Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - ÉLŐ MÚLT - Sebestyén Erzsébet: Petőfi István kiadatlan levelei
úgy, mint annak idején Szendrey) nem akarja feleségül adni leányát az egykori székálló legényhez. Öt évi jegyesség után, 1863-ban mégis megtörténik az esküvő. Akkor Petőfi István már a Geist családnál gazdatiszt. Sajnos a házasság nem sikerült, rövid idő után elváltak. Ettől kezdve Petőfi István csak a munkának él. Elvállalja bátyja árvájának, Petőfi Zoltánnak gyámságát. Sok áldozatot hozott érte, nem rajta múlt, hogy a beteges, nyugtalan fiú életútja tragikusan végződött. Petőfi István a Geist család birtokát fölvirágoztatta. A gazdaságnak sok külföldi látogatója volt. Petőfi István német, francia nyelvtudásával, talpraesett gazdasági elgondolásaival sok elismerést szerzett a Geist családnak. 1876 nyarán ismerkedett meg édesapám Petőfi Istvánnal. Édesapám, Kocsi Sebestyén Dávid tanulmányai elvégzése után—-a múlt század szokása szerint — egy pesti családnál nevelcsködött (1876—1878-ig). A nyarakat két tanítványával a Geist család csákói birtokán töltötték. így ismerkedett meg Petőfi Istvánnal. Meleg barátságukról az alábbi levelek és verses köszöntő tanúskodnak. Az első levelet Petőfi István 1876 november 5-én írta édesapámhoz. Ennek a levélnek az előzménye a következő: Petőfi István 1876 nyarán arra kérte Sebestyén Dávidot, hogy a józsefvárosi temetőben keresse meg szüleinek sírját, amelyet 1857-ben látott utoljára. 1876-ban ugyanis nyugtalansággal olvasta a lapokban afőváros terjeszkedési: a józsefvárosi temető felé; az volt az aggodalma, hogy a drága sírok talán már el is tűntek. Sebestyén Dávid eleget tett Petőfi István megbízatásának, s örömmel jelentette 1876 november első napjaiban, hogy a sírt megtalálta, s erről egy cikket is írt, amelyet az Életképek közölni készült. E cikket kéziratban mellékelte Petőfi Istvánnak, és hozzájárulását kérte ennek megjelenéséhez. Erre felelet ez a levél: Tisztelt Barátom ’s Kedves Öcsém! Nemes jó szíve sugallta sorai megszorongatták szívemet megtölt az fájdalommal, de kicsordult könnyeim a szorongatást megenyhítették. Naponta látván jó szüleim arcvonásait, emlékük szelíd borulattal vonja be mindannyiszor lelkemet, ’s most évek után jólesett a könnyzápor, amiért Önnek mint okozójának — köszönetét mondok. Fogadja köszönetemet a’ fáradozásaiért, hogy szeretteim sírját felkereste, melyet már nyomtalanul eltűntnek hittem a’ város terjeszkedése ’s a lapok közlése folytán. Nem tudom jót cselekednénk-e, ha a’ békében nyugvók csontjait háborgatnánk ’s hamvaikat szélnek eresztenénk? Nem jobb-e a sírt meghagyni ’s most miután tudom, hogy hol és megvan — azt ápolni? Fiúi kötelességem nékem most csak ennyit parancsol. Amíg élek ’s tehetem gondom lesz a sírra; hiszen az csakis egyedül engemet érdekelhet. A nemzet figyelmét ne is irányozzuk feléje, volna annak kötelessége sokkal nagyobb érdemeket emlékével jutalmazni, mint egy költő egyszerű szüleinek sírját egy elhagyott temetőben gondozni. A sírnak újra feldomborítását, a sírkő megigazítását 's egyéb teendők végbevitelét, miután a’ távolból magam nem tehetem, Önnek jóakaratába bízom ’s kérem is nagyon; eszközölje az említetteket — ha és amikor ideje engedi —, én minden költséget legnagyobb köszönettel megtérítek. Ami a közlését illeti, miután azt nemes szíve doktálta, tétesse közzé; de változtassa azt át a végén mint gondolatait „a legszeretettebb atya és legszeretettebb anya” elhagyott sírjánál, — a nélkül, hogy az emberek figyelmét a sír megőrzésére irányozná. Bizonyságául annak, hogy én szülőim sírját látogattam, — 1857-ben — még pár évvel ez után is — midőn a' katonaságtól elbocsátottak, ide csatoltam küldöm azon versemet, mely ugyan azon évben a „Vasárnapi Újságban” meg is jelent. Addig is míg valóságban megtehetjük, gondolatunkban szorítsuk baráti jobbunkat. Áldja Önt az ég! — kívánja tisztelő és szerető bátyja és barátja Petőfi István Csákó Novbr. 5. 875. 46
