Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 5-6. szám - Simonyi Imre: Kettőnk ügye (vers)

módján áll sorba bennem ez a: Minden, a Már Megint és az a rengeteg hiány: a Tán Lehetne, s a Mért Nincsen, a Soha Nem Lesz, s a Rég Elveszett.

De épp úgy, szívem, mint a deportáltak.

— Lelkem e sok csontig fogyott hiánynak gyűjtővagonja. — Ablakán kitekint

még a végső remény. — Ám búcsút sem int a közöny (a tiéd) — akár egy idegennek — e bennem felsorakozott szörnyű menetnek.

14

Végül is elfeledlek. — Éppen úgy

mint annyi mást: — fontosat, napi gondot.

(Mert az voltál.) — S mint mellékest, bolondost.

— Egy nap a kettőnk ügye is avult,

dohos, molyrágta, ronggyáfoszlott múlt, lesz! — Még nem tudom: tegnap mért ásított bennem az unalom s a rég áhított közöny? — Pedig rád gondoltam ... — Borult

kedvvel ezt azt rakosgatni kezdtem a szekrényben aztán. — Szellőzetlen (úgy találtam) a felöltőm ... S amott

könyvszag ... — Kinyitottam az ablakot...

Hiába — mert zárt idegzetemben emléked csak tovább áporodott.

15

S ha mégsem feledhetlek? — Mint a seb ha rámvarasodsz? — Előbb gennyesedve, aztán felfakadva s rámheggesedve újra s végleg! (Ily kényszerképzetek

forrása vagy.) — Ez rettenetesebb még annál is, hogy nyom nélkül, örökre múlnál belőlem el. — Rámüszkösödve hogy egy életen át viseljelek!?

Nyílt seb vagy rajtam! Nyílt szégyen! — Szégyenünk, mint vágytalan párzás — e nem leplezett egymáson hentergés: — beteg és a seb

nyílt viszonya. — Hát nekünk is sikerült elfertőznünk egymást? — Hát ez maradt, hogy felfakadj s én elvakarjalak?

16

S egy napon végül mégis elfeledlek.

De éppen úgy, mint annyi mást, mi fontos volt egykor (vagy annak tűnt), mint a bolondos Bundát, a kis pulit. — S majd eltemetlek