élni nem akarok. Munka, és csak munka, — bár mily fáradsággal teljes legyen is, — ez az élet. Kitartás, türelem, semmi csüggedés kedves ifjú barátom! Csak egészség legyen — mit lelkemből kívánok Önnek — megkönnyebbül létérti viadala. Midőn kedves Családjával együtt szívből üdvözlöm, még egyszer fogadja legjobb kívánatim kifejezését ’s barátságába ajánlottan tisztelettel, szeretettel vagyok bátyja Petőfi István Csákó, Debr. 29. 79. És eljött 1880 István napja, Dávid napja, de levelek többet nem íródtak . . . Petőfi István 1880-ban meghalt. Az eljövendő kutatók bizonyára sok új vonást fognak e levelekből kifürkészni; én e levelek nyilvánosságra hozásával csupán egy célt kívánok szolgálni; megörökíteni e levelek és édesapám elbeszélése alapján Petőfi István emberi alakját, s ezzel teljesebb képet rögzíteni róla az irodalomtörténetben. E levelek őszinte, közvetlen bizalmas megnyilatkozásai — remélem —, hozzájárulhatnak ehhez. Levelei alapján kirajzolódik egy portré Petőfi Istvánról: Élete végéig megmaradt egyszerű, természetes, igaz embernek. Megmaradt a föld fanatikus dolgozójának, aki a gazdaság búzakeresztjeit, vontatóit, asztagjait féltő gonddal őrizte. Derűje, ifjúságszeretete bearanyozta a körülötte élők életét. Gyermeki szeretete feltűnően egybe- hangzik a halhatatlan testvér gyermeki szeretetével. szinte halljuk a költő intését: • • Tégy érte, amit tenni bír erőd!’’ S a felelet hangzik Petőfi István leveléből: ,, Amíg élek, gondom lesz a sírra — ez fiúi kötelességem.’’ Szülőszereteténél csak szerénysége nagyobb. Küldi a tiltást Sebestyén Dávidnak: az emberek figyelmét ne hívja fel szülői sírjának gondozására, ez egyedül az ő gyermeki kötelessége. És milyen mély lelkiségre mutat az, hogy meglátta a nevelői munka nehézségeit: ,,Adjon isten — kedves Öcsémnek türelmet a szilaj s z e li d í t é s é h e z 's leikeiknek fényesre csiszolásához. Sikert kívánok e valóban nehéz feladathoz.’’ Meleg szíve a barátságot mindenek felett értékelte: milyen mélyen siratta az elhalt ifjú barátot, és milyen biztatóan bátorította az élőt: ,, Kitartás, türelem, semmi csüggedés, kedves ifjú barátom! Csak egészség legyen — mit lelkemből kívánok Ön nek —, megkönnyebbül létérti viadala’’. A hű barát atyai jókívánsága megmagyarázza azt az igazságot, hogy az egyén akkor tud igazán a közösségért dolgozni, ha maga boldog, ,,Saját családi tűzhelyére szálljon az isten áldása; amelynek fényénél azon a rögös utait könnyebb járÉdes Öcsém! 50
